Glen Hanlon legyőzi-e vajon Majoross Gergelyt?

   

Az Extraliga-alapszakasz utolsó magyar rangadója jön, a DVTK Jegesmedvéknek nagy szükségük lenne a pontokra a MAC Újbuda ellen.

A szlovák bajnokság idei alapszakaszában negyedszer találkozik a két magyar együttes. Összességében ez már az ötödik összecsapásuk lesz, miután a Magyar Kupa bronzmérkőzésén is megküzdhettek egymással. Akkor a két csalódott együttes meccsét a MAC nyerte, a DVTK Jegesmedvéknél pedig kisvártatva edzőváltásra került sor, a távozó Marcel Rodman helyére visszatért a klubhoz a rutinos Glen Hanlon. Ez eddig nem hozott alapvető változást, az eltelt időben 7 mérkőzésük volt a piros-fehéreknek, amelyek közül 2-t rendes játékidőben, 1-et hosszabbításban nyertek meg, 4-et pedig elveszítettek. A még kevésbé meggyőző formában lévő, négyes vereségsorozatból érkező MAC miskolci vendégjátéka ugyanakkor nem csupán a közvetlen előzmények miatt izgalmas – a bajnokságban 2-1 a győzelmek aránya a Majoross-együttes javára –, hanem azért is, mert az előző szezon playoff-kvalifikációjában söpréssel diadalmaskodott a még mindig fiatal magyar tréner csapata az NHL-rutinnal rendelkező vezetőedző tanítványai ellen.

A Jegesmedvék számára persze mindennél lényegesebb, hogy a presztízskérdéseken túllépve egyszerűen és szorgalmasan gyűjtögessék a pontokat. Míg ugyanis a MAC számára szinte elérhetetlen a playoff – mindenki továbbviszi az eredményeit a középszakaszba, így az újbudaiak hátránya áthidalhatatlannak tűnik –, addig a 9. helyen álló DVTK péntek este vissza is előzhetné a HK Nitrát. Ez jó alapot jelenthetne a folytatáshoz, melynek során – nem mellesleg – még két további magyar–magyar rangadóra kerül sor.

Glen Hanlon Jegesmedvék-vezetőedző így várja a mérkőzést: “Befejeződik számunkra az alapszakasz, de egyáltalán nem mindegy, hogy ez miként történik meg. Fontos, hogy milyen üzenetet küldünk a riválisainknak. A tabellán alattunk lévő csapatoknak azt kell üzennünk, hogy nem érhetnek utol minket, a Nagymihály és a Nyitra ellen pedig várhatóan ki-ki meccseket fogunk játszani a rájátszást jelentő pozíciókért. Nagyon izgalmas napok elébe nézünk, és nagy szükségünk lesz a szurkolóink támogatására is.”

Majoross Gergely, a MAC trénere pedig így: “Az alapszakaszunk utolsó mérkőzése következik, amely egyben magyar–magyar rangadó is. A legfontosabb részlet, amire készülnünk kell, az az, hogy hogyan hatástalanítjuk a miskolciak kontratámadásait, talán ebből a legveszélyesebbek. Mióta utoljára játszottunk velük, azóta ellenfelünknél edzőváltás történt. Kicsit mélyebbre kellett ásnunk, hogy tudjuk, mire számíthatunk. Biztos vagyok benne, hogy nagy tempójú, energikus mérkőzést fogunk látni.”

mismac-20191022

fotó: Orosz Tamás

DVTK Jegesmedvék–MAC Újbuda 1-3

   

Ezúttal sem bírt a miskolci Extraliga-csapat az újbudaival, a 3 pont sorsa az utolsó fél percben dőlt el.

Nagy lendülettel kezdték a mérkőzést a csapatok, az első nagy védést már a 2. percben bemutatta Rajna. Két perccel később Bernard is bemutatkozott egy hárítással, a kipattanót Rodman mellé kanalazta. Hullámzó játék alakult ki, a játékosok lőttek minden adódó alkalommal, így a kapusok nem unatkozhattak. Szinte pontosan a harmad felénél emberelőnybe kerültek a vendégek, és ezt gólra is váltották. Szigeti kapott remek passzt a kapu előtt, és kapásból vágta a korongot a felső vas alá (0-1). Gyors, kemény küzdelem folyt a jégen, a csapatok sorban dolgozták ki a helyzeteket, de a két hálóőr remekül állta a sarat, közben a 16. percben Beach a kapuvasat találta el. Az utolsó két percben a miskolciak játszhattak emberelőnyben, Bernard mindent védett.

A második harmad elején folytatódott az izgalmas, változatos hoki, és mivel a csapatok felvállalták a nyílt sisakos támadójátékot, egymást után alakultak ki a helyzetek. A 27. percben ismét a vendégek lehettek a jégen létszámfölényben, amelyben előbb egy páros kiállítás, majd egy Harrison-szóló következett, Bernard azonban fogta a közeli lövést. Felpörögtek a felek, nagyobbnál nagyobb lehetőségek adódtak mindkét oldalon, ám a kapusok a legjobbjukat hozták. Már csak 11 másodperc volt hátra, amikor egyenlítettek a Jegesmedvék: Beach lőtte ki oldalról a hosszú sarkot (1-1).

A harmadik játékrész első percei is a kapusokról szóltak, a teljesítményükre nem lehetett panasz. Kimaradt a következő miskolci előny, majd egyenlő létszámnál továbbra is kiélezett küzdelmet vívott a két csapat. Nem sokkal később előbb a MAC, majd a Jegesmedvék sem tudtak élni az újabb fórjukkal. Az utolsó percek is nagy izgalmakat hoztak, komoly helyzetekkel. A dudaszóig mindössze 20 másodperc volt vissza, amikor Klempa a saját kipattanóját ütötte be (1-2). Glen Hanlon levitte a kapusát, a Jegesmedvék másodpercek múlva kapuvasat ütöttek, majd az ellentámadásból újra Klempa vette be az immár üres kaput (1-3).

A DVTK Jegesmedvék a 9. helyen végeztek, a MAC Újbuda feljött 10.-nek, ez azt jelenti, hogy a középszakaszban vasárnap újra összecsapnak, és ismét Miskolcon.

mismac

fotó: Orosz Tamás (archív)

Nagyon izgalmas mérkőzés volt

   

Mestermérleg a DVTK Jegesmedvék–MAC Újbuda találkozót követően.

Glen Hanlon vezetőedző, DVTK Jegesmedvék: “Nagyon izgalmas mérkőzés volt, az első harmadot kontrollálta a MAC, gyorsabbak voltak, mint mi. A csapatunk jól reagált erre, a második játékrészben már mi voltunk a jobbak. A végén pedig egy lövés döntött.”

Majoross Gergely vezetőedző, MAC Újbuda: “Nézői szemmel egészen biztosan élvezetes volt a mérkőzés, szakmailag kevésbé. Több érzelem volt a játékban, mint ahogy szeretjük, emiatt sok volt a rossz döntés, ezekből sorra alakultak ki a helyzetek. Az első harmad a miénk volt, a második az ellenfelünké, a harmadikban mindkét csapat eldönthette volna a meccset. Ez most nekünk sikerült.”

Extraliga, 2020. feb. 21., péntek.
Rajna: 92,3%
K
Bernard: 97,8%
Gőz, Vandane, Rodman, Galanisz, Beach
1
Busenius, Macaulay, Orban Brance, Bodó, Terbócs
Ross, Kiss D., Valchar, Vas, Beauvillier
2
Carlisle, Bugár, Klempa, Stretch, Sofron
Láda, Kiss P., Páterka, Ritó, Harrison
3
Garát, Pozsgai, Kreisz, Majoross, Szigeti
4
Schlekmann, Orban Blake, Nagy, Szűcs, Lőczi
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 10:49 MÚB PP Szigeti Orban Brance Macaulay
1-1 39:49 MIS Beach Vandane Rodman
1-2 59:40 MÚB Klempa Stretch Carlisle
1-3 59:56 MÚB EN Klempa Stretch
45 Kapura lövések száma 27
8 Kiállításpercek 8

Így döntötte el Klempa a miskolci rangadót

 

A pénteki DVTK Jegesmedvék–MAC Újbuda találkozó két és fél percben.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum