Az FTC-Telekom visszavágna a DEAC-nak

   

Azután, hogy a Sportklub kikapott a DAB-tól, nincs érdemi tétje a címvédő és minapi legyőzője összecsapásának.

Ha a szeredaiaknak sikerült volna kedden érvényesíteniük a hazai pálya előnyét az Acélbikákkal szemben, akkor még jó néhány kérdés nyitott lenne az Erste Liga felsőházában a középszakasz legutolsó mérkőzése előtt. A két meghatározó kulcsemberüket, Beczét és Shallát nélkülöző csíkiak azonban elbuktak, így kiakult a végső sorrend. Az FTC-Telekom az első helyen végzett – ezt már korábban is tudtuk –, a DAB lett a második, a Brassó a harmadik, a DEAC a negyedik, az alapszakaszgyőztes Sportklub az ötödik. A Debrecen egy pesterzsébeti sikerrel pontszámban beérheti ugyan a Coronát, ám előzni az egymás elleni eredmények miatt már nem tud. Innentől kezdve a hokis közvélemény azt várja, hogy mi történik a csütörtök délelőtti ellenfélválasztáskor. Mindenkinek megvan a tippje, de könnyen lehet, hogy a szakvezetők fejében komplexebb gondolatok motoszkálnak, és nem csupán az egymás elleni mérkőzések tapasztalataira, az ellenfelek harcmodorára vagy az utazási költségekre fókuszálnak, hanem a lehetséges ellenfelek pillanatnyi formája is bejön a képbe. De ez még a jövő zenéje – igaz, az egészen közelié –, előbb le kell játszani ezt az FTC-Telekom–DEAC meccset is. Ami annyiban mégiscsak presztízscsatának számít, hogy hétfőn 8-at lőtt a Debrecen annak a címvédőnek, amely a szezon során 5-nél több gólt egyetlen egyszer sem kapott. Mindez energikus visszavágásért kiált, akkor is, ha ezenközben a két csapat számára egyformán fontos a rájátszás előtt, hogy játékosaik véletlenül se szenvedjenek sérülést. Nem az e heti volt egyébként az első DEAC-siker a szezonban a Fradi ellen, karácsony előtt idegenből is el tudták hozni mind a 3 pontot Hetényiék.

ftcdeb-20191222SMIC0685

fotó: FTC-Telekom

FTC-Telekom–DEAC 7-2

   

Alaposan visszavágott a címvédő a hétfőn Debrecenben elszenvedett vereségért.

Mind a két csapat a második számú hálóőrét vetette be, a hazaiak Nagy Kristófot, a vendégek Gönczi Lajost, Hetényi Zoltán ezúttal sem öltözött. Az első harmadban csak egy gól született, Nagy Gergő okos kapu mögötti passzából Hajós Roland volt eredményes. A 27. percben Izacky izmos lökete akadt be, 1-1, ám erre a közbülső felvonás második felében kettővel válaszoltak a zöld-fehérek. Előbb Németh Attila előnyben lódult meg és volt pontos, majd Switzer lőtt gólt közelről, 3-1. A DEAC a 47. percben még szépített Novotny révén, ám utána beindult a Fradi-henger: sorrendben Tóth Adrián, Nagy Gergő, Jászai és Pozsár is feliratkozott a táblára, így a hétfői 6-8-ért 7-2-vel vágott vissza a középszakasz győztese. A DEAC a negyedik helyen végzett, így ugyancsak pályaelőnnyel indíthatja a playoffot.

ftcdeb

fotó: FTC-Telekom

Az volt a cél, hogy jó szájízzel menjünk a rájátszásra

   

Kecskeméti Áron, a DEAC másodedzője és Fodor Szabolcs, az FTC-Telekom vezetőedzője nyilatkozott a két csapat mérkőzéséről.

Erste Liga, Pesterzsébet Jégcsarnok , 480 néző. Játékvezetők: Babic, Babic, Váczi, Soltész.
Nagy K.: 91,3% (Arany)
K
Gönczi: 83,7% (Antek)
Karmeniemi, Pulli, Hajós, Nagy G., Tóth A.
1
Kiss, Filbrandt, Essery, Molnár, Sági
Hegyi, Sarcia, Switzer, Pavuk, Tóth Richárd
2
Léránt, Mestyán, Izacky, Mazzag, Novotny
Boros, Tóth Gergely, Farkas, Németh, Tóth Gergő
3
Berta, Markov, Hári, Salló, Graaskamp
Jászai, Roczanov, Pozsár
4
Kozma
Fodor Szabolcs, Hennelly Yul
E
Musial David, Kecskeméti Áron
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 12:12 FTC Hajós Nagy G.
1-1 26:25 DEB Izacky Hári
2-1 33:22 FTC PP Németh Pavuk Karmeniemi
3-1 36:53 FTC Switzer Tóth Richárd Pavuk
3-2 46:48 DEB PP Novotny Izacky Essery
4-2 47:27 FTC Tóth A. Hajós Nagy G.
5-2 50:27 FTC PP Nagy G. Tóth Richárd Pulli
6-2 56:35 FTC Jászai Roczanov Boros
7-2 59:22 FTC Pozsár Karmeniemi Pulli
43 Kapura lövések száma 23
6 Kiállításpercek 14

Potyogtak a gólok a végjátékban

 

Az FTC-Telekom–DEAC mérkőzés összefoglalója.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum