Taraszenko és Jones is kész a visszatérésre

 

Ha nem függesztik fel az NHL-szezont, mindkét játékos csak a playoffban léphetett volna jégre legkorábban.

A koronavírus-járvány miatti szünet nem jött mindenkinek rosszul a tengerentúlon.  Vlagyimir Taraszenko, a St. Louis Blues csatára még október végén szenvedett komoly vállsérülést. A bajnokcsapat klasszisa a Los Angeles elleni mérkőzésen olyan szerencsétlenül ütközött, hogy meg kellett őt műteni, és az optimista jóslatok szerint is csak a rájátszásra térhetett volna vissza. A kényszerszünet azonban felülírt mindent, meghosszabbítva a rehabilitációs időt az orosz szélsőnél. Amennyiben az NHL újraindulna, a gólerős csatár játékára már számíthatna Craig Berube vezetőedző. A mester elmondta: “Mielőtt leálltunk, már megvolt a dátum, hogy Taraszenko mikor léphet jégre. Még nem volt 100%-os állapotban, de készen állt a harcra. Azóta viszont teljesen rendbe jött. Az elmúlt hónapokban, majd a kényszerszünet alatt is nagyszerű munkát végzett. Ugyanez igaz a csapatra is. A srácok kitűnően dolgoznak, fizikálisan és mentálisan is rendben vannak. Vlagyimir nélkül is az első helyen álltunk a divíziónkban, így vele semmilyen más célunk nem lehet, mint a címünk megvédése.”

Taraszenkóhoz hasonló utat járt be Seth Jones, aki február 8-án szenvedett súlyos bokasérülést a Colorado elleni mérkőzésen. A Columbus hátvédjét ugyanúgy műteni kellett, és minimum 3 hónapos kihagyást jósoltak neki az orvosok. A bekk gyógyulása azonban gyorsabban halad a reméltnél is, ennek köszönhetően múlt vasárnap immár jégre lépett. Erről a közösségi oldalán is beszámolt egy rövid videóban, ami mellé ezt írta: “Csodásan érzem magam, miután nyolc hosszú hetet követően visszatérhettem a jégre!” A nyáron elvileg alaposan meggyengült Columbus mindenkit meglepett azzal, hogy az alapszakasz hajrájában még mindig rájátszást érő helyen állt. A kiemelkedő eredményben kulcsszerep jutott Jonesnak, aki 56 meccsen 30 pontot szerzett, a csapaton belül neki volt a legmagasabb a jégidőátlaga (25:17), valamint a második legtöbb blokkot (123) mutatta be.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum