Indul női válogatottunk A csoportos felkészülése

 

Nemzeti csapatunk stábja kihirdette a bő keretet. A válogatottnak 3 felkészülési mérkőzése lesz a kanadai vb előtt.

Magyarország női válogatottja máris kezdi a felkészülést a március 31-én startoló kanadai A csoportos világbajnokságra. A bő keretben jelenleg 3 kapus, 11 hátvéd és 17 csatár található. A keretszűkítést március 14-ére tervezik. Miként az MJSZ honlapja írja, a válogatott március 20-án utazik el Németországba, és egy nappal később Füssenben megmérkőzik a szintén A csoportos német együttessel. A lányok 22-én mennek tovább Kanadába, ahol még két meccset játszanak egyetemi csapatokkal. A vb-n az első ellenfelünk Csehország lesz Truróban.

?Lezárult a klubszezon, megpróbáljuk visszarázni a játékosokat a munkás hétköznapokba ? nyilatkozta Marton Tibor edző. ? A forma jó az EWHL négyes döntője alapján. Ilyen kemény szezon már régen volt, és ez komoly terheket rótt a lányokra. A csoportos szintnek megfelelő bajnokságban szerepelhettek, ahol mindig maximumot kellett nyújtani. Ez egyfelől jó, hiszen fejlődhettek, másrészt kicsit fáradtabban kezdhetik el a felkészülést. Még nem teljes kerettel készülünk az első napokban. Vannak, akik klubelfoglaltság miatt hiányoznak, és akadnak kisebb sérüléssel bajlódók, akiknek megadjuk a megfelelő pihenőidőt. Jönnek újak, valamint olyanok is, akik kevesebbet voltak velünk, és most meg tudjuk nézni, hogy van-e helyük az utazó keretben. A fokozatosság elvét követjük, jövő héttől egyre jobban belevetjük magunkat a játékelemekbe is.?

Mint azt minden magyar jégkorongszerető tudja, a magyar női válogatott tavaly tavasszal története során először jutott fel a világelitbe. Hatalmas dolog lenne, ha a káposztásmegyeri divízió 1/A csoportos világbajnokságot megnyerő együttes meg tudna kapaszkodni az A csoportban.

A felkészülési mérkőzések:

2020. március 21., Füssen: Magyarország?Németország
2020. március 26., Liverpool (Kanada): Magyarország?Saint Mary’s University
2020. március 27., Liverpool (Kanada): Magyarország?University of Moncton

A vb-csoportmenetrend (magyar idő szerint):

2020. március 31., kedd, 18:00: Magyarország?Csehország
2020. április 1., szerda, 22:00: Magyarország?Dánia
2020. április 3., péntek, 22:00: Magyarország?Japán
2020. április 4., szombat, 18:00: Magyarország?Németország

A női válogatott 2020. márciusi kerete:

Név Szül. év Klub
Kapusok
Stephanie Nehring 1992 KMH Budapest
Németh Anikó 1996 MAC Budapest
Tóth Zsófia 2003 KMH Budapest
Hátvédek
Faggyas Lilla 2002 Győri Nemak ETO HC
Fecske Maja 2002 MAC Budapest
Grkovic Jelena 1997 KMH Budapest
Kiss-Simon Franciska 1995 KMH Budapest
Sarah Knee 1996 KMH Budapest
Kreisz Emma 2003 MAC Budapest
Mayer Fruzsina 2000 Vasas SC
Németh Bernadett 1996 MAC Budapest
Odnoga Lotti 1999 Dartmouth College (USA)
Rónai Alexandra 1993 MAC Budapest
Tóth Enikő 1996 MAC Budapest
Csatárok
Dabasi Réka 1996 KMH Budapest
Gasparics Fanni 1994 MAC Budapest
Alexandra Gowie 1993 University of Alberta (CAN)
Horváth Imola 2002 MAC Budapest
Huszák Alexandra 1995 KMH Budapest
Jókai Szilágyi Kinga 1997 KMH Budapest
Jókai Szilágyi Zsófia 1992 Lulea HF (SWE)
Kiss Andrea 1996 MAC Budapest
Averi Nooren 1994 KMH Budapest
Pázmándi Zsófia 2002 MAC Budapest
Pintér Hanna 1998 MAC Budapest
Pintér Lili 1996 SDE Stockholm (SWE)
Seregély Míra 2003 MAC Budapest
Somogyi Vivien 1995 KMH Budapest
Szamosfalvi Petra 2002 KMH Budapest
Szick Dorka 2000 KMH Budapest
Ungár Rebeka 1997 KMH Budapest

A női válogatott stábja:

Szövetségi kapitány: Pat Cortina
Edzők: Mika Väärälä, Marton Tibor
Kapusedző: Budai Krisztián
Videoedzó: Kis András
Erőnléti edző: Dr. Benczenleitner Ottó
Felszerelés menedzser: Szabó Dávid
Rehabilitációs edző: Dénes Veronika
Sportmasszőr: Mondl Viktória
Csapatvezető: Jasó Judit
Orvos: Dr. Széplaki Attila
Média: Kaposi Dávid

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum