Még nem tárgyaltak az NHLPA-val a helyszínekről

 

Erről Donald Fehr, a játékos-szakszervezet ügyvezető igazgatója nyilatkozott.

Az NHL március 12-én függesztette fel az idei alapszakaszt. Az azóta eltelt másfél hónapban Gary Bettman komisszár vezetésével  továbbra is megy az ötletelés, hogy valamilyen formában megmentsék a szezont. Teszik ezt annál inkább, hogy akár félmilliárd dollár sorsa is múlhat ezen. Az egyik terv az volt, hogy a csapatok semleges helyszíneken játszanák le az elmaradt meccseket. Szóba került Grand Forks (Észak-Dakota), Saskatoon (Saskatchewan) és Manchester (New Hampshire) is. New Hampshire kormányzója, Chris Sununu meg is erősítette, hogy a rájátszás tervezete az asztalán van, és mindenben együttműködik a ligával.

A semleges helyszínek bevetésének egyik feltétele, hogy a játékosok szakszervezete (NHLPA) is áldását adja az ügyre. Donald Fehr, az NHLPA ügyvezető igazgatója azonban azt állítja, még nem is egyeztetett az NHL és a szakszervezet, ami meglepő annak tükrében, hogy Bettmanék mi mindent kommunikálnak. “Tudjuk, hogy a liga minden lehetőséget megvizsgál a lehetséges folytatásra, beleértve a semleges helyszíneket is ? kezdte Fehr. ? Ezzel kapcsolatban viszont még nem volt beszélgetésünk. Nekünk minden körülmények között a játékosok érdekeit kell szem előtt tartanunk. Első körben a járványügyi hivatal ajánlásait vesszük figyelembe. Másodsorban azzal is számolnunk kell, hogy óriási a felelősségük az államok kormányzóinak és a tartományi miniszterelnököknek. Végezetül nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy az amerikai és kanadai határzárat újabb 30 nappal meghosszabbították, emiatt a játékosok utazási korlátozásokkal szembesülhetnek. Mindezeket figyelembe véve kell olyan helyszínt találni, ahol mérkőzéseket rendezhetnek. Feltételezem, hogy ez akár lehetséges is lesz.”

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum