A Vegas szerződtette az egyetemi liga legjobbját

 

Jack Dugan kétéves megállapodást kötött a nevadai gárdával szezononként 925 ezer dollárért.

A 22 éves balszélsőt a Golden Knights 2017-ben draftolta az ötödik körben, az összesített 142. helyen. Dugan akkor a USHL-es Chicago Steelben játszott, az elmúlt két idényben viszont már az NCAA-s Providence College csapatát erősítette. Itt első szezonjában 41 meccsen 39 pontot szerzett, majd a másodikban ezt jelentősen túlszárnyalta: 34 találkozón összesen 52 egység került a neve mellé, amivel liga legjobbja lett. Övé volt a legtöbb gólpassz (42), az emberelőnyben (22) és az egyenlő létszám (30) mellett szerzett pont, de első lett a pontátlagot (1,53) és a gólpasszok átlagát (1,24) tekintve is. Teljesítménye meggyőzte Kelly McCrimmont, a Vegas GM-jét, aki kétéves szerződést kínált a játékosnak, majd így nyilatkozott: “Örülünk, hogy továbbra is kulcsszerepet játszhatunk Jack Dugan fejlődésében. Jack az elmúlt két szezonban óriási munkát végzett annak érdekében, hogy az egyetemi bajnokság legjobb játékosa legyen. Bebizonyította, hogy készen áll karrierje következő kihívására.”

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum