Nem tudtam róla, hogy engem is kiválaszthatnak

 

A draft után rögtön gratulált telefonon a Niagara GM-je ? mondta blogunknak adott interjújában Mihalik András, aki az OHL-ben folytathatja.

A 2003-as születésű Mihalik Debrecenben nevelkedett György József és György István edzők kezei alatt, majd 2017-ben ment a tengerentúlra: ?Magyarországon járt egy amerikai megfigyelő, aki egy sportiskolának dolgozott. Néhány edzésen megnézett, és még 2016 decemberében kihívott egy próbajátékra, ahol megfeleltem, és bekerültem a GTHL-ba. A következő nyáron mentem ki, egy évet játszottam a North York Rangersnél, majd kettőt a Toronto Titansnél.?

Mihalik a 2018/19-es esztendőt az U16-os (Minor Midget) GTMMHL-ben, míg az idei szezont az U18-as (Midget) GTHL bajnokságban töltötte, mindkettő AAA besorolású, vagyis a legmagasabb szintű: ?A különböző évjáratokban ugyanazok a csapatok versenyeznek. A GTHL Ontario legerősebb Midget bajnoksága, innen kerül a legtöbb játékos az OHL-be, majd később az NHL-be. 12 csapat játszik a bajnokságban, amelyek szinte azonos erősségűek. Idén a döntőben voltunk már, amikor félbeszakadt a szezon.?

Tavaly 58 meccsen 29, az idén haminckettőn 9 pontot gyűjtött a csatár. ?Tavaly egész jól ment a játék, majd az idei szezon első felében is, aztán decemberben hazautaztam a juniorok vb-felkészülésére, illetve az U18-as Négy Nemzet Tornára. Amikor januárban visszatértem a Toronto Titanshez, az edző mellőzni kezdett, mert itt Kanadában nem szokás, hogy egyes játékosok csak úgy eltűnnek két-három hétre. A szezon második felében kevesebb lehetőséget kaptam. Ezzel együtt a hazajövetel így is megérte, mert mindig az a legfontosabb számomra, hogy a válogatottat segítsem.?

Az Ontario Hockey Leauge ? amely a három legerősebb kanadai juniorliga egyike ? játékosbörzéjét szerdán tartották, de a koronavírus miatt elmaradt a ceremóniákkal egybekötött játékosbemutatás, a draftot online bonyolították le. Mihalik Andrást, miként arról már beszámoltunk, a Niagara IceDogs vitte el a második kör 22. helyén. ?Nem tudtam róla, hogy esetleg engem is kiválaszthatnak. Az online programot természetesen néztem, mint minden Midget AAA-s játékos. Éveken keresztül figyelnek minket, valószínűleg már az előző szezonban is megnézhettek. A draft után rögtön gratulált telefonon a Niagara GM-je. Nem sok mindent tudok a csapatról, mert bár folyamatosan követem az OHL-t, és rengeteg meccsen kint voltam nézőként, nem ismerek egy játékost sem személyesen. Az OHL-meccseket a tévé is adja, így láthattuk, hogy milyen színvonalas és kemény bajnokságról van szó.?

A Niagara augusztusban összehívja egy táborba a meglévő keretét, illetve az összes draftolt játékosát, a fiataloknak ebben az egy hétben kell kivívniuk a helyüket az OHL-csapatban: ?Egyhetes nyári tábor vár rám, ott kell beverekednem magam a keretbe, addig Magyarországon fogok készülni. Akiknek esetleg ez nem sikerül, azok minden bizonnyal a Junior A-s OJHL bajnokságban játszhatnak. Beszéltem már OJHL-es GM-ekkel is, vannak lehetőségeim, ha esetleg nem jön össze az OHL-es kaland, de bízom benne, hogy meg tudom csinálni.?

Mihalik még csak a jövő hónapban ünnepli 17. születésnapját, ennek ellenére tavaly nyáron szerepelt a magyar U20-as válogatottban az Egyesült Államok U18 elleni mérkőzésen, sőt Vas Márton szövetségi kapitány a vb-felkészülésnél is számolt vele. Bár Kijevbe nem jutott el, az áprilisi U18-as divízió 1/B-s világbajnokságon játszott volna. ?Sokat kaptam a juniorválogatott játékosaitól, segítettek engem, örülök, hogy megismerhettem őket, mert korábban még nem találkoztunk. Sok mindent tanultam Vas Mártontól, beleszagolhattam a juniorválogatott légkörébe. Az ifjúsági csapat számolt volna velem az olaszországi vb-n, már megvolt a repülőjegyem, szomorú vagyok a torna törlése miatt. Erre vártam az egész szezonban, ez lett volna a fénypont. Nagyon jó U18-as csapatunk van, szerintem akár a feljutás is meglehetett volna. Köszönök mindent Svasznek Bence vezetőedzőnek, aki nemcsak a válogatott edzések alatt, hanem az egész szezon során tanácsokkal látott el.?

András öccse, a 14 éves Gergő is a Kanadában játszik, a North York Rangers U15-ös (Bantam) csapatában. ?Az első évemben Gergővel egy klubban játszottunk, bár természetesen külön korosztályban. Ő további 2 évet maradt még, nagyon sok jégidőt kapott, egyénileg jól ment neki, az edzők is számoltak vele. Jövőre Minor Midget korosztályú lesz, még nem tudja pontosan, hogy hol folytatja. Sajnos az U15-ös válogatott rigai tornája is elmaradt, amire ő is nagyon készült.?

mihalik

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum