Lafreniere 60 pont fölött termelhet az NHL-ben

 

A Rimouski Oceanic játékosa öt év szünet után az első kanadai lehet, akit 1/1-es helyen választanak ki a drafton.

Az NHL játékosbörzéjét június legvégén Montrealban rendezték volna, de a koronavírus-járvány mindent felülírt. Jelenleg nem lehet tudni, hogy megtartják-e a draftot online a kiűzött időpontban, vagy egy hagyományos kétnapos rendezvény keretében kerül rá sor később. Az ismert körülmények ellenére a TSN kiadta frissített draftlistáját, aminek az élmezőnyében nem történt érdemi változás: továbbra is Alexis Lafreniere áll az első helyen. A 18 éves junior-világbajnok balszélső ugyanabból a Rimouskiból érkezik, mint egykor Sidney Crosby. A QMJHL-ben 52 mérkőzésen 112 pontot (35 gól, 77 gólpassz) szerző csatár nemcsak a TSN-nél, hanem az összes jelentősebb listán megőrizte pozícióját. Ide tartozik az NHL, a Future Considerations, a McKeen’s és az Eliteprospects is.

Craig Button, a TSN szakértője ezt mondta róla: “Egyszerűen semmi sincs, ami azt mutatná, hogy 18 évesen ne lenne készen az NHL-re. Minden játékhelyzetben és szituációban képes meglepő és váratlan húzásokra, akár lövésről, akár passzról van szó. Nemcsak a tudásával és a gondolkodásával, hanem a fizikai érettségével is készen áll. Úgy gondolom, az első NHL-es évében 60 pont felett fog végezni.”

Connor McDavid után Lafreniere lehet az első kanadai, akit az 1/1-es helyen választanak ki. A ranglista élbolyát is a honfitársai dominálják: az első hat helyből ötöt, az első 31-ből összesen 18-at visznek a kanadaiak. Fölényüket Tim Stützle, az Adler Mannheim 18 éves centere törte meg. A hihetetlen játékintelligenciával rendelkező támadó főleg az előkészítésben jeleskedik. 41 meccset játszott a felnőttek között a DEL-ben, itt szerzett 34 pontjából 27 volt gólpassz. Button úgy jellemezte, hogy ő a következő Patrick Kane, eggyel erősebb fizikai kondíciókkal. A harmadik helyre rangsorolt Quinton Byfieldről a keze és a támadópotenciálja alapján azt mondta, olyan, mint Jevgenyij Malkin és Anze Kopitar együtt, a fizikai paraméterei pedig a legjobbak a draftra jelentkezett összes játékos közül. Az ötödik helyre rangsorolt Jamie Drysdale a legmagasabban jegyzett védő. Róla annyit mondott Button, hogy szintén készen áll az NHL-re, és igazi franchise-player lesz, bárhová is kerül.

Két játékost kell még kiemelni a top 10-ből: az egyik Jaroszlav Aszkarov, a másik Jack Quinn. Aszkarov a legtöbbre taksált orosz és a legmagasabban jegyzett kapus egy személyben. Button szerint: “Az elmúlt 15 évben csak egy hozzá hasonló tehetséget láttam a vasak között, és az Carey Price volt. Tökélyre fejlesztett minden lehetséges skillt, évről évre uralta korosztályát.” Quinnről, aki 52 góljával az OHL-ben játszva a három kanadai juniorliga legeredményesebb játékosa volt, ezt mondta: “Az idei draft legjobb gólszerzője, és nemcsak a számai miatt. Képességei, helyzetfelismerése, kreativitása és érzékenysége miatt azt mondanám, olyan, mint David Pastrnak, míg a játékintelligenciája Nicklas Backströmé.”

A TSN rangsorának első tíz helyezettjét megmutatjuk, a teljes százas listáért pedig ide kattintsanak.

tsn top 10 draft

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum