2021-ben is Ljubljana rendezheti a vb-nket

 

A szlovénok úgy tudják, minden elmaradt világbajnokság ugyanott lesz, ahol idén lett volna. Egy kivétellel.

Az IIHF kedden jelentette be ? több másik esemény korábbi törlése után ?, hogy nem rendezik meg a divízió 1/B és 1/A csoportos világbajnokságokat sem. Ez utóbbi érintett bennünket a legfájdalmasabban ? a női A csoportos torna mellett ?, miközben a kijelölt rendező szlovénoknak is hozzá kellett látniuk az újratervezéshez.

Dejan Kontrec, a szlovén szövetség főtitkára a Siol.net hasábjain elmondta, tudomása szerint az IIHF úgy számol, hogy minden világbajnokságot ugyanazzal a mezőnnyel és ugyanott rendeznek meg 2021-ben, ahol 2020-ban tették volna. Ez alól az A csoport a kivétel, mivel ott 2025-ig előre kiosztották a helyszíneket. Minden bizonnyal Svájc elbukja a rendezési lehetőséget, mert 2021-ben Rigában és Minszkben lesz az esemény. Az elit idei vb-jének sorsáról még nem döntött az IIHF, de jelen helyzetben szinte kizárt, hogy a svájci tornát megtartsák. A kijelölt májusi időszakban legalábbis biztosan nem lesz erre lehetőség.

Minderről ugyanakkor ? Kontrec közlése szerint ? nyáron dönthet az IIHF.

A szlovénok 2021-ben is a Hala Tivoliban szeretnék megrendezni a világbajnokságot. Mint arról a napokban mi is beszámoltunk, zajlik a létesítmény felújítása, mivel a szlovénok úgy ítélik meg, hogy a háromszor akkora befogadóképességű Stozice aréna ? ahol a 2012-es vb-t rendezték ? nem alkalmas jégkorongra.

Mindemellett a szlovén szövetség hamarosan tájékoztatja a közvéleményt az idei vb-re megváltott jegyek és bérletek árának visszatérítéséről.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum