Thomas Vanek visszavonul

   

A valaha volt legnagyobb osztrák hokis 1000 meccsnél is többet játszott az NHL-ben, és közel 800 pontot szerzett.

A 36 éves csatár az utóbbi években állandó szereplője volt az átigazolási határidő környékén köttetett üzleteknek, hiszen ilyen idősen is elképesztő sebességgel vezette a kontrákat. Visszavonulásának bejelentését is ekkorra időzítette, és mivel már nem volt érdeklődés iránta ? a szezonban nem is volt meccse ?, úgy érezte, eljött az idő, amikor szögre kell akasztania a korcsolyát.

Thomas Vanek a Bécs melletti Badenben született, és már 15 évesen a tengerentúlon játszott. 2003-ban meg is nyerte az NCAA-t a University of Minnesotával, ahol MVP-nek is megválasztották. Nem csoda, hogy az ezt követő drafton az első kör ötödik helyén kelt el, majd 9 szezont töltött el a Buffalóban, ahol utolsó évében csapatkapitány is volt. A 2013/14-es szezonban kezdődött a vándorlása, játszott az Islandersben, a Canadiensnél, Minnesotában, Detroitban, Floridában, Vancouverben és Columbusban. Mindeközben az osztrák válogatottat is erősítette, 19 A csoportos meccsen 17 pontot szerzett, nekünk is lőtt gólt a 2009-es zürichi vb kieső körében, amikor 6-0-ra kaptunk ki Ausztriától.

Vanek három gyermek édesapja, boldogan élnek Minnesotában. A visszavonulás elsődleges okai között szerepelt, hogy több időt szeretett volna családjával tölteni. Ha a tervei beválnak, akkor nem fog elszakadni a jégkorongtól, azt mondta, hosszabb távon szeretne általános igazgató lenni. Erre minden bizonnyal lesz is igény, hiszen tapasztalatnak nincs híján: 1029 meccset játszott 8 különböző csapatban, melyeken 373 gólt és 789 pontot szerzett, amihez a playoffokban még 21 gólt és 36 pontot tett hozzá 69 találkozón. Az alábbi videó a 2005?2017 közötti korszak legszebb Vanek-jeleneteit foglalja össze szűk 6 percben:

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum