Mazzag Dániel is hosszabbított Debrecenben

 

A vasárnap 24. születésnapját ünneplő jégkorongozó a második szezonjára készülhet a DEAC-nál.

Újabb játékosával hosszabbított szerződést a DEAC: Mazzag Dániel a következő szezonban is a cívisvárosiakat erősíti. Az 1996-ban született csatár felnőtt pályafutása legjobb szezonját zárta, 44 alap- és középszakaszmeccsen 7 gólt lőtt és 15 asszisztot adott, míg a rájátszás 5 találkozóján 1-szer talált be a Csíkszeredai Sportklubnak. A Fehérvári Titánoktól érkező Mazzag 2019 nyarán csatlakozott a debreceniekhez. Első idényével kapcsolatban a klubhonlapnak elmondta: “David Musial már a szezon közben jelezte, hogy ha végig egyenletes, jó hokit produkálok, akkor szívesen dolgozik velem a következő idényben is. Azért jöttem Debrecenbe, hogy fejlődjek, és erre meg is kaptam a lehetőséget. Nagyon jó társaság jött itt össze, jól éreztem magamat a srácok között. Nagyon komoly szakmai munkát végeztünk el, sajnálatos, hogy a rengeteg sérülés miatt nem tudtunk igazán kibontakozni.”

A DEAC még februárban bejelentette, hogy a csapatnál marad David Musial vezetőedző, valamint a kapus Hetényi Zoltán, míg múlt héten 6 újabb jégkorongozó maradásáról tettek közzé hírt.

mazzag_daniel_20200217_DEAC-FTC-15

fotó: DEAC

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum