Bartalis gólt lőtt a Södertäljének

 

A Vita Hästen a magyar csatár találata ellenére kikapott riválisától.

Sebők Balázsék a Liiga második helyén álló Tapparát fogadták. A KalPa már 3-0-s hátrányban is volt, a végjátékban felzárkózott, de egyenlítenie nem sikerült. Sebőkék 3-2-re kikaptak, a magyar csatár 16 és fél perc alatt 1-szer lőtt kapura.

A KooKoo továbbra is Galló Vilmos nélkül lépett jégre. A kouvolaiak 2-1-re győztek a HPK csarnokában.

Az Allsvenskan 7. helyén álló Vita Hästen az őt 1 ponttal megelőző Södertäljét látta vendégül. A hazaiak a 42. percben Bartalis István emberelőnyös góljával egyenlítettek, de hiába, a vendégek a végjátékban kétszer is betaláltak. A Vita Hästen 3-1-es vereséget szenvedett. Bartalis 43 mérkőzést követően 19+18 pontos.

A Tyringe SoSS Garbacz Mátéval a kapujában és Horváth Bálinttal az első sorában utazott az utolsó alsóházi mérkőzésére a Dalenhez. Az első harmadban 1-1 gól született, aztán az első szünetben lecserélték Garbaczot, a csapat pedig 4-1-re alulmaradt. Horváth nem szerzett pontot, Garbacz 10 lövésből 9-et védett.

Magyar légiósok a hokivilágban, 2019/20:

Név Csapat Liga H M G A P
Bartalis István Vita Hästen Allsvenskan (SWE-2.) 6. (14) 43 19 18 37
Karol Csányi HK Nitra Extraliga (SVK-1.) 8. (13) 39 4 4 8
Visegrád Kupa ? 7 2 1 3
Jesse Dudás Vítkovice Ridera Extraliga (CZE-1.) 11. (14) 5 0 2 2
Erdei Zoltán Mechelen Golden Sharks BeNeLiga 9. (11) 7 0 2 2
Belga Kupa ? 8 4 1 5
Fekete Dániel VEU Feldkirch Alpesi Liga (AUT-2.) 8. (18) 33 3 4 7
Galló Vilmos KooKoo Liiga (FIN-1.) 3. (15) 47 11 25 36
Garbacz Máté Tyringe SoSS Division 1 (SWE-3.) 12. (12) 3 8 93 92,1
Halász Béni Steel Wings Linz Alpesi Liga (AUT-2.) 18. (18) 10 46 334 87,9
Hári János Pelicans Lahti Liiga (FIN-1.) ? 25 2 11 13
Red Bull Salzburg EBEL (AUT-1.) 1. (12) 16 4 12 16
Horváth Bálint Tyringe SoSS Division 1 (SWE-3.) 12. (12) 37 4 14 14
Keresztury Erik Eisbären Regensburg Oberliga (GER-3.) 2. (12) 39 10 11 21
Kiss Zsombor EHC Basel SRL (SUI-3.) 3. (12) 23 4 3 7
Kocsis Ferenc Zoetermeer Panters BeNeLiga 7. (11) 15 15 27 42
Holland Kupa ? 10 7 5 12
Kónya Krisztián Steel Wings Linz Alpesi Liga (AUT-2.) 18. (18) 31 1 5 6
Kozma Dávid Boras HC Division 1 (SWE-3.) 11. (12) 16 5 3 8
Nagy Zoltán Giants Suomi-sarja (FIN-3.) 8. (16) 26 4 5 9
Papp Kristóf Madison Capitols USHL ? 21 10 9 19
 Des Moines Buccaneers USHL 10. (16) 19 5 5 10
Sebők Balázs KalPa Liiga (FIN-1.) 10. (15) 50 8 29 37
Szabad Kevin Klagenfurt II Alpesi Liga (AUT-2.) 15. (18) 36 4 8 12
Török Viktor JHT Suomi-sarja (FIN-3.) 6. (16) 21 1 1 2
Vay Ádám Västervik Allsvenskan (SWE-2.) ? 10 32 247 88,5
Vértes Nátán Aberdeen Wings NAHL 5. (26) 38 18 10 28
Kevin Wehrs EV Landshut DEL2 (GER-2.) ? 31 0 18 18

Jelmagyarázat: H=a légiós csapatának pillanatnyi helyezése a bajnokságban (a liga létszáma), M=mérkőzések, G=gólok, A=gólpasszok, P=pontok száma. Dőlt betűs név=már nem légiós. Kapusok esetében az G jelű oszlop a kapott gólok számát, az A a hárított lövésekét, a P pedig a a védési hatékonyságot, százalékban kifejezve

Cimkék: , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum