Hayley Wickenheiser most a vírus ellen harcol

 

A négyszeres olimpiai bajnoknő a koronavírus-járvány elleni háború egyik legismertebb arca lett Kanadában.

Hayley Wickenheisert minden idők legjobb női játékosának tartják. A 41 éves nemzeti hős másfél éve lett az NHL-es Toronto Maple Leafs edzői stábjának a tagja ? majd tavaly bekerült a Hall of Fame-be is ?, de emellett orvosi tanulmányokat folytat. Ennek jegyében dolgozott az elmúlt hónapokban kórházak sürgősségi osztályain, miközben lecsapott a járvány. Ezután tapasztalatai alapján és az ismeretségét felhasználva gyűjtést szervezett a frontvonalban dolgozók számára. A kezdeményezése mögé olyan egykori és jelenlegi klasszisok álltak be, mint Wayne Gretzky, Brendan Shanahan, Morgan Rielly, Wendell Clark, Martin Gelinas vagy Mark Giordano. Wickenheiser a járvány elleni harc egyik legismertebb arcává vált, miután a tárgyi eszközök mellett több mint 2 millió dollárt gyűjtött össze. Az elmúlt hetekben egész Kanada elismerően nyilatkozott az akciójáról, ő azonban szerényen reagált: “Lehet, hogy én vagyok most a reflektorfényben, de ezrek vannak, akik sokkal több elismerést érdemelnek nálam, mert közvetlenül a frontvonalban dolgoznak. Mindez csapatmunka. Remélem, hogy ez a küzdelemem nagyobb hatással lesz, mint a jégkorongban elért sikereim.”

Wickenheiser 2

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum