Igen komoly üzleteket kötöttek a cserestop előtt

 

A Pittsburgh a Marleau, Sheary duóval erősített, a Carolina a Trocheck, Skjei párost húzta be, és ez még messze nem minden.

Az elmúlt napokban már érezhető volt, hogy közeledik a cserestop határideje. Felpörögtek az események, több neves játékos is csapatot váltott: Jason Zucker például Minnesotából Pittsburghbe került, míg Ilja Kovalcsukot a Washington szerezte meg a Montrealtól. A végleges határidő magyar idő szerint hétfőn este kilenc óra volt, addig üthettek nyélbe bármilyen üzletet a csapatok. Ezekből foglaljuk most össze a legfontosabbakat.

A GM-ek még bele sem lendültek az üzletelésbe, amikor John Davidson, a Rangers elnöke két olyan bejelentést tett, amelyekkel alaposan felborította néhány további csapat elképzelését. Első körben közölte, hogy klub megegyezett azzal a Chris Kreidderel, aki a legmagasabban jegyzett játékos volt a cserestop előtt, és jó néhány klub kívánságlistáján szerepelt. Kreider hétéves kontraktust írt alá 45,5 millió dollár értékben, ami évi 6,5 milliót garantál számára 2027-ig. A második bejelentése az volt, hogy a klub két játékosa, Igor Sesztyorkin és Pavel Bucsnyevics autóbalesetet szenvedett. Az orosz hálóőr a bordasérülése miatt legalább 2-3 hétre kidőlt, ami lehetetlenné tette, hogy a klub elcserélje Alekszandr Georgijevet, noha iránta szintén komoly érdeklődés volt. Kreider hosszabbításával az is eldőlt, hogy a klubnak valakit be kell áldoznia. Ő a hátvéd Brady Skjei lett, aki a Carolinába került egy 2020-as első körös választási jogért.

A Hurricanes itt nem állt meg, Don Waddell GM két másik üzletet is végrehajtott. A hátsó szekciót a New Jersey rutinos kék vonalas játékosával, Sami Vatanennel erősítette tovább, akiért Janne Kuokkanennel, Fredrik Claessonnal és egy 2020-as feltételes negyedik körös választással fizetett. Emellett a Floridától elhappolta a két évvel ezelőtt 70 pont felett záró Vincent Trochecket. A 28 éves csatárérét erős csomagot kapott a Panthers: délkelet felé vette az irányt Erik Haula, Lucas Wallmark, Eetu Luostarinen és Chase Priskie is.

A Carolina mellett a Pittsburgh volt a legaktívabb. A Penguins a napokban megszerezte Jason Zuckert, majd a Patrick Marleau, Conor Sheary, Evan Rodrigues hármassal erősített. A 40 éves veterán szélsőnek nyolc hónap alatt ez lesz a harmadik csapata. Marleau kétszeres olimpiai és világbajnok, ellenben Stanley Kupája még nincs, most tehet ennek megszerzésére egy utolsó kísérletet, akárcsak Kovalcsuk a Washingtonnal. A veterán szélsővel kapcsolatban az a nagy kérdés, hogy mennyire találja meg az összhangot Malkinnal és Crosbyval. Nem lehet ilyen gondja Shearynek, aki bő másfél éves kitérő után tér vissza abba a Pittsburghbe, amellyel 2016-ban és 2017-ben is elhódította a bajnoki címet. Sheary oldalán Rodrigues is érkezett, aki a harmadik-negyedik sorban lehet vízhordó. A két játékosért a Buffalo Dominik Kahunt kapta, míg a San José Patrick Marleau-ért egy 2021-es harmadik körös választást húzott be.

A Kreiderről és Georgijevről lemaradó Colorado Vlagyiszlav Namesztnyikovban és Michael Hutchinsonban látta meg a megoldás kulcsát. A szezont a Rangersben kezdő, majd az Ottawában folytató csatárért mindössze egy 2021-es negyedik körös picket kapott a fővárosi gárda. A Toronto egykori hálóőre sem volt drága: Joe Sakic GM Calle Rosen játékjogáról mondott le cserébe. A Senators az orosz szélső mellett talán legjobb játékosát, Jean-Gabriel Pageau-t is elvesztette, aki a New York Islandersnél kötött ki. Az élete szezonját futó 27 éves centerért mélyen a zsebébe kellett nyúlnia Lou Lamoriellónak: egy 2020-as első és második, valamint egy 2022-es harmadik körös draftjogot kellett átengednie. Az Islandersnél hosszú távra terveztek a csatárral, a csere után néhány perccel bejelentették, hogy Pageau hatéves, szezononként 5 millió dolláros szerződést írt alá, emellett a beleegyezése nélkül el sem lehet őt cserélni ezután.

pageau

A Red Wings volt és az Edmonton jelenlegi GM-je, Ken Holland sem tétlenkedett. Detroiti kapcsolatait kihasználva először Mike Greent igazolta le, majd a cserestop előtti pillanatokban hozta utána Andreas Athanasiout és Ryan Kuffnert is. Ez a csere sem volt olcsó, a Detroit két második körös választással és Sam Gagnerrel gazdagodott. Holland a két játékos mellett az ottawai Tyler Ennisre is rátette a kezét, akiért egy ötödik körös választással fizetett.

Két kapus klubváltása érdemel még külön említést. A Vancouver a sérült Jacob Markstrom helyére a roppant tehetséges, de alulértékelt Louis Domingue-ot szerezte meg a New Jerseytől, akiért cserébe Zane McIntyre-ról mondott le. Nagyobb üzletet hozott tető alá a Vegas és a Chicago. A Golden Knights ugyanis a Robin Lehner, Martins Dzierkals párossal erősített, amiből természetesen a kapus az igazi érték. A tavalyi szezonban William M. Jennings-trófeával kitüntetett hálóőr Marc-Andre Fleuryvel együtt immár az NHL egyik legerősebb tandemjét alkotja, ami komoly ütőkártya lehet a rájátszásért folytatott harcban és később a playoffban is. A Hawks a két játékosért Malcolm Subbant és Stanislav Demint kapta meg, valamint még egy 2020-as választást is.

Ezek voltak tehát a legjelentősebb üzletek a zárónapon. Az összes cseréért, illetve ezek elemzéséért az NHL vagy a TSN oldalára kattintsanak.

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum