Amíg van esély a rájátszásra, megyünk előre

   

A Hydro Fehérvár AV19 a Villachot fogadja a középszakasz 8. fordulójában.

Kudarcos túrán van túl a magyar EBEL-csapat. Antti Karhula együttese a Dornbirn és az Innsbruck otthonában is kikapott, pontot nem szerzett, és azt azt jelenti, hogy az utolsó negyeddöntős helyre jelenleg az egyaránt 13 pontos Znojmo és Innsbruck pályázik a legjobb esélyekkel. A Volánnak 10 pontja van, a Dornbirnnak 7, ami egyfelől azt jelenti, hogy még semmi sincs veszve, ám másfelől azt is, hogy a legrosszabb forgatókönyv megvalósulása esetén a sereghajtó is beérheti a mieinket. A lényeg a lényeg: mostantól tényleg folyamatosan győzni kell. Először is az ellen a Villach ellen, amely nagyon-nagyon közel van már a rájátszáshoz – de még nincs teljesen biztonságban. Az idén nemigen ment a Fehérvárnak a VSV ellen, mindössze 1-szer sikerült nyerni az eddigi 5 találkozóból, ideje lenne tehát javítani ezen a mérlegen. Ami a közvetlen riválisokat illeti, a Znojmo a Linzet fogadja, az Innsbruck a Dornbirnhez utazik vasárnap, ezekre a meccsekre is figyelni kell tehát fél szemmel. A klub videós előzetesében a vezetőedző mellett Sárpátki Tamás beszélt az esélyekről. Miként a játékos is fogalmazott: a feladat adott, háromból hármat meg kell nyerni. A két utolsó meccset a Znojmo és a Linz ellen vívja majd a Fehérvár.

Hydro Fehérvár AV19–Villach 3-4

   

Kétgólos vezetésről kapott ki büntetőkkel a magyar EBEL-csapat, amely 5 pontra van most a playofftól.

A meccs első védése Ouzasé volt, a folytatásban a mezőnyben gyűrték egymást a játékosok. Mindkét csapat jól megszervezte a védekezését, nehéz volt bejuttatni a pakkot a támadóharmadba. Feljebb kapcsolt a Villach, a hazai kapu előtt zajlott a játék, de próbálkozásaik nem jelentettek komoly veszélyt. A 8. percben Sarauer kapu mögül visszatett korongját Erdély tűzte rá, Maxwell hárított. Egy perccel később Alagic ült ki a büntetőpadra gáncsolásért. Erőtlen volt a Volán fórjátéka, felállni sem sikerült. Öt az ötben ismét Ouzasnak akadt több dolga, míg a másik kapu előtt az igen aktív Erdély Csanád veszélyeztetett. Yogan szélről leadott lövése, majd egy megpattanó korong is gólt ígért. A 15. percben mégis a vendégek szereztek vezetést: egy kipattanót Bjorkstrand helyezett a hálóba (0-1). Azonnal ritmust váltott a Fehérvár, Girard és Timmins játszottak össze, utóbbi fonákját az osztrákok kapusa fogta. A buli után hátrakerült a korong, Kaijomaa a kék vonalról óriási gólt ragasztott a kapuba (1-1). Újabb fór következett. Girard a kapu mögül Reisz elé tálalt, ismét Maxwell volt résen. A helyzetek megvoltak, fordítani a szünetig nem sikerült.

A nyitó harmadhoz hasonló kezdés után Sárpátki cselezte magát lövőhelyzetig, majd Stipsicz távoliját fogta Maxwell. A lendületet Timmins kiállítása sem akasztotta meg, a remek védekezésnek köszönhetően villachi helyzet nélkül pergett le ez a két perc. Öt az ötben jöttek a fehérvári helyzetek, közben Ouzasnak is figyelnie kellett Pollastrone közelijénél. A játékrész felénél Yogan lőhetett tisztán, fölé bombázott, majd Metsavainio betörése után Kóger elé került a pakk, ezt a kapus védte. Sokat javult az iram, az akarásra sem lehetett panasz, keményen küzdöttek Sarauerék. A kapusok továbbra is parádéztak, Ouzas Alagic közelijénél két bravúrt is bemutatott, míg a másik oldalon Maxwellben akkor is elakadt a korong, ha a villachi azt sem tudta, hol van. A kapujuk előtti kavarodásokból kivétel nélkül a vendégek jöttek ki jobban, több ziccernél is hatalmas szerencséjük volt. A Volán jól játszott, hátul feszes volt a védekezés, elöl megvoltak a helyzetek, csak a gól hiányzott. A döntés a záró harmadra maradt.

Agilisan kezdte a Villach az utolsó felvonást, alaposan körbelőtték Ouzas kapuját. A 43. percben Reiszt kiküldték a játékvezetők. Ismét jól zárt a retesz, sikerült kivédekezni az emberhátrányt. Egyenlő létszámban áttevődött a játék az osztrákok harmadába, akik egy kontra végén eltalálták a kapuvasat, majd az ellentámadásból Girard húzott el a szélen, keresztpasszát Yogan gólra váltotta (2-1). Megérdemelte a gólt a Fehérvár, keményen megdolgozott a fordításért. Az 50. percben Kuralt szerzett korongot a támadó harmadban, közel volt a harmadik. Az 54. percben már nem volt pardon, Sarauer volt jókor jó helyen, és bekotorta az Erdély Csanád lövése utáni kipattanót (3-1). Megnyugodni nem volt idő, egy perccel később Reid lemásolta a találatot, ő is jól kapirgált a kapu előtt (3-2). Vérszemet kaptak a villachiak, letáboroztak Ouzas kapuja előtt. Erdélyt a játék késleltetéséért kiküldték a játékvezetők, idegtépő hajrá következett. Nem sikerült kihúzni, egy perccel a vége előtt Bjorkstrand kihasználta az emberelőnyt és egyenlített (3-3). Újabb találat nem született, jöhetett a hosszabbítás.

A ráadás első helyzete a Voláné volt, majd Campbell kapott két percet. Sikerült kibekkelni az emberhátrányt. Yogan eldönthette volna, Maxwell kétszer is megmentette csapatát. A sípszó után Ouzas kapujába került a korong, utána Yogant zavarták az öltözőbe a játékvezetők. Büntetők döntöttek az extra pont sorsáról.

A Fehérvár mindhárom rávezetését elrontotta, a vendégek egyszer betaláltak, így megnyerték a mérkőzést (3-4). Győzelmével a Villach már biztosan bejutott a rájátszásba, ahogyan a Linz is. A Hydro Fehérvár AV19-nek matematikai esélye még maradt erre, de két körrel a vége előtt 5 pont a hátránya a Znojmóval és 4 az Innsbruckkal szemben.

avsvsv

fotó: Hydro Fehérvár AV19

Azt érzem, hogy többet érdemeltünk volna

   

Mestermérleg a Hydro Fehérvár AV19–Villach mérkőzést követően.

EBEL, 2780 néző. Játékvezetők: Siegel, Smetana, Gatol, Kaspar.
Ouzas: 86,7% (Kornakker)
K
Maxwell: 91,2% (Schmidt A.)
Campbell, Kaijomaa, Kuralt, Sarauer, Erdély
1
Pöyhönen, Fraser, Reid, Bjorkstrand, Pollastrone
Tikkanen, Stipsicz, Sárpátki, Metsavainio, Kóger
2
Cundari, Schmidt K., Ulmer, Collins, Karlsson
Harty, Szabó B., Girard, Timmins, Yogan
3
Schlacher, Wolf, Lahoda, Lahti, Brunner
Szabó D., Reisz, Szabó K.
4
Bacher, Wappis, Maxa, Alagic
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 14:03 VSV Bjorkstrand Wolf Pollastrone
1-1 16:44 FHA Kaijomaa Sarauer Reisz
2-1 45:50 FHA Yogan Girard Sarauer
3-1 53:28 FHA Sarauer Erdély
3-2 54:24 VSV Reid Pollastrone Cundari
3-3 59:00 VSV PP Bjorkstrand Reid Fraser
3-4 65:00 VSV GWS
34 Kapura lövések száma 29
8 Kiállításpercek 4

A Fehérvár–Villach mérkőzés góljai

 
Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum