Pénteken és vasárnap is igazi playoffhokit várok

   

Sorsdöntő hétvége előtt állnak a DVTK Jegesmedvék, pénteken a Nagymihály érkezik, vasárnap Nyitrára utaznak.

Érsekújvári győzelmének köszönhetően rájátszást érő helyen tartózkodik a miskolci Extraliga-csapat. Ezt a pozíciót azonban meg is kell őrizni, amire kiváló lehetőséget kínálnak az elkövetkezendő napok. Galaniszék mind a két közvetlen riválisukkal találkoznak, és ha nyerni tudnak ellenük, lépéselőnybe kerülhetnek. Elsőként persze csak a Népkertbe érkező Dukla Michalovcéval kell foglalkozniuk, amelynek előnye 4 pont a 7. helyen. Ezt lehetne és kellene minimálisra csökkenteni egy rendes játékidős sikerrel. A felek eddigi 4 találkozójából 3-at megnyertek a Jegesmedvék, csak az utolsót veszítették el, jó lenne tehát visszatérni az előzőleg követett útra. ”Szerdán kaptak a fiúk egy szabadnapot, hogy feltöltődjenek a hosszú érsekújvári út után, csütörtökön délelőtt pedig természetesen már edzettünk – mondta a klubhonlapnak Glen Hanlon vezetőedző. – Az egész csapat motiváltan várja az előttünk álló kihívásokat. Mindenki tudja, hogy a szezon ezen időszakában minden meccs nagyon fontos, de a közvetlen riválisok elleni találkozók kiemelt jelentőséggel bírnak. Nagy szükségünk van minden pontra, ezekért minden meccsen keményen meg kell harcolnunk, ahogy láthattuk az eddigi két középszakasz-találkozónkon is. A pénteki és a vasárnapi meccsen is igazi playoffhokit várok, nagy tempóval, sok érzelemmel. Bízunk benne, hogy pénteken a szurkolóink ismét lelkesen fognak minket buzditani, és mi három ponttal tudjuk őket megörvendeztetni.”

misdum

fotó: Orosz Tamás

DVTK Jegesmedvék–Dukla Michalovce 2-1

   

Büntetőkkel nyerte a rangadót a miskolci Extraliga-együttes, folytatódik az óriási versenyfutás a playoffért.

A mérkőzés elején a vendégek kapusa, Surák élt át meleg pillanatokat, ugyanis hosszabb ideig a bárdja nélkül próbálta útját állni a korongoknak, de végül megúszta. Továbbra is aktívabb volt a miskolci csapat, sorozatban mentek a lövések a vendégkapura, míg Rajnának az 5. percben kellett fognia az első veszélyes kísérletet. A vendégek nagy nyomás alá kerültek, a 8. percben Harrison a kapuvasat találta telibe. Az első emberelőny a miskolciaké volt a 11. percben, de csak helyzetekig jutottak. Teljes létszámban maradt a miskolci fölény, komoly helyzetekkel, a Nagymihály csak ritkán jutott el a miskolci kapuig. Az utolsó percben is maradt ki nagy lehetőség, Valchar emelt fonákkal mellé, így gól nélkül telt el az első 20 perc.

A második harmad mezőnyjátékkal indult, de három perc elteltével Maslonka megrongálta a miskolci kapuvasat. A Dukla teljesítménye láthatóan feljavult, többet időt töltöttek a támadóharmadban, mint korábban, így a játék is kiegyenlítettebb lett. Az egyébként sportszerű mérkőzésen a 29. percig kellett várni a második emberelőnyig, amelyet ismét a hazaiak kaptak. A fórban voltak lehetőségeik, Surák azonban mindent védett. Rögtön fordult a kocka, a Nagymihály mutathatta be speciális előrejátékát, ám az elég vérszegénynek bizonyult. Teljes létszámban visszatért a gyors „hol itt – hol ott” játék, mindkét kapusnak volt dolga bőven. A hajrában újra a vendégek küldhettek egy játékossal többet a jégre, de a két perc alatt nem volt kaput eltaláló lövésük.

A harmadik játékrész eleje ismét a Jegesmedvéké volt, majd újra emberelőnybe kerültek, de ezúttal sem tudtak élni vele. A 47. percben a következő fórjukat már kihasználták a miskolciak, amikor Beauvillier oldalról lőtt az üresen maradt kapuba (1-0). Érthetően beleerősített a Nagymihály, nem sokkal később Rajnának egy percen belül háromszor is védenie kellett. Nyomott a vendégcsapat, és az 56. percben ki is egyenlítettek. Simun kék vonalas lövése mellé ment volna, Chalupa azonban a kapus előtt állva beleszúrt, a korong pedig a hálóba vágódott (1-1). Most a Jegesmedvéken volt a sor, hogy magasabb fordulatszámra kapcsoljanak, ám hiába, az eredmény már nem változott a rendes játékidőben.

A hosszabbításban előbb Rajna, majd az ellentámadásnál Surák fogott nagyot. Bő egy perccel a vége előtt Surák két bravúrral tartotta csapatát meccsben. Ez egyben azt is jelentette, hogy a döntés a büntetőkre maradt. Ebben az első öt kör nem hozott eredményt, végül a hatodik párosban Beach döntött, a plusz egység így a Jegesmedvéké lett.

ANagymihály sem lehetett elégedetlen, hiszen fontos lehet számukra az itt szerzett egy pont. Mivel a Nyitra megverte a Gyetvát, a playoffért küzdő három csapat három ponton belül van a táblázaton.

misdum

fotó: Orosz Tamás (archív)

A szurkolók számára izgalmas mérkőzés volt

   

Mestermérleg a DVTK Jegesmedvék–Dukla Michalovce Extraliga-rangadó után.

Glen Hanlon, DVTK Jegesmedvék: “A szurkolók számára izgalmas mérkőzés volt, kiegyenlített küzdelem folyt a jégen. Mindkét csapat nyerhetett volna, a kapusok azonban remekül védtek. Végül büntetők döntöttek, örülök, hogy a mi javunkra.”

Miroslav Chudy, Dukla Michalovce: “Nehéz meccs volt, mindkét csapat győzni akart. Fontos volt, hogy a vége előtt ki tudtunk egyenlíteni. Ki kell emelnem a kapusunkat, aki nagyot sokat tett a pontszerzésért, amivel elégedett vagyok.”

Extraliga, 2020. feb. 28., péntek.
Rajna: 95,5%
K
Surák: 94,1%
Ross, Kiss D., Rodman, Galanisz, Magosi
1
Pukka, Ventela, Korhonen, Lalancette, Spilár
Láda, Vandane, Valchar, Vas, Beach
2
Hancák, Kolba, Strauch, Galambos, Maslonka
Szirányi, Gőz, Beauvillier, Kiss P., Harrison
3
Mesikammen, Vorobjov, Gilak, Linet, Phillips
Vojtkó, Miskolczi, Páterka, Ritó
4
Borov, Zekucia, Chalupa, Simun, Hvila
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 46:45 MIS PP Beauvillier Vas Valchar
1-1 55:37 DUM Chalupa Simun Hvila
2-1 65:00 MIS GWS Beach
35 Kapura lövések száma 22
4 Kiállításpercek 8

Kyle Beach megújította a büntetőzés műfaját

 

A DVTK Jegesmedvék–Dukla Michalovce összefoglalója.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum