Rutinos játékosukkal hosszabbítottak a Titánok

 

A 24 éves Balogh Bence is marad a fehérvári Erste Liga-együttesben.

Továbbra is a Fehérvári Titánok a legaktívabbak a magyar játékospiacon. Az FTC-Telekommal negyeddöntőző gárda ezúttal Balogh Bencével állapodott meg egy újabb évre. A 24 éves csatár a Titánok rutinosabb tagjai közé tartozik: a legutóbbi szezonban a légiósokat leszámítva ő volt a csapat legidősebb mezőnyjátékosa a stabil kerettagokat tekintve. Balogh a hatodik szezonját kezdi szülővárosa klubjában, miután 2019/20-ban 46 mérkőzésen 11+9 pontig jutott. A csatár a klubhonlapnak elmondta: “Azért döntöttem a hosszabbítás mellett, mert egy nagyon jó közösség jött össze, aminek szeretek a tagja és a része lenni, ezáltal élvezem a mindennapokat, amiket a pályán együtt töltünk a srácokkal. Ezenkívül itt Fehérváron továbbra is minden adott a fejlődésemhez, ez pedig remek dolog. Egyénileg a célom, hogy minél többet fejlődjek, hogy a csapat hasznára tudjak lenni, és segíteni tudjam a gárdát a céljaink elérésében. Csapatszinten a cél, úgy gondolom, az, hogy jó és kiegyensúlyozott szezont tudjunk produkálni, bejutni a rájátszásba, és ott egy szinttel feljebb lépni az idei teljesítményünkhöz képest.”

A Fehérvári Titánok csapatában a következő játékosok rendelkeznek szerződéssel a 2020/2021-es szezonra: Gyenes Dávid, Szeles Martin és Horváth Dominik kapusok; Horváth Milán, Dobmayer Dominik és Kóger Balázs védők; Balogh Bence, Nagy Ákos, Császár Hunor, Dézsi Bence, Almási Márk, Kovács Alex, Rétfalvi Kristóf és Ambrus Gergő csatárok.

baloghbence

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum