Vb-döntős a magyar jéglabda-válogatott

 

Küzdelmes mérkőzésen magabiztos győzelmet aratott a magyar csapat Szlovákia felett az irkutszki B-vb elődöntőjében.

Óvatos játékkal kezdődött a bandy-világbajnokság B csoportjának első elődöntője. Ennek megfelelően az első nagy lehetőségre negyed órát kellett várni. Ekkor egy szögletet követően a szlovákok a keresztlécet találták el. Az ellentámadás végén viszont a szlovák kapusnak kellett bravúrt bemutatnia. A váltakozó mezőnyjáték fél órán keresztül tartott, ekkor a mieink sebességet váltottak, és ez már gondokat okozott az ellenfélnek. A kialakuló magyar fölény hamar gólokban is megmutatkozott. A 35. percben Pacsay értékesítette Berglönn gólpasszát, alig több mint 3 perc múlva Lübeck talált be, majd a 41. percben egy szögletet követően Berglönn értékesítette Polgár labdáját. A hat perc alatt szerzett háromgólos előny birtokában nyugodtan vonulhatott szünetre csapatunk.

A magyar fölény a második félidőre is megmaradt. A szlovákoknak támadásokra nem sok energiájuk jutott, jobbára védekeztek, ám ezt jól szervezetten tették. Ha átjutott a védelmen a labda, még mindig ott volt a remeklő kapusuk. A következő találat a 65. percben született. Ez ismét szögletből esett, Horváth Dávid adta be a labdát, és ismét Evan Lübeck volt, aki a hálóba juttatta azt. A gól után feltámadtak a szlovákok, mi pedig visszaestünk. Három komoly helyzetet is ki tudtak alakítani a kapunk előtt, ám Filip Berglönn kapus mindannyiszor tisztázni tudott. Marosi Krisztián szövetségi kapitánynak ki is kellett kérnie az idejét, hogy felrázza a csapatot. Támadásban fel is javultunk, így nyílt sisakos játék kezdődött, amelyben a védekezésre kevesebb figyelem jutott mindkét oldalon. Ebből ismét a rutinosabb magyar csapat jött ki jobban, a 78. percben Linus Schellin növelte tovább az előnyünket Pacsay átadásából. A szlovákoknak a 82. percben volt még egy nagy lehetőségük a szépítésre. Büntetőhöz jutottak, de Peter Benes 12 méteresét Berglönn kapus parádésan védte. végül 5-0-ra győzött válogatottunk, és ezzel a döntőbe jutott.

“Tudtuk, hogy nagyon nehéz dolgunk lesz, elsősorban fizikailag ? nyilatkozta Marosi Krisztián szövetségi kapitány a győzelmet követően. ? A szlovák válogatott nagyon erős ellenfél volt, szervezetten védekezett. Mi viszont megpróbáltunk támadó felfogásban játszani. Elégedettek vagyunk a látottakkal.”

A szlovákok orosz szövetségi kapitánya, Konsztantyin Prjahin így értékelt: “Gratulálni szeretnék a magyaroknak a megérdemelt győzelmükhöz. Véleményem szerint az övék az egyik, ha nem a legerősebb csapat a világbajnokságon, olyan játékot játszanak, amely közel van az A csoportos szinthez. A legnagyobb problémánk az volt, hogy nem voltunk fizikailag elég erősek. De minden játékosunk nagy önbecsüléssel játszott.”

A magyar válogatott ellenfele a péntek reggeli döntőben Ukrajna csapata lesz, amely az előzetesen a nagy esélyesek közé sorolt Mongóliát győzte le óriási meglepetésre 3-1-re. Magyarország a csoportkörben már játszott az ukránokkal, és 2-0-ra nyert. A nap többi mérkőzésén Svájc 10-0-ra verte Szomáliát, ezzel a 9. hely esélyese lett. Az 5-8. helyért Hollandia 5-3-ra győzött Japán ellen, Lettország 3-1-re verte Csehországot. Így a döntő előtt a 9. helyért zajló Svájc?Szomália második összecsapás mellett a 7. helyért Csehország és Japán, az 5.-ért Hollandia és Lettország, a bronzéremért Mongólia és Szlovákia mérkőzik.

hun-bandy-1200

fotó:  Tatyjana Glik

A magyar válogatott kerete:

kapus:
Filip Berglönn (1994, Hammarby Bandy)

hátvédek:
Linus Schellin (1982, KMH)
Kocsány Balázs (1999, Óbuda)
Muzsik Norbert (1994, Szeged)
Kordisz András (1982, MAC)

középpályások:
Dömötör Bence Márk (2002, UTE)
André Berglönn (1994, Djurgarden Bandy)
Spuriga Dániel (2001, Vasas)
Nagy Dusán (2001, Vasas)
Even Lübeck (1997, Övrevoll Hosle)
Dennis Pacsay (1999, Finnspangs AIK)
Ludvig von Polgár (1993, IFK Uppsala)

csatárok:
Horváth Dávid (1992, KMH)
Frajka Botond (1994, KMH)
Gáspár Balázs (2002, UTE)
Bata Dániel (1994, KMH)

szövetségi kapitány: Marosi Krisztián

A magyar válogatott programja a bandy-világbajnokságon:

március 1., vasárnap:
02:00 Hollandia?Magyarország 2-3
08:00 Magyarország?Svájc 7-0

március 2., hétfő:
08:00 Magyarország?Csehország 5-1

március 3., kedd:
04:00 Magyarország?Ukrajna 2-0

március 4., szerda:
03:00 Magyarország?Japán 4-1 (negyeddöntő)

március 5., csütörtök:
05:00 Magyarország?Szlovákia 5-0 (elődöntő)

március 6., péntek:
07:00 Magyarország?Ukrajna (döntő)

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum