Colby Cave-et mesterséges kómában tartják

 

Az Edmonton 25 éves csatára álmában kapott agyvérzést, megműtötték, állapota kritikus.

Colby Cave fokozatosan küzdötte fel magát az NHL-ig, draftévében a WHL-es Swift Current Broncos játékosaként 70 meccsen 16 pontot hozott össze, így nem is kelt el. Nem adta fel, maradt a Broncosnál, ahol az utolsó két szezonjában csapatkapitány volt, és végül összejött a pont/meccses átlag is. Ezt követően a Boston AHL-es farmcsapatához került, ahol szintén fokozatosan lépkedett feljebb, harmadik idényében három meccs erejéig az NHL-ben is megmutathatta magát. A következő évben már 20 találkozót kapott, ezeken 5 pontot szerzett, az AHL-ben pedig pont/meccs fölé jutott. A Bruinsnál ennek ellenére átadólistára került, ekkor az Edmonton csapott le rá. Az Oilers színeiben 44 találkozón 4 pontot szerzett, idei egyetlen gólját a Pittsburghnek lőtte, ez meglehetősen formásra sikerült.

A csatár keddre virradó éjjel kapott agyvérzést, az intenzívre szállították, az orvosi stáb úgy döntött, hogy mesterséges kómában tartják őt. Később eletmentő műtétet hajtottak végre rajta, állapota kritikus.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum