Sokkolhatta a Gyergyót az első meccs végjátéka

   

Nagy csatát hozott a Brassó és a GYHK Erste Liga-negyeddöntőjének első meccse, melynek során igen közel jártak a vendégek a sikerhez.

Hiába dominált a Corona az első két harmadban is a mezőnyben, Malcolm Cameron együttesének kétgólos előnyt sikerült felépítenie. Amelyet aztán egészen az 54. percig tartani tudtak, ott azonban elbillent valami. A brassói szépítést csakhamar egyenlítés követte, és amikor már mindenki arra számított, hogy jön a hosszabbítás, Péter Balázs belőtte önmaga második és csapata harmadik gólját. Mindez nyilván hidegzuhanyként érte a rengeteget dolgozó gyergyóiakat, nem lehet könnyű megemészteni egy ilyen fordulatot egyetlen éjszaka alatt. Márpedig megállás nincs, kedden ismét találkoznak a felek. Brassói szemszögből a következő napok kérdése az, hogy miként tudja rajta hagyni a saját keze nyomát a csapaton az új vezetőedző. Dave MacQueen a győzelem után azt mondta, ez teljes egészében a játékoson múlott, miután a közös munka szinte még el sem kezdődött. Innen nézvést még értékesebb a vezetés megszerzése a párharcban. Persze finoman szólva sem dőlt el semmi, a gyergyóiaknak is van miből erőt meríteniük, az első 53 perc produkciója mellett visszaidézhetik a karácsony előtti kupaelődöntőt is, amikor győzni tudtak a Pationarul Olimpicban.

bragye

fotó: Corona Brassó

Corona Brassó–Gyergyói HK 2-3

   

A székely együttes hosszabbításban egyenlített a párharcban, az erdélyi Erste Liga-negyeddöntő 1-1-re áll.

Sokáig a két csapat első mérkőzéséhez hasonlóan alakult a második forgatókönyve is. A nyitó harmadban abszolút domináltak a hazaiak, Jordon Cooke eszén azonban nem tudtak túljárni, ellenben Péter Zsolt emberhátrányban megszerezte a vezetést a vendégeknek. A második menet elsősorbaan a kiállításokról szólt, de előbb még Pavel Vorobjov a második gyergyói gólt is belőtte, 0-2 a 22. perc elején. A brassói szépítésre ezúttal a 48. percben került sor Zagidullin jóvoltából, majd meglett az egyenlítés is újfent, Pavlo Boriszenko 55:07-nél volt eredményes, 2-2. A mindent eldöntő találat ugyanakkor ezúttal nem született meg a rendes játékidőben, így teljes szünet és jégfelújítás után jöhetett a hosszabbítás négy a négy ellen. Ami nem tartott sokáig, lévén, hogy a 63. percben Jared Brownt kiállították a játékvezetők, Mitch Jones pedig kihasználta a fórt. A 3-2-re adott 2-3-as válasz azt jelenti, hogy a GYHK egyenlített a párharcban, és egyszersmind elvette a Brassó pályaelőnyét. Folytatás két nap szünet után Gyergyószentmiklóson.

bragye

fotó: Corona Brassó

1-1-re állunk, előnyt kell szereznünk

   

Vezetőedzők a második Corona Brassó–Gyergyói HK mérkőzésről.

Dave MacQueen, Corona Brassó: “Ahogy az első mérkőzés után is mondtam, nem volt elég időnk ahhoz, hogy felépítsük az új stratégiánkat, de az biztos, hogy az első számú prioritás az emberelőnyös játék lesz. Még nem vagyunk elég szervezettek, nem tartunk ott, ahol tartanunk kell. A következő edzéseken ezen fogunk dolgozni. Továbbra is bízom a csapatomban, a harmadik harmadban jobban játszottunk, de a kiállítás a hosszabbításban elintézett bennünket. Meglátjuk, a két idegenbeli mérkőzésen mire leszünk képesek.”

Malcolm Cameron, Gyergyói HK: “Tisztában vagyunk vele, hogy melyek a csapatunk erősségei, és az előnyös játékunk nem tartozik ezek közé, most mégis működött. Ha sok büntetést kapunk, az sem szokott jót tenni nekünk, ezen a témán még keményen kell dolgoznunk. Mindenesetre kellemesen meglepődtem, hogy a hosszabbításban kaptunk egy emberelőnyt, de belőttük és megnyertük a meccset. 1-1-re állunk, két hazai mérkőzésünk lesz, előnyt kell szereznünk.”

Erste Liga, Patinoarul Olimpic Brasov, 1200 néző. Játékvezetők: Pálkövi, Pálkövi, Váczi, Andre.
Tőke: 91,4% (Polc)
K
Cooke: 96,7% (Ruczuj)
Armstrong, Carlson, Franko, Fowlie, Gliga
1
Jones, Ferencz Csibi, Péter Zs., Rupert R. J., Vorobjov
Boriszenko, Bíró O., Tranca, Péter B., Molnár Zs.
2
Raszulov, Góga, Tendler, Valdix, Csergő
Gajdó T., Constantin, Brown, Zsók, Zagidullin
3
Kozma, Orbán, Elekes Darabont, Antal, Sára
Haraga, Vasile, Bíró M., Bíró G., Gajdó B.
4
Barabás, Daradics, Benedek
MacQeen Dave, Rusnák Ondrej
E
Cameron Malcolm, Hamell Christopher
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 04:32 GYE SH Péter Zs.
0-2 21:01 GYE Vorobjov Valdix Péter Zs.
1-2 47:17 BRA PP Zagidullin Tranca Fowlie
2-2 55:07 BRA Boriszenko Fowlie
2-3 63:06 GYE PP Jones Valdix
62 Kapura lövések száma 38
4 Kiállításpercek 14

Elképesztő kapu mögüli góllal kezdett a Gyergyó

 

Tőke Zoltán nagyon nem volt boldog ettől. A második Corona Brassó–Gyergyói HK Erste Liga-negyeddöntő összefoglalója.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum