Legyőzte a koronavírust az exmiskolci Zach Cohen

   

Az amerikai jégkorongozó főszerepet vállalt a Miskolci Jegesmedvék 2015-ös első bajnoki címének megszerzésében.

Zach Cohen a 2014/15-ös szezonban az alapszakaszban 42 mérkőzésen 49 pontot ért el, majd a playoffban 7 találkozón 8 egységgel járult hozzá a történelmi sikerhez. Fantasztikus évad volt az a Jegesmedvék és szurkolóik számára, hiszen a MOL Liga mellett értelemszerűen a magyar bajnokságot is megnyerték, valamint a kupát is elhódították Majoross Gergely vezetésével. A játékosnak ugyanakkor most egy egészen más ? de korántsem könnyű ? feladatot kellett megoldania: le kellett győznie a koronavírust. Zach Cohen történetét a Minap.hu írta meg, azt teljes egészében ide kattintva tudják elolvasni.

A 2016-ban visszavonult hokis egyebek közt elmondta: ?Március 11-én kezdtem rosszul érezni magam: kapart a torkom, fájt a fejem és a testem több pontja is. Másnap már nem tudtam munkába menni, otthon maradtam, de rohamosan romlott az állapotom. Vártam még egy napot, mert nem voltam biztos benne, hogy mi lehet ez, de utána már hívtam az orvosomat. Ekkor már 39 fokos lázam volt. Szerencsére gyorsan elvégezték a koronavírustesztet, igaz, sokat, 8 napot vártam az eredményre, és az sajnos pozitív lett. Az orvosom azonnal karanténba helyezett. Mivel erre nincs oltás, az orvosom csak annyit tudott mondani, hogy folyamatosan figyeljek a folyadék bevitelre és mérjem a lázam. Nehéz kemény időszak volt ez, több mint öt napig feküdtem magas lázzal, mire az végre csökkeni kezdett. A testfájdalom körülbelül 6 napig tartott, és ami még nagyon zavart, hogy elvesztettem az illat- és ízérzékelésemet. A legnehezebb az volt, hogy egyszerűen senki nem tudta megmondani, hogy mindez meddig tart majd.?

Az egykori miskolci kedvenc hozzátette: “Ez volt a legrosszabb betegség, amelyet valaha átéltem. Ez más, mint a normál influenza, mivel a tünetek hosszabb ideig tartanak, és az ember úgy érzi, soha nem fogja átjutni rajta. A legjobb tanács, amit adhatok, hogy mindenki igyon annyi folyadékot, amennyit csak tud, és a legfontosabb: maradjanak otthon!?

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum