Újabb nagy lépést tehetünk céljaink elérése felé

   

A DVTK Jegesmedvék nem hibázhatnak az Extraliga-alsóház utolsó helyén álló Gyetva elleni hazai meccsülön.

A rájátszásért folytatott csatában kedvező pozícióba navigálta magát a miskolci együttes. A közvetlen rivális HK Nitra idegenbeli kiütését követően a magyar csapat a 8. helyen áll, miközben 3 pont a hátránya a Nagymihály mögött, és ugyanannyi a fórja legyőzött ellenfele előtt. Ez nyilván semmi olyat nem jelent, hogy biztonságban érezhetnék magukat Glen Hanlon tanítványai, ám a lépéselőny megvan. Ami ugyanakkor azt is feltételezi, hogy a folytatásban egyetlen botlás sem engedhető meg a tabella alsó régióiban tartózkodókkal szemben. Ilyen csapat a HC 07 Detva is, amely vasárnap 5 vesztes összecsapás után tudott ismét nyerni, és ezt az Érsekújvár bánta. Igen ám, de a gyetvaiak a Jegesmedvék mumusaiként szerepeltek az alapszakaszban, az első három alkalommal nyertek, és csak negyedjére adták meg magukat hosszabbításban. Más kérdés, hogy egy 5-0-s miskolci diadal ennek ellenére szerepel a jegyzőkönyvekben, ám az Peter Sisovsky jogosulatlan szerepeltetésének volt köszönhető. Egy szó, mint száz, a maximálisnál is maximálisabb erőbedobásra lesz szükség az eddigi összes középszakaszmeccsüket megnyerő Galaniszéktól a Népkertben kedden este. ”Újabb nagy lépést tehetünk a céljaink elérése felé – idézi a klubhonlap Glen Hanlon vezetőedzőt. – A remek nyitrai győzelem akkor értékelődik fel igazán, ha a soron következő meccsünkön is be tudjuk gyűjteni a három pontot. Ahogy már korábban mondtam, a szezon ezen szakaszában minden meccs kiemelt fontosságú, hiszen a végelszámolásnál valószínű, hogy egy-két pont fog dönteni a csapatok sorrendje között. Jelenleg jó szériában vagyunk, de nem a múlttal kell foglalkoznunk, hanem azzal, hogy a hátralévő hat meccsünket megnyerjük. A Gyetva rendkivül kellemetlen és kiszámíthatatlan ellenfél, így maximális koncentrációra lesz szükségünk. Kemény munkával elértük, hogy a saját kezünkben van a sorsunk, így hazai pályán nem hibázhatunk.”

misdtv-200218

DVTK Jegesmedvék–HC 07 Detva 2-3

   

A miskolci Extraliga-csapat idei mumusa elvitte mind a három pontot a Népkertből.

A mérkőzés eleje egyenlő erők küzdelmét hozta, mindkét oldalon lövésekkel és védésekkel. Az 5. percben a vendégeké volt az első emberelőny, ám azt gyengén játszották meg, így az eredmény el is maradt. A 9. percben fórban megszerezték a vezetést a Jegesmedvék: Beauvillier lopta magát közelebb a kapuhoz, majd a bedobópont mellől kilőtte a hosszú sarkot (1-0). A 12. percben előbb egy miskolci, majd rögtön utána egy gyetvai előny is kimaradt. A vendégek a 18. percben egyenlítettek, amikor Gaspar vitte be egyedül a korongot a támadóharmadba a bal szélen, kivárt és a hosszú sarokba bombázott (1-1).

A második harmadban rendesen belevágtak a felek, az első percben mindkét kapusnak akadt védeni valója. A következő néhány perc a miskolci gárdáé volt, Zalivinnek többször is kapaszkodnia kellett. Tartós lett a hazai fölény, sőt a harmad közepén emberelőnybe is kerültek a piros-fehérek, ám nem találták a masszív gyetvai védekezésen a rést. Teljes létszámban kiegyenlítettebbé vált a játék, több lövés ment Rajna kapujára is. Az utolsó perceket a vendégek nyomták meg, és tartósan a támadóharmadban tudták tartani a korongot.

A harmadik játékrész áthúzódó vendégelőnnyel indult, de az állás nem változott. A 43. percben visszavette a vezetést a hazai csapat, amikor Vandane öt a négy ellen a kék vonalról bombázott a kapuba (2-1). Ez az állapot csak 39 másodpercig tartott, Gaspar a bedobókörről emelt a kapuvas alá (2-2). Hatalmas küzdelem alakult ki a győztes gólért, a helyzeteket ki is dolgozták a csapatok, de mindkét hálóőr remek teljesítményt nyújtott. Az 58. percben mégis megfordította az állást a Gyetva. Gaspar maradt egyedül a bal kapuvasnál, és a keresztpasszt egyből a hálóba küldte (2-3). Szűk két perccel a vége előtt Glen Hanlon időt kért, majd a kapusát is levitte, de nem sikerült egyenlítenie csapatának.

A miskolciak szerencséje, hogy mindkét közvetlen riválisuk vereséget szenvedett, a Nagymihály Érsekújváron kapott ki, a Nyitrát a MAC intézte el, így a playoffért folyó csatában lényegében semmi sem változott.

misdtv

fotó: Orosz Tamás

Nekünk nem a többi meccs eredménye fontos

   

Glen Hanlon vezetőedző így látta a DVTK Jegesmedvék vereségét a Gyetva ellen.

“Gratulálok a vendégcsapatnak a győzelemhez. Egyenlő létszámban és emberelőnyben is kialakítottunk sok helyzetet, de ezek sajnos nem voltak minőségi lehetőségek. Nem bonyolítottunk elég forgalmat a vendégek kapuja előtt, ezért nem tudtuk megszerezni azokat a gólokat, amikre szükségünk lett volna a győzelemhez. Nekünk nem a többi meccs eredménye fontos, ahogy már sokszor elmondtam, a szezon ezen szakaszában minden meccs élet-halál harc, a tíz középszakaszmeccsünkből pedig meg kellene nyernünk legalább nyolcat.”

Extraliga, 2020. márc. 3., kedd.
Rajna: 88,5%
K
Zalivin: 94,7%
Ross, Kiss D., Valchar, Vas, Beach
1
Fekiac F., Golian, Scurko, Podesva, Král
Láda, Vandane, Rodman, Galanisz, Magosi
2
Turan, Andersons, Gaspar, Surovy, Klíma
Szirányi, Gőz, Beauvillier, Kiss P., Harrison
3
Lalík, Jendrol, Fekiac V., Luptak, Monsz
Vojtkó, Miskolczi, Páterka
4
Cenka
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 08:49 MIS PP Beauvillier Vandane Valchar
1-1 17:54 DTV Gaspar Klíma
2-1 42:24 MIS PP Vandane Vas Valchar
2-2 43:03 DTV Gaspar Surovy Monsz
2-3 57:06 DTV Gaspar Surovy Monsz
38 Kapura lövések száma 26
8 Kiállításpercek 18

A DVTK Jegesmedvék–Gyetva meccs képei

 

A DVTK Jegesmedvék–Gyetva góljai

 

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum