Brandon Bochenski polgármester szeretne lenni

 

A kazah válogatott volt csapatkapitánya Grand Forksban szeretne beszállni a helyi politikába.

Grand Forks hatvanezres város Észak-Dakota és Minnesota határán, közel a kanadai határhoz. Sikeres hokis karrierje után itt telepedett le Brandon Bochenski, aki itt töltötte egyetemi éveit, majd 156 meccset játszott az NHL-ben, 2010 és 2019 között pedig a Barisz Asztanát erősítette – közben egy évet pihent –, felvette a kazah állampolgárságot, 2019-ben csapatkapitánya volt az elitbe veretlenül visszajutó válogatottnak. A jégkoronggal tavaly nyáron hagyott fel másodszor is, most pedig a közélet felé fordult. Azaz versenybe szállt Grand Forks polgármesteri székéért, amelyet immár 20 éve bizonyos Mike Brown foglal el. „Csak tisztelettel tudok adózni mindannak, amit ez idő alatt tett, ugyanakkor azt is gondolom, hogy itt az ideje új életet, új energiákat, új gondolatokat fecskendezni a városba” – jelentette ki Bochenski. Grand Forksot elkerülték a nagy fejlesztések az elmúlt években, miközben az ott lakók egyre szegényebbek lettek. Mindezt tetézte a koronavírus-helyzet, amelyről Bochenski a helyi lap hasábjain ki is fejtette véleményét. A napokban újabb lendületet kapott a kampány, miután Zach Parise videóüzenetben állt ki egykori csapattársa mellett, akivel évekig játszottak együtt a University of North Dakotában. Azt persze még nem lehet tudni, hogy ez mire lesz elég, de már nem kell sokat várni: a választásokat június 9-én tartják. Grand Forks egyébként az elmúlt hetekben a félbeszakított NHL-szezon folytatásának lehetséges helyszíneként is szerepelt a jégkorongos hírekben, ám ez a forgatókönyv később lekerült a napirendről.

02.10.13. ????????? ??? ?????? 2013/14.  «???????» (??????) - «?????» (??????). ??????? ????????.  |02.10.13. KHL Championship 2013/14. Spartak (Moscow) - Barys (Astana). Brandon Bochenski.

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
január 17., hétfő
EL 17:30 BRAFTC 6-2VÉGE
EL 17:30 GYETIT 4-2VÉGE
EL 17:30 SCCMIS 3-2 HVÉGE
január 18., kedd
ICEHL 18:30 G99AVS TÖRÖLVE
EL 19:00 ETODAB 2-0VÉGE
január 21., péntek
EL 16:00 TITMAC 6-4VÉGE
EL 17:30 GYEBRA 4-0VÉGE
január 22., szombat
MK 14:05 DEBMIS 5-3VÉGE
    • M4 SPORT+
MK 17:15 AVSFTC 5-0VÉGE
    • M4 SPORT+
január 23., vasárnap
MK 14:05 MISFTC 
    • M4 SPORT+
EL 16:30 BRASCC 
MK 17:15 DEBAVS 
    • M4 SPORT+
január 24., hétfő
EL 18:40 TITDAB 
Partnerünk
Archívum