Voracek 4 gólpasszával nyert a Flyers

   

A Philadelpia a Rangers ellen nyert simán. Zuhanórepülésben a Columbus.

A Philadelphia vetett véget a Rangers kilenc meccset felölelő idegenbeli sikersorozatának. A narancsmezesek háromgólos verést mértek a New York-iakra, a duplázó Claude Giroux és a négy gólpasszt kiosztó Jakub Voracek vezetésével. A Flyers a 23. hazai győzelmét szerezte, amivel listavezető a ligában. A Rangers a vereség mellett elvesztette Chris Kreidert is, aki lábát törte az első harmad elején.

Gólt sem tudott ütni a hazai pályán játszó Columbus a Minnesotának. Alex Stalock 24 védéssel ért el shutoutot, miközben a mezőnyjátékosok az egyaránt három pontot szerző Kevin Fiala, Zach Parise páros vezetésével ötöt pakoltak a Jackets kapujába. A Wild egymás után ötödször nyert vendégként, míg a Columbus a 10. mérkőzését vesztette el az utolsó tizenegyből. A Blue Jackets ezzel együtt őrzi wild card helyét keleten, ám több meccset játszott üldözőinél.

A 45 lövést hárító Pavel Francouz volt a zsinórban ötödször nyerő Colorado legjobbja. A PNC Arenában Tyson Jost ütötte az első két gólt, de a harmadik harmad elején egyenlített a Carolina Teuvo Teravainen révén. A győztes gólt végül Samuel Girard szerezte szűk három perccel a befejezés előtt. A hazaiaknál Sebastian Aho egymás után a 14. meccsén szerzett pontot.

pavel francouz

32 védéssel és győzelemmel debütált a Vegas kapujában Robin Lehner, akit a liga legfiatalabb csapata a cserestop előtt szerzett meg. A Knights a Buffalót fogadta, és a vendégek hiába szereztek vezetést, a következő négyet a hazaiak ütötték, amiből Reilly Smith kettőt vállalt magára. A Vegas egymás után a nyolcadik győzelmét szerezte, ez klubrekord-beállítás.

Az Anaheim győzött a Pittsburgh ellen, ezzel négy hónap elteltével tudott ismét megnyerni két egymást követő hazai mérkőzést. John Gibson legszebb napjait idézte 28 védéssel, míg a napokban megszerzett Danton Heinen első gólját ütötte az új klubjában. A Pittsburgh egymás után az ötödik vereségébe szaladt bele, ez a leghosszabb negatív sorozata idén.

NHL, 2020. február 28.:

Philadelphia?NY Rangers 5-2
G.: Giroux (2), Couturier, van Riemsdyk, Hayes ill. Fast, Howden

Columbus?Minnesota 0-5
G.: ? ill. Eriksson Ek, Spurgeon, Hartman, Parise, Fiala

Carolina?Colorado 2-3
G.: Teravainen (2) ill. Jost (2), Girard

Las Vegas?Buffalo 4-2
G.: Smith (2), Roy, Karlsson ill. Kahun, Skinner

Anaheim?Pittsburgh 3-2
G.: Heinen, Getzlaf, Guhle ill. Zucker (2)

Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum