Egyszerűen muszáj győznie a DAB-nak Újpesten

   

Az Acélbikák 2 meccses hátrányba kerültek hazai pályán, egy újabb vereség a szakadék szélére sodorná őket.

Szerda este csupán egy Erste Liga-negyeddöntőben rendeznek mérkőzést, ezen a Dunaújvárosi Acélbikák lesznek az UTE vendégei. Ami a párharcban eddig történt, arra elvben nem sokan számíthattak, hiszen a DAB a felsőház második helyén végzett a címvédő FTC-Telekom mögött, míg az alap- és a középszakaszban végig rapszodikus teljesítményt nyújtó lila-fehérek az alsóházban szerezték meg ugyanezt a pozíciót, lévén, hogy a Gyergyói HK-val nem voltak versenyképesek. Ehhez képest jelenleg az összes többi csata 1-1-re áll, csak a lenti UTE tett szert komoly előnyre fenti ellenfelével szemben. Ráadásul mind a két újvárosi mérkőzésen egyértelmű lila siker született, a hazaiak képtelenek voltak megtalálni a vendégek intenzív fizikai hokijának az ellenszerét. Ha David Leger vezetőedző idegenben sem talál ki valami teljesen újat és hatékonyat, akkor tényleg korán véget érhet ez a széria. A két együttes idei mérkőzéseinek azonban van egy nagy-nagy különlegessége. Éspedig az, hogy az alapszakaszt, a Magyar Kupát és a rájátszást is figyelembe véve immár 8-szor találkoztak egymással, és még egyetlen egy alkalommal sem tudott nyerni a hazai jégen játszó együttes. Erre a körülményre például mindenképpen támaszkodhatnak az Acélbikák. Akiknek persze arra is szükségük lenne, hogy a védekezésük szorosabban zárjon, valamint a kapusuk is extrákat nyújtson megint. Az alap- és a középszakaszban Garrett Hughson lényegesen meggyőzőbben produkált, mint Duschek Dávid a túloldalon, most azonban utóbbi is felnőtt riválisa mellé, sőt: meghatározó szerepet vállalt abban, hogy Somogyiék mindkétszer 1 gólon ragadtak. Egy szó, mint száz: kulcsmeccset játszanak a Megyeri úton, amelyen szinte mindent elveszíthetnek az Acélbikák.

dabute

UTE–Dunaújvárosi Acélbikák 5-0

   

Az újpestiek az első harmadban eldöntötték a meccset, így csütörtökön a söpréssel történő továbbjutásért léphetnek jégre.

Mindkét csapat kerete változott a vasárnapi találkozóhoz képest: az UTE Pance helyett Csamangót nevezte az első sorba Benk és Sikorcin mellé, a harmadik bekkpárban Nagy helyett Horváth András szerepelt Kovács Attila mellett, míg a vendégeknél Baker helyett Zanoski lépett jégre. Az újpestiek a 4. percben megszerezték a vezetést, miután DiDiomete centerezését a támadással együtt érkező hátvéd, az üresen maradt Varga belőtte. Négy percre rá megduplázódott a lila-fehérek előnye: a vendégek a saját harmaduk előtt elhagyták a korongot, Reed lecsapott rá, Ainsworthnek passzolt, aki betört Hughson kapuja elé és fonákkal becsúsztatta a második hazai gólt. A harmad második felében a dunaújvárosiak kivédekeztek két emberhátrányt, ám a 18. percben egy újpesti akció végén Ainsworth meglőtte önmaga 2., csapata 3. találatát. A játékrész végén eljött az első UTE-büntetést, a vendégek nem éltek a fórral.

A második felvonás áthúzódó DAB-emberelőnnyel indult, de a legnagyobb helyzet így is egy újpesti kiugrás volt. Nem játszhattak sokáig 5 az 5 ellen a felek, az újvárosiak újra fórban próbálhattak szépíteni, hiába. A negyedik Acélbikák-előny már komoly nyomás hozott, de így sem bírtak betalálni Duscheknek. Úgy tűnt, a középső harmad nem hoz gólt, nem így történt: a 39. percben egy lendületes újpesti akció végén Ainsworth mesterhármasig jutott. A záró játékrész elején Azari két percet pihent testre ütésért, aztán a 46. percben Mazurek távozott hasonló szabálytalanság miatt, majd a harmad felénél Gebei ült ki gáncsolásért. Az ötödik UTE-gólt végül nem az emberelőnyök hozták meg, az 55. percben egy saját harmadban szerzett korongból Odnoga zárta sikerrel a szólóját.

Az UTE 5-0-ra győzött, ezzel megszakította a két csapat kölcsönös idegenbeli sikerszériáját: a 9. mérkőzésen már hazai siker született. A felek csütörtökön újra összecsapnak, ha az újpestiek győznek, söpréssel jutnak az elődöntőbe.

utedab-20200226

fotó: Kacskovics Mihály Béla/UTE

Sajnos továbbra sem találjuk a játékunkat

 

Mestermérleg a harmadik UTE–DAB Erste Liga-negyeddöntő után.

Virág Csaba másodedző, UTE: “Szerettünk volna úgy kezdeni, ahogy Dunaújvárosban abbahagytuk, ez volt a kulcs, szerencsére sikerült is. A fiúk az elmúlt találkozókon rendre meg tudták valósítani az edzéseken gyakoroltakat, aminek meg is van az eredménye. Az előny ellenére a negyedik mérkőzésen is száz százalékos koncentráció kell ahhoz, hogy le tudjuk zárni a párharcot.

David Leger vezetőedző, DAB: “Sajnos továbbra sem találjuk a játékunkat, az Újpest pedig kitűnően él a lehetőségeivel. Az életben maradáshoz elsősorban támadásban kell előrelépnünk, hiszen ezúttal sem dolgoztunk ki elég helyzetet az ellenfél kapuja előtt. A helyzet nehéz, de visszaút mindig van.”

forrás: nso.hu

Erste Liga, Megyeri út, 805 néző. Játékvezetők: Soós, Soós, Balla, Kis-király.
Duschek: 100% (Márkus)
K
Hughson: 90,0% (Pinczés B.)
Henderson, Varga, Benk, Csamango, Sikorcin
1
Vuorijarvi, Kovács B., Azari, Mazurek, Silló
Rusk, Saukko, DiDiomete, Reed, Ainsworth
2
Lendák, Hüffner, Somogyi B., Dansereau, Turcotte
Kovács A., Horváth A., Godó, Odnoga, Vincze
3
Ráduly, Hruby, Dósa, Gebei, Németh
Horváth Á., Kovács S.
4
Pinczés O., Zanoski, Gulácsi, Subotic, Tamás
Baróti Zsolt, Virág Csaba
E
Ihnacak Miroslav, Ihnacak Miroslav
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 03:25 UTE Varga DiDiomete Ainsworth
2-0 07:20 UTE Ainsworth Reed
3-0 17:20 UTE Ainsworth Kovács A. DiDiomete
4-0 38:27 UTE Ainsworth Saukko DiDiomete
5-0 54:21 UTE Odnoga Saukko Godó
50 Kapura lövések száma 20
8 Kiállításpercek 10

Így ütötte ki harmadszor is az UTE a DAB-ot

 

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum