A következő hetekben eldől a folytatás módja

 

Miután  Szuper Levente bejelentette, hogy elhagyja a Schiller-Vasast, a piros-kékek elnökénél érdeklődtünk az Erste Liga-csapat sorsa felől.

A Schiller-Vasas felnőttcsapata hosszas előkészítés után két éve lépett az Erste Liga mezőnyébe, és azóta főként a Vasas saját utánpótlására támaszkodva alakította ki a keretét. Szuper Levente, a projekt motorja és arca csütörtökön közleményben jelentette be, hogy távozik a klubtól ? ehelyett MJSZ-elnök szeretne lenni ?, melynek kapcsán így fogalmazott: ?a Schiller-Vasas HC vezetését május elsejével átadom egy befektetői körnek, amely támogatói csoportnak elsődleges és kimagasló célja, hogy tovább vigye azt a szisztematikus munkát, amit eddig képviseltünk, fejlessze és további sikereket hozzon a magyar jégkorongnak minden vertikumban?.

Annak érdekében, hogy közelebb kerüljünk az esetleges konkrétumokhoz, megkerestük kérdéseinkkel Markovits Lászlót, a Vasas SC elnökét, aki egyelőre csak röviden szeretett volna reagálni a fejleményekre. ?Ami a felnőttcsapatot illeti, a következő hetekben eldől a folytatás módja, de örömmel hallottuk, hogy az eddigi többségi tulajdonos, Szuper Levente tárgyalásokat kezdeményezett egy befektetői csoporttal a csapat további működtetése kapcsán” ? mondta blogunknak a sportvezető, hozzátéve: az egyeztetésekbe hamarosan az anyaegyesület is bekapcsolódik.

Markovits László arról is tájékoztatott bennünket, hogy a vasasos jégkorong-utánpótlás kapcsán nincs nyitott kérdés. “Azt eddig is a Vasas SC mint anyaegyesület működtette teljeskörűen, és ez így lesz a jövőben is. A létesítményhátteret illetően is egyértelműek a viszonyok, a Vasas SC vagyonkezeli az állami tulajdonú Vasas Jégcentrumot, amely otthont ad a jégkorong- és műkorcsolya-szakosztályunknak, de emellett többek között a Magyar Jégkorong Szövetség és a Magyar Műkorcsolya Szövetség is igénybe veszi létesítményt.?

vasas1

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum