Magyarország?Japán 4-1

   

Magabiztos győzelmet aratott a magyar jéglabda-válogatott az irkutszki világbajnokság negyeddöntőjében.

A Japán elleni mérkőzés tétje az elődöntőbe jutás volt a B-vb-n. Az összecsapásnak a mieink voltak az esélyesei úgy is, hogy a japánok három szoros vereséggel csúsztak csak csoportjukban a negyedik helyre. A csata hosszú ideig szoros volt, a magyarok Schellin 9. percben szerzett góljával ragadták magukhoz a vezetést. A gól értékét növelte, hogy ekkor éppen emberhátrányban játszottunk. Az állás ezt követően sokáig nem változott, az enyhe magyar fölényt csak szögletek jelezték. A gólcsend a 45. percig tartott, ekkor Pacsay talált a japán hálóba. Az utolsó tíz percben felgyorsultak az események, az 52. percben újból Schellin lőtt gólt, majd egy percre rá a japánok szépítettek Mijakava Maszaki révén. Három perccel a vége előtt újabb kisbüntetéssel sújtották Marosi Krisztián csapatát, ám ebből a helyzetből is mi jöttünk ki jobban, az 58. perc végén Pacsay állította be a 4-1-es végeredményt.

“Természetesen elégedettek vagyunk a mérkőzés alakulásával és a végeredménnyel is ? nyilatkozta a mérkőzést követően a szövetségi kapitány. ? A japán válogatott nagyon erős ellenfél, ezt be is bizonyította a meccsen. Bosszantó volt, hogy hiányzott nálunk a csapatjáték, a játékosok egyénileg akarták megoldani a helyzeteket.”

Az ellenfél kapitánya, az orosz Oleg Zigansin így értékelt: “Nagyon jó meccset játszottunk, a játékosok teljes mértékben megvalósították az eltervezetteket. Természetesen a magyar csapat egy klasszissal jobb nálunk, de mi kivártuk a pillanatainkat. Tudtuk, hogy ezek el fognak jönni, és volt is lehetőségünk az ellenfelet büntetni a túlzott magabiztosságáért. Végül persze a magyar válogatott nyert, amelynek szeretnék is gratulálni a megérdemelt győzelméhez.”

hun-jpn-1

fotó: Magyar Bandy Szövetség facebook

Ezzel a sikerrel a magyar válogatott a torna elődöntőjébe jutott, ahol ellenfele a hollandokat 3-2-re legyőző szlovák csapat lesz. A másik ágon nem történt meglepetés, Mongólia szoros csatában 2-1-re legyőzte Csehországot, míg Ukrajna jóval könnyebben, 5-1-re verte Lettországot. A döntőbe jutásért magyar idő szerint csütörtökön hajnali 5 órától játszunk Szlovákiával, innentől a mérkőzések teljes játékidősek, azaz 2×45 percesek lesznek.

A magyar válogatott kerete:

kapus:
Filip Berglönn (1994, Hammarby Bandy)

hátvédek:
Linus Schellin (1982, KMH)
Kocsány Balázs (1999, Óbuda)
Muzsik Norbert (1994, Szeged)
Kordisz András (1982, MAC)

középpályások:
Dömötör Bence Márk (2002, UTE)
André Berglönn (1994, Djurgarden Bandy)
Spuriga Dániel (2001, Vasas)
Nagy Dusán (2001, Vasas)
Even Lübeck (1997, Övrevoll Hosle)
Dennis Pacsay (1999, Finnspangs AIK)
Ludvig von Polgár (1993, IFK Uppsala)

csatárok:
Horváth Dávid (1992, KMH)
Frajka Botond (1994, KMH)
Gáspár Balázs (2002, UTE)
Bata Dániel (1994, KMH)

szövetségi kapitány: Marosi Krisztián

A magyar válogatott programja a bandy-világbajnokságon:

március 1., vasárnap:
02:00 Hollandia?Magyarország 2-3
08:00 Magyarország?Svájc 7-0

március 2., hétfő:
08:00 Magyarország?Csehország 5-1

március 3., kedd:
04:00 Magyarország?Ukrajna 2-0

március 4., szerda:
03:00 Magyarország?Japán 4-1 (negyeddöntő)

március 5., csütörtök:
05:00 Magyarország?Szlovákia (elődöntő)

március 6., péntek:
döntő, helyosztók

Cimkék: , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum