A Gyergyónak hazai jégen is ki kell vágnia a rezet

   

A székelyek elvették a Brassó pályaelőnyét, de ha meg akarják őrizni lépéselőnyüket, otthon nem veszíthetnek.

Az Erse Liga-negyeddöntők erdélyi párharca eddig két rendkívül izgalmas mérkőzést hozott a Pationarul Olimpicban. A Gyergyói HK mind a két alkalommal kétgólos vezetésre tett szert, majd a végjátékban hagyta elveszni azt. Annyira, hogy első nekifutásra a Brassó a rendes játékidő utolsó percében ki tudta csikarni a győzelmet. Az egyenlítés másodjára is összejött, ám ekkor hosszabbítás következett, és azt a gyergyóiak húzták be. Összességében nyilvánvalóvá vált, hogy egyenlő erők küzdelméről van szó. A Corona támadójátéka ugyan intenzívebbnek tűnt – ebben persze a hazai pálya előnye is segíthette –, a túloldalon viszont összeszedett védekezés és kiemelkedő kapusteljesítmény ellensúlyozta ezt. Jordon Cooke, az alapszakasz legjobb hálóőre az első meccset 93, a másodikat 96,7 százalékkal hozta le. Természetesen a túloldalon Patrik Polc és Tőke Zoltán sem vallott szégyent, ráadásul ha hosszúra nyúlna a csata, felmerülhetne, hogy nem fárad-e el Cooke. Egyelőre azonban aligha tartunk ott, annál inkább, hogy 2 nap pihenő után jön az újabb dupla, immár Gyergyószentmiklóson. Az igazsághoz tartozik, hogy az alapszakaszban nem volt bevehetetlen vár a GYHK otthona – a Corona előbb 9-4-re nyert ott, majd túlórában kapott ki 2-1-re –, ám ez a helyzet a középszakaszra megváltozott. Akkor 8-ból 8-at nyertek Malcolm Cameron tanítványai, tehát értelemszerűen mind a 4 hazai is az övék lett, ráadásul úgy, hogy az utolsó két alkalommal – az UTE és a Schiller-Vasas ellen – gólt sem kaptak. A péntek nagy kérdése tehát az, hogy tudják-e innen folytatni egy erősebb kihívóval szemben. Izgalmas dilemma a túloldalon is van: a frissiben érkezett vezetőedző, Dave MacQueen mind a két meccs után elmondta: még csak ismerkedik a csapatával. Ebben bizonyára történtek előrelépések szerdán és csütörtökön, így alighanem felfrissített taktikával megy neki a harmadik összecsapásnak a Corona. Teszi ezt minden bizonnyal telt háznyi székely szurkoló előtt.

gyhkbra

Gyergyói HK–ASC Corona Brassó 5-2

   

A gyergyószentmiklósiak Jones vezetésével hazai jégen is legyőzték a brassóiakat, így 2-1-re vezetnek a párharcban.

Mindkét csapat összeállítása változott a második mérkőzéshez képest. A Gyergyói HK-nál Nagy Csabával bővült a keret, a vendégeknél pedig Mihály Ede bekerült a második bekkpárba, a legutóbb negyedik soros Vasile nem öltözött be. A 3. percben Mircea büntetésével emberelőnybe kerültek a hazaiak, Tőkének több bravúrt is be kellett mutatnia. A kiegészülés után kiegyenlített, izgalmas játék folyt a jégen. A Brassó a nyitó harmad közepén megszerezte a vezetést, miután Tranca kapu mögülről érkező passzát Molnár Zsombor belőtte Cooke füle mellé.

A második felvonás 36. másodpercében emberelőnybe kerültek a gyergyóiak, nem éltek a lehetőséggel, ellenben a kiegészülés után másfél perccel egyenlítettek: Benedek kék vonalra hátratett korongját Jones bombázta be. A mérkőzés felénél 20 másodperc eltéréssel kapott büntetést egy-egy hazai és vendég jégkorongozó. A 4 a 4 elleni játék a Brassónak kedvezett, Armstrong révén újra a vendégek vezettek. Gyorsan jött a gyergyói válasz, 55 másodperccel később Valdix elhozott egy bulit a támadó harmadban, a korong Kozmához került, aki hátratette Jonesnak, az amerikai hátvéd pedig újra egyenlített, talán Vorobjov beleért a lövésébe. A 34. percben Jones valószínűleg mesterhármasig jutott egy kijátszott akció végén, mindenesetre röpültek a sapkák a szurkolók részéről. Ezt követően a hátrányba került brassóiak edzője, Dave MacQeen időt kért.

A harmadik harmadot az egyenlíteni igyekvő Brassó kezdte agilisabban, nyomása az emberelőnyben volt a legnagyobb. Hiába a vendégek fölénye, a 47. percben a gyergyói palánk a hazaiakkal volt: egy kapu mögötti körbelövés közben a korong váratlanul visszakanyarodott a kapu elé, Valdix lövésével szemben Tőkének esélye sem volt. Nem sokkal később Cooke-nak kellett hatalmas bravúrt bemutatnia. Ahogy telt az idő, úgy hoztak egyre több indulatot a játékmegszakítások. Öt és fél perccel a vége előtt eldőlni látszott a mérkőzés, miután Péter Zsolt passzából Ryan Rupert megindult, majd egy passzcsel bemutatása után inkább lőtt, mégpedig sikeresen.

A Gyergyói HK 5-2-re győzött, megfordította a párharcot, megerősítette az elvett pályaelőnyt, 2-1-re vezet a negyeddöntőben. A két csapat szombaton újra összecsap.

gyhk-bra-200228

fotó: Gyergyói HK

Az a fajta csapat vagyunk, mint a cápa

   

Dave MacQueen, a Brassó és Malcolm Cameron, a Gyergyó vezetőedzője mellett Mitch Jones, a hazaiak játékosa is beszélt a két csapat meccséről.

Erste Liga, Gyergyószentmiklós, 1200 néző. Játékvezetők: Csata, Csata, Redai, Kis-király.
Cooke: 94,7% (Ruczuj)
K
Tőke: 87,8% (Polc)
Jones, Ferencz Csibi, Péter Zs., Rupert R. J., Vorobjov
1
Armstrong, Carlson, Franko, Fowlie, Gliga
Raszulov, Góga, Tendler, Valdix, Csergő
2
Boriszenko, Mihály, Tranca, Péter B., Molnár Zs.
Nagy, Orbán, Elekes Darabont, Barabás, Sára
3
Gajdó T., Bíró O., Brown, Zsók, Zagidullin
Kozma, Antal, Daradics, Benedek
4
Haraga, Constantin, Bíró M., Bíró G., Gajdó B.
Cameron Malcolm, Hammes Christopher Daniel
E
MacQeen Dave, Rusnák Ondrej
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 11:00 BRA Molnár Zs. Péter B. Tranca
1-1 24:06 GYE Jones Benedek Ferencz Csibi
1-2 28:25 BRA Armstrong Fowlie Carlson
2-2 29:20 GYE Jones Kozma Valdix
3-2 33:28 GYE Jones Elekes Darabont
4-2 46:08 GYE Valdix
5-2 54:27 GYE Rupert R. J. Péter Zs.
41 Kapura lövések száma 38
8 Kiállításpercek 12

Óriási gólokat lőtt a Brassónak Mitch Jones

 

A harmadik Gyergyói HK–Corona Brassó mérkőzés összefoglalója.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum