Hatalmas feladat előtt áll a DEAC

   

A debreceni Erste Liga-csapat elvesztette ugyan a pályaelőnyét, ám másodjára hatalmas csatában legyőzte a Sportklubot.

A negyeddöntős párharcok zöméhez hasonlóan 1-1-ről folytatódik a Csíkszereda–Debrecen is. A csütörtök esti meccs óriási kihívást jelent a DEAC számára, és egyben sorsfordító is lehet. Annyi biztos, hogy a felek még vissza fognak térni Magyarországra, ám nem mindegy, hogy ezt milyen állás mellett teszik. David Musial együttesének ahhoz, hogy reális továbbjutási esélyei maradjanak, mindenképpen be kellene húznia egy idegenbeli összecsapást is. Ez egyszer már sikerült Hetényiéknek, még október elején 3-0-ra győztek, Érdekes: annak ellenére, hogy a DEAC előrébb végzett a magyar bázisú nemzetközi bajnokság középszakaszában, a közvélemény mégis a csíkiakat tekinti esélyesebbnek. Az alapszakaszt tekintve ez érthető, mindazonáltal a hajdúságiak már a párharc során is bizonyították, hogy nem legyőzhetetlen számukra az ellenfelük. A sikerhez mindenekelőtt összeszedett védekezésre és kiemelkedő kapusteljesítményre van szükség, ami legutóbb össze is jött. Nehezíti a DEAC dolgát, hogy továbbra is több kulcsembere bajlódik sérüléssel. David Rutherford november közepe óta hiányzik, és bár hétfőn megpróbálkozott a játékkal, kiderült, hogy a lába ezen a szinten még nem terhelhető. Mellette nem utazhatott el a csapattal két védő, Sándor Flórián és Phil Kiss sem. A Sportklubba eltiltása után visszatérhet Andrej Taratuhin, ám arról nincs információnk, hogy Becze Tihamér és Josh Shalla felgyógyultak-e már. További izgalmas részletkérdés a szurkolók számára, hogy a liga szabályzatának megfelelően elérhető lesz-e az ingyenes online közvetítés az összecsapásról. Az alapszakaszban három csapat kért pénzt a meccsekért, közülük a DEAC a rájátszásban már nem használja a fizetőkaput, a Brassó viszont az általa is elfogadott előírásokra fittyet hányva igen. Hogy a Sportklub melyikükhöz csatlakozik, a nap folyamán az is eldől.

hetenyi

fotó: DEAC

SC Csíkszereda–DEAC 3-1

   

A Sportklub legyűrte rövid padja ellenére szívósan küzdő riválisát, így 2-1-re vezet a párharcban.

A debreceniek 16 mezőnyjátékossal álltak fel – mint beharangozónkban jeleztük, ismét több fontos hokisuk bajlódik sérüléssel –, míg a csíkiakhoz visszatért az eltiltott Andrej Taratuhin és a felgyógyult Becze–Shalla duó, így ők gyakorlatilag a legerősebb összeállításukban indulhattak a csatába. Amely ezzel együtt igen szorosnak bizonyult. Az első játékrészben Brophey szerzett vezetést a hazaiaknak, ám Kulesov a 23. percben egyenlített. Ezután ismét a Sportklub dominált, és ez két újabb találatban mutatkozott meg. Előbb Shalla jelezte, hogy a kényszerpihenője alatt sem felejtett el gólt lőni, majd Kuljas használt ki egy emberelőnyt, 3-1 a 32. percben. Később kiderült, hogy ez már a végeredmény volt, mivel az utolsó menetben a DEAC nem tudott közelebb kerülni ellenfeléhez, azt a húsz percet lényegében csak egy intenzívebb Kulesov–Rokaly Szilárd konfliktus színesítette. A Sportklub 2-1-re vezet a párharcban, folytatás pénteken.

sccdeb-200227

fotó: Pál Zoltán/SC Csíkszereda

Nagy öröm, hogy visszatértek a sérültjeink

   

Vezetőedzők a harmadik SC Csíkszereda–DEAC mérkőzésről.

Jason Morgan, Csíkszeredai Sportklub: “Kollektív csapatmunka eredménye a győzelem. Nagy öröm, hogy visszatértek a sérültjeink, akik csatarendbe állítása alapvetően meghatározta a taktikánkat. Tudtuk, hogy ellenfelünk létszámgondokkal küzd, ezt kihasználva remek játékkal és nagyszerű kapusteljesítménnyel rukkoltunk elő. Pénteken is ezt az arcunkat szeretném látni.”

David Musial, DEAC: “Megpróbáltunk mindent kihozni a meccsből, de a Csíkszeredának olyan hatalmas playoff-tapasztalattal rendelkező játékosai vannak, akik egymaguk is képesek mérkőzések eldöntésére. Egy lőtt góllal csak nagyon ritkán lehet meccset nyerni, de pénteken is megpróbáljuk a legjobbunkat nyújtani és visszavenni a pályaelőnyt.”

Erste Liga, Vákár Lajos Műjégpálya, 1850 néző. Játékvezetők: Gergely, Gergely, Balla, Crisan.
Szamankov: 97,0% (Adorján)
K
Hetényi: 93,2% (Gönczi)
Kuljas, Papp, Rokaly Sz., Becze, Taratuhin
1
Léránt, Vokla, Izacky, Mazzag, Novotny
Pyett, Salló A., Pelley, Brophey, Shalla
2
Markov, Filbrandt, Essery, Hári, Sági
Láday, Gecse, Bíró, Rokaly N., Fodor
3
Mestyán, Kozma, Molnár, Berta, Kulesov
Györfy, Flinta, Farkas, Casaneanu, Horváth
4
Salló B.
Morgan Jason, Hozó Levente
E
Musial David, Kecskeméti Áron
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 03:04 SCC Brophey Casaneanu Farkas
1-1 22:21 DEB Kulesov Molnár Mestyán
2-1 27:10 SCC Shalla Brophey
3-1 31:29 SCC PP Kuljas Rokaly Sz. Taratuhin
44 Kapura lövések száma 33
9 Kiállításpercek 9

Sunyi lövéssel szerzett vezetést a Sportklub

 

A harmadik Csíkszereda–DEAC mérkőzés összefoglalója.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum