Magyarország?Ukrajna 2-0

   

Az ukránokat is legyőzte a magyar jéglabda-válogatott az irkutszki világbajnokságon, így csoportgyőztesként várja a negyeddöntőt.

Egyetlen pont választotta el a csoportkör befejező fordulója előtt a magyar és az ukrán válogatottat a bandy-vb-n, így a képlet egyszerű volt: aki nyer, csoportgyőztes lesz, míg döntetlen esetén is a mieink örülhetnek. Az első három meccs alapján kiegyenlített csatára lehetett számítani, és ez be is igazolódott, amennyiben hosszú ideig érintetlenek maradtak a kapuk. A jeget a magyar csapat törte meg, a 23. percben Pacsay átadásából a kapitány Bata Dániel szerezte meg a vezetést. A szünetig nem is változott az eredmény, de a pihenőt követően nagyon gyorsan igen. Újabb gólt szerzett a magyar csapat, az előkészítő ismét Pacsay volt, a befejező ezúttal Frajka. Ezt követően túléltünk két 6 perces kiállítást, aztán a végjátékban egy újabb magyar büntetést követően gyorsan az ukránok közül is kiküldtek egy embert, sőt kisvártatva még egyet. Újabb gól nem esett, válogatottunk 2-0-ra nyert, ezzel csoportgyőztes lett.

A világbajnokság szerdától a kieséses szakaszába lép. Következnek a negyeddöntők, a mieink a másik csoport negyedik helyezettjével, Japánnal játszanak magyar idő szerint hajnali 3 órakor. Az óvatosság nem árt a távol-keletiek ellen sem, mert a csoportgyőztes mongolok csak 2-1-re tudták legyőzni őket, ahogy a harmadik helyen végzett lettek is, a csoportmásodik Szlovákia pedig 2-0-ra nyert ellenük. A magyar csapattal a holland?szlovák duó került egy ágra.

bandy-1

fotó: Tatyana Glyk

A magyar válogatott kerete:

kapus:
Filip Berglönn (1994, Hammarby Bandy)

hátvédek:
Linus Schellin (1982, KMH)
Kocsány Balázs (1999, Óbuda)
Muzsik Norbert (1994, Szeged)
Kordisz András (1982, MAC)

középpályások:
Dömötör Bence Márk (2002, UTE)
André Berglönn (1994, Djurgarden Bandy)
Spuriga Dániel (2001, Vasas)
Nagy Dusán (2001, Vasas)
Even Lübeck (1997, Övrevoll Hosle)
Dennis Pacsay (1999, Finnspangs AIK)
Ludvig von Polgár (1993, IFK Uppsala)

csatárok:
Horváth Dávid (1992, KMH)
Frajka Botond (1994, KMH)
Gáspár Balázs (2002, UTE)
Bata Dániel (1994, KMH)

szövetségi kapitány: Marosi Krisztián

A magyar válogatott programja a bandy-világbajnokságon:

március 1., vasárnap:
02:00 Hollandia?Magyarország 2-3
08:00 Magyarország?Svájc 7-0

március 2., hétfő:
08:00 Magyarország?Csehország 5-1

március 3., kedd:
04:00 Magyarország?Ukrajna 2-0

március 4., szerda:
03:00 Magyarország?Japán (negyeddöntő)

március 5., csütörtök:
elődöntők, helyosztók

március 6., péntek:
döntő, helyosztók

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum