Két-három hetes edzőtáborral indulna újra az NHL

 

Gary Bettman ligakomisszár nemcsak a félbeszakított szezon befejezéséről, hanem új helyszínekről is szót ejtett.

Az NHL első embere videóinterjút adott a CNN-nek. Gary Bettman továbbra is optimista, és azt mondja, hisz benne, hogy a szezont be lehet fejezni: “A játékosok próbálják szinten tartani magukat az otthoni edzésekkel. Jégen viszont nem voltak egy hónapja, ezért két-három hetes felkészülésre lenne szükségük ahhoz, hogy játékba lendüljenek. A játékosok biztonsága és egészsége mellett arra is figyelnünk kell, hogy ne kapjanak hirtelen nagy terhelést, ezért lenne szükség a mini edzőtáborokra. Hajlandóak vagyunk várni és ezt a 2-3 hetet is bekalkulálni, hogy a szezont befejezhessük. Arra is készen állunk, hogy a következő évadot akár csak novemberben kezdjük el. Minden lehetőségre felkészülünk, minden körülményt figyelembe veszünk. Az egyik ilyen, hogy ha kell, akkor a 2021-es All Star-gálát is feláldozzuk, hogy beleférjünk az időbe. Néhány napja szóba került Észak-Dakota, mint helyszín, ahol le lehetne bonyolítani a rájátszást az összes csapattal. Azóta a látókörünkbe került Manchester (New Hampshire) és Saskatoon (Saskatchewan) városa is, amelyek szintén alkalmas lennének az idei playoff lebonyolítására.”

bettman-e1567718082485

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum