Bill Peters az Avtomobiliszt vezetőedzője

 

A tengerentúlon rasszista vádak miatt nemkívánatossá vált szakember a KHL-ben dolgozhat ősztől.

Az Avtomobiliszt megnevezte új vezetőedzőjét. A jekatyerinburgiakat a következő szezonban az a Bill Peters irányíthatja, aki 2019 novemberében rasszista vádak miatt távozott a Calgary Flamestől. Az esetet Akim Aliu robbantotta ki, a 31 éves ECHL-hokis azt állította, hogy tíz évvel azelőtt Bill Peters, aki akkor az AHL-es Rockford IceHogsban az edzője volt, rendszeresen rasszista kijelentésekkel illette, és verbálisan, sőt fizikálisan is bántalmazta. Az esetet követően Peters beadta a felmondását, és mostanáig munka nélkül állt. Az 55 éves kanadai az eddigi legnagyobb sikereit a juharleveles válogatottal érte el: a 2015-ös világbajnokságon segédedzőként, a 2016-os vb-n vezetőedzőként jutott aranyéremig Kanadával, sőt a 2017-es világkupán is ott volt, amelyet ugyancsak megnyert az együttes. Az NHL-ben 2011 és 2014 között a Detroit Red Wings segédedzője volt Peters ? nem mellesleg akkor együtt dolgozott azzal a Pavel Dacjukkal, aki az Avtomobilisztot erősítette az elmúlt évben ?, 2014-től 2018-ig a Carolina vezetőedzőjeként dolgozott, majd ezt követően került a Calgaryhoz.

Bill Peters egyik segítője az a Perry Pearn lesz, aki legutóbb a kanadai női válogatott edzője volt, valamint csatlakozik a stábhoz az edzőként másfél éve inaktív German Tyitov, aki legutóbb a Traktornál dolgozott.

peters_huncan_sajttaj_sml

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum