A Fradi és a Sportklub is bajnok az Erste Ligában

   

A magyar bázisú nemzetközi bajnokság küzdelmei sem folytatódnak. Erről közlemény jelent meg ezekben a percekben az Erste Liga honlapján.

Az érintettek konszenzusos döntése alapján az Erste Ligában két győztest hirdettek, a magyar bajnoki címet pedig az FTC-Telekom szerezte meg.

“Félbemaradnak az Erste Liga küzdelmei

A döntést a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos kormányzati intézkedések nyomán hozták meg az érintettek.

A kormány által elrendelt veszélyhelyzet értelmében a 100 fősnél nagyobb beltéri, 500 fősnél nagyobb kültéri rendezvényeket betiltják, ami a mozikra, a színházakra és a sportrendezvényekre is vonatkozik. Mindez érinti a magyar bázisú nemzetközi bajnokság, az Erste Liga küzdelmeit. Noha zárt kapuk mögött folytatódhattak volna a mérkőzések – könnyen lehet, hogy csak ideig-óráig –, az MJSZ a versenyben maradt csapatok véleményét kikérve, a játékosok, a stábtagok és a további érintettek egészségét elsőrendű fontosságúnak tekintve, a szurkolók érdekeit is figyelembe véve úgy döntött, hogy a sorozatot lezárja. A párharcok állását és a szezon eredményeit szem előtt tartva a konzultációk nyomán teljes egyetértésben az a döntés született, hogy az Erste Liga bajnokának megosztva az FTC-Telekomot és a Csíkszeredai Sportklubot tekintik, bronzérmeseinek pedig a Gyergyói HK-t és az UTE-t. Emellett az idei szezon magyar bajnoka az FTC-Telekom, ezüstérmese az UTE. A bronzérmes a középszakasz eredményei alapján a Dunaújvárosi Acélbikák. Az Erste Liga immár a hatodik élvonalbeli bajnokság Európában – az EBEL, az Extraliga, a DEL, a lengyel és a norvég pontvadászat után –, amely a járvány miatt kényszerűségből félbeszakad.”

ftcscc4

fotó: FTC-Telekom

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum