Mackenzie Blackwood 58 lövést fogott

 

McDavid nélkül is hasít az Edmonton, a Nashville oda-vissza verte a St. Louist.

A Detroit hiába szerzett vezetést Pittsburghben a hatodik percben, végül négygólos vereséggel távozott a PPG Paints Arenából. A fordításból Patric Hornqvist egy gólpasszal és egy duplával, Sidney Crosby két ponttal vette ki a részét. Az utóbbi 15 találkozójából tizenegyet megnyerő Penguins egy pontra megközelítette a Metropolitan-csoportot eddig magasan vezető, de az utóbbi két hétben hullámvölgybe kerülő Washingtont.

Original six-meccset nyert a Boston New Yorkban, és ennek köszönhetően a kilencedik győzelmét húzta be az utolsó tíz mérkőzésen. A Bruins minden harmadban egyet lőtt a Rangersnek, miközben Jaroslav Halak 26 lövésből huszonötöt megfogott. A Rangers négy győzelem után kapott ki ismét.

Négy mérkőzésből a harmadikat nyerte a Connor McDavid nélkül felálló Edmonton. Az Oilers ezúttal Carolinában nyert hosszabbításban Leon Draisaitl vezetésével, aki ezúttal három pontot szerzett. A kanadai táblát vezető német center egy gólt lőtt és kettőt előkészített, közte Josh Archibald hosszabbításban szerzett találatát. Draisaitl az utolsó 5 összecsapáson 12 pontot szerzett és mindössze 5 egységre van a százas határtól.

NHL: Colorado Avalanche - Edmonton Oilers

Az Anaheim sima négygólos győzelemmel távozott az utolsó hét mérkőzéséből ötöt bukó Vancouver otthonából. A Ducksban Adam Henrique kettőt vágott, John Gibson 37 lövésnek állta útját.

24 óra alatt kétszer nyert a Nashville a St. Louis ellen, mindkétszer egyetlen góllal. A Bridgestone Arenában a mérkőzés derekán volt egy gyors gólváltás, de két perccel a befejezés előtt érkezett Kyle Turris, aki három ellenféltől szorongatva Faulk lábai között lőtte ki a bal alsót. A Nashville legutóbb október harmadik hetében tudott megnyerni három egymást követő mérkőzést.

Ottawában szakadt meg a Dallas négymeccses győzelmi sorozata. A kanadai fővárosban minden harmad döntetlenre végződött, így hatvan perc után jöhetett a hosszabbítás, amit Artyom Anyiszimov zárt le. A meccs embere Brady Tkachuk volt, aki egy gól mellett kettőt előkészített, közte a győztes találatot is. A Stars a megszerzett egy ponttal beérte a Central-csoportot és a Nyugati Konferenciát vezető St. Louis Bluest.

A Columbus hiába nyerte 55-26-ra a kapura lövéseket New Jerseyben, csak egy pontot tudott szerezni. A Devils kapujában Mackenzie Blackwood ihletett formában védett, 52 lövést fogott, majd még hatot a rávezetések során. A Prudential Centerben 3-3 után jöhettek a büntetők, amelyek a hetedik körben értek véget, Jesper Bratt betalált, Sonny Milano hibázott.

A New Jerseyhez kapcsolódó hír, hogy a klub elcserélte az Andy Greene, Blake Coleman párost. A hátvéd Greene a New York Islandersbe került egy 2021-es második körös választásért és David Quenneville játékjogáért. Coleman a Tampában kötött ki, a Devils Nolan Foote-ot és egy 2020-as vagy 2021-es első körös draftjogot kapott érte.

91 másodperc alatt dőlt el a Buffalo?Toronto összecsapás. A Sabres leadta ugyan a kétgólos előnyét, de a harmadik harmad közepén másfél perc alatt háromszor mattolta a Maple Leafs védelmét. A Buffalóban a Johan Larsson, Colin Miller, Rasmus Ristolainen trió egyaránt két ponttal zárt. A Buffalo 1998. április 3-án szerzett legutóbb három gólt ilyen rövid idő alatt. 22 éve a Brian Holzinger, Matthew Barnaby, Vaclav Varada trió 68 szekundum alatt ütött hármat a Boston ellen 5-4-re megnyert meccsen.

A Chicago vereséget szenvedett Winnipegben, így az utolsó hét meccséből a hatodikat bukta el. A Jets és a Hawks egyszer-egyszer vezetett a második harmad befejezéséig, így 2-2-vel fordultak a harmadik játékrészre a csapatok. A döntetlen nem állt fenn sokáig, másfél perc elteltével Nathan Beaulieu megszerezte a győztes gólt. A Jets az utolsó nyolc meccséből ötöt megnyert, ennek köszönhetően egy pontra megközelítette a nyolcadik helyen álló Arizonát.

NHL, 2020. február 16.:

Pittsburgh?Detroit 5-1
G.: Hörnqvist (2), Lafferty, Letang, Crosby ill. Filppula

NY Rangers?Boston 1-3
G.: Zibanejad ill. McAvoy, Coyle, Bergeron

Carolina?Edmonton 3-4 h.
G.: Aho (2), van Riemsdyk ill. Archibald (2), Draisaitl, Yamamoto

Vancouver?Anaheim 1-5
G.: Pettersson ill. Steel (2), Henrique, Grant, Guhle

Nashville?St. Louis 2-1
G.: Smith, Turris ill. Bozak

Ottawa?Dallas 4-3 h.
G.: Pageau, Tkachuk, Ennis, Anyiszimov ill. Klingberg, Johns, Pavelski

New Jersey?Columbus 4-3 b.
G.: Anderson, Merkley, Palmieri ill. Peeke, Werenski, Stenlund

Buffalo?Toronto 5-2
G.: Larsson, Sheary, Eichel, Okposo, Vesey ill. Korskov, Hyman

Winnipeg?Chicago 3-2
G.: Appleton, Roslovic, Beaulieu ill. Carpenter, Kane

Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum