Az első helyről szól az FTC–DAB rangadó

   

A két csapat holtversenyben áll az Erste Liga-tabella első két helyén, amelyik nyer, lépéselőnyre tesz szert.

Nem szombaton fog eldőlni, hogy ki nyeri meg a magyar bázisú nemzetközi bajnokság középszakaszát, de a győztes mindenképpen kedvezőbb helyzetbe kerül. A pesterzsébeti FTC-Telekom–Dunaújvárosi Acélbikák összecsapást eleve pikánssá teszi, hogy szerdán fordított pályaválasztás mellett már megközdöttek egymással a felek, és akkor a DAB egy rendkívül jól sikerült első harmadnak köszönhetően mind a 3 pontot el tudta tenni a végén. Az, hogy Somogyiék húsz perc alatt 5 gól rámoltak be a válogatott Arany Gergely kapujába, úgy is elegendőnek bizonyult a győzelemhez, hogy a következő két harmadban Nagy Gergőék felborították a pályát. Hiába tették, egy gól mínuszra ugyan fel tudtak zárkózni, az egyenlítés azonban nem jött össze nekik. Több mint valószínű, hogy a szombati csata is a zöld-fehérek támadójátékáról, illetve az Acélbikák védekezéséről és kontráiról fog szólni, és ebből csakis egy élénk és izgalmas meccs kerekedhet ki. Ami a középszakasz-elsőség sorsát – és vele az akár a döntőig tartó playoffos pályaelőny kivívását – illeti, annak kapcsán sok fog múlni a hátralévő játéknapok fejleményein is. Az FTC-Telekomnak és a DAB-nak is két-két meccse marad még, előbbi oda-vissza játszik az Erdélyből pont nélkül visszatérő, ezáltal az ötödik helyre visszacsúszó DEAC-cal, míg az Acélbikáknak a Brassóhoz és a Szeredához kell utazniuk, ahol az alapszakaszban egy árva pontot sem sikerült szerezniük.

dabftc

fotó: Nagy Gergő/DAB

FTC-Telekom–DAB 11-4

   

A címvédő együttes nagy arányú diadallal vágott vissza a szerdai vereségéért a dunaújvárosiaknak, aminek köszönhetően visszavette a vezetést a tabellán.

Az FTC-Telekom már a 48. másodpercben emberelőnybe került, miután túl sok dunaújvárosi játékos volt a jégen, de nem használta ki a fórt. A DAB a 6. percben megszerezte a vezetést, miután a második hullámban érkező Hugo Turcotte lőtt nagy gólt Arany Gergelynek. Alig több mint három perc múlva már 3-1-re vezettek a zöld-fehérek: előbb Anssi Rantanen egyenlített egy kék vonalas góllal, 27 másodpercre rá Nagy Gergő lövését még védte Garret Hughson, ám Tóth Adrián duplázásával szemben tehetetlen volt, míg Rasmus Kulmala egy szép szóló végén csúsztatta be a korongot a kapus mamutjai között. A 16. percben Aki Juusela egy sikeres kék vonalas lövéssel 4-1-re módosította az eredményt.

A második harmad FTC-góllal indult: a DAB a saját harmadában eladta a korongot, ezt Kulmala megbüntette. A játékrész folytatásában a kiállítások vették át a szerepet, a 35. percben például tömegjelenet alakult ki Hughson kapuja előtt, mely során a DAB hálóőre is kapott kisbüntetést durva játékért. Az így kialakult emberelőnyt Kulmala verte be Jere Pulli passzából, így mesterhármasig jutott. A gólt követően Azari Zsolt 10 perces fegyelmit kapott. Később egy újabb Acélbikák-büntetést Juusela váltott gólra. Ekkor a büntetőpadról visszatérő Dósa Krisztián mehetett vissza 10 percre pihenni. A 7. bekapott találat után a DAB időt kért, Hughson helyére Pinczés Bendegúz érkezett. Még fél perc sem telt el, amikor David Mazurek bottal lökésért, valamint az azt követő szövegelésért 2+10 perc+végleges fegyelmit kapott. Az emberhátrányban Németh Attila kiugorhatott és meglőtte a 2. DAB-gólt. Az FTC-Telekom nem élt a fórral, ellenben még a harmad vége előtt Hegyi Ádám lövésébe Tóth Richárd sikeresen beleért, így 8-2-es eredménnyel vonultak a második szünetre a felek.

A 42. percben egy késleltetett kiállítás során Tóth Richárd bekotorta a korongot a vendégek kapujába. A 10. Fradi-gólt Nagy Gergő lőtte Tóth Adrián fonákpasszát követően. Az 54. percben egy DAB-előny végén Somogyi Balázs közelről behúzta csapata 3. találatát. A végén Sarcia Antonino is betalált, a 11-4-es végeredményt Kovács Bronson állította be. Az FTC-Telekom a nagy arányú diadalával egyrészt visszavágott a szerdai 5-4-ért, másrészt újra vezeti az Erste Liga-felsőházát.

ftcdab-201909

fotó: FTC Jégkorong

Hatvan percen keresztül is tudunk jól játszani

   

David Leger, a DAB és Fodor Szabolcs, az FTC-Telekom vezetőedzője nyilatkozott a két csapat mérkőzéséről.

Erste Liga, Pesterzsébet Jégcsarnok , 650 néző. Játékvezetők: Haszonits, Haszonits, Szabó, Muzsik.
Arany: 81,8% (Nagy K.)
K
Hughson: 77,4% (Pinczés B.: 76,5%)
Karmeniemi, Pulli, Juusela, Nagy G., Tóth A.
1
Vuorijarvi, Kovács B., Dansereau, Azari, Mazurek
Rantanen, Tóth Gergely, Switzer, Pavuk, Kulmala
2
Lendák, Hüffner, Somogyi B., Zanoski, Turcotte
Hegyi, Sarcia, Tóth Richárd, Hajós, Németh A.
3
Dósa, Hruby, Pinczés O., Gebei, Silló
Farkas, Boros, Jászai, Roczanov, Tóth Gergő
4
Gulácsi, Ráduly, Németh P., Subotic, Tamás
Fodor Szabolcs, Hennelly Yul
E
Ihnacak Miroslav, Ihnacak Miroslav
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 05:52 DAB Turcotte Somogyi B. Zanoski
1-1 06:44 FTC Rantanen Switzer Pavuk
2-1 07:11 FTC Tóth A. Nagy G.
3-1 09:16 FTC Kulmala Switzer Pavuk
4-1 15:08 FTC Juusela Hegyi Tóth A.
5-1 20:51 FTC Kulmala
6-1 35:31 FTC PP Kulmala Pulli
7-1 36:27 FTC PP Juusela Pavuk Rantanen
7-2 37:22 DAB SH Németh P. Silló Hüffner
8-2 38:49 FTC Tóth Richárd Hegyi Hajós
9-2 41:59 FTC Tóth Richárd Hajós Tóth Gergely
10-2 48:13 FTC Nagy G. Tóth A. Boros
10-3 53:25 DAB PP Somogyi B. Dansereau Zanoski
11-3 56:33 FTC Sarcia Nagy G. Juusela
11-4 59:45 DAB PP Kovács B. Zanoski Dansereau
48 Kapura lövések száma 22
16 Kiállításpercek 64

Így gázolta el az FTC-Telekom az Acélbikákat

 

Az Erste Liga-szezon során először jutott el a címvédő a két számjegyig.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum