A Fehérvárnak nagyon jól kell védekeznie

   

Antti Karhula vezetőedző szerint az Innsbruck elleni siker másik alapja, hogy csapata sokat tudja birtokolni a korongot.

Újabb kulcsmeccs vár a Hydro Fehérvár AV19-re az EBEL középszakaszában. Ezúttal az az Innsbruck érkezik a Raktár utcába, amely az alapszakasz végét ugyan nagyon elrontotta, ám a következő fázisban magára talált, és egy vereség után két győzelmet aratott, amivel máris versenyben van a playoffért. Rob Pallin együttese alighanem vérszemet kapott a fejlemények tükrében, és pontosan tudja minden tiroli, hogy milyen lépéselőnyre tehetnének szert, ha a Volán otthonában is nyernének. A magyar EBEL-gárda kiválóan kezdett, Znojmóból 2 pontot hozott el, majd legyűrte a Linzet, ám utána Villachban már nem bírt pontokat gyűjteni. Ennek nyomán a Linz és a VSV meg is lépett a többiektől, tehát nagy az esélye annak, hogy a legkomolyabb csata a 8., tehát utolsó negyeddöntős pozícióért lesz a Volán, Innsbruck, Znojmo, Dornbirn kvartett részvételével. Ebben pedig minden egyes pillanatnak különleges jelentősége van, a Fehérvár számára már-már kötelező rendes játékidőben elintézni az Innsbruckot. Az alapszakaszban ez nem jött össze hazai pályán – egy hosszabbításos siker után egy vereség következett –, most azonban muszáj kivágniuk a rezet Szitáéknak itthon is. Valahogy úgy, ahogy a novemberi innsberucki 7-2 alkalmával. Az esélyekről a vezetőedző mellett Stipsicz Bence nyilatkozott a klubhonlapnak:

Hydro Fehérvár AV19–HC Innsbruck 1-3

   

Kulcsmeccset veszített el a Fehérvár a Raktár utcában, távolodott a playoff, de még semmi sincs veszve.

Kellő energiával kezdett a Volán. Campbell rögtön kiosztott egy hatalmas ütközést, majd jöhetett az első emberelőny. Broda kontrából meglógott, Ouzas szerencsére résen volt. A fór további része jobban sikerült, több veszélyes helyzet is akadt a Stanley Kupa-győztes Darling ketrece előtt. Ahogy visszajött a kiállított, Vallant lökte palánkra Sárpátkit szabálytalanul, az ő jutalma 2+2 perc lett. Ezúttal Thörnberg lépett meg, Ouzas ezt is hárította, majd áttevődött a játék a másik kapu elé. Fokozta a nyomást a Fehérvár, Darling parádézott, nem sikerült megszerezni a vezetést. Egyenlő létszámban kijöttek a szorításból a tiroliak, Boivin riogatta egykori csapatát. A harmad második fele Erdély kiállításával indult, a védelem kitartott. A 15. percben az addigi legnagyobb helyzet maradt ki: Sárpátki közelije kijött a kapusról, Reisz ismételt, ezt is védte Darling. Mindkét csapat agresszíven játszott, élvezetes oda-vissza hoki zajlott. A megszerzett korongokkal azonnal fordultak a játékosok, gól azonban a szünetig nem esett.

A folytatásban is egyenlő erők küzdöttek, a védekezésre nagyon odafigyeltek a csapatok. A 24. percben Vallant térde került Erdély útjába, a magyar csatár hatalmasat esett, talán túlságosan is hatalmasat, a vétkes bekk mellett őt is kiküldték színészkedésért. Nemsokára Boivin is kiment, 4 a 3 ellen támadhattak Sarauerék. Záporoztak a lövések Darling kapujára, aki továbbra is emberfeletti teljesítményt hozott. Ahogy visszajött a kiállított, két innsbrucki indult meg senkitől sem zavartatva Ouzas kapujára, ő is fogta a ziccert. A 28. percben már nem tudott segíteni, Herbert távolról bombázott a hálóba (0-1). A gondokat tetézte, hogy Szabó Krisztián kisbüntetést kapott. Jól zárt a speciális egység, nem nőtt a hátrány. A 33. percben egy saját harmadban eladott korongot követően újabb Ouzas-bravúrra volt szükség, majd Sárpátki is kiszállt, ezt az időszakot egyértelműen az osztrákok uralták. A 38. percben a semmiből sikerült egyenlíteni, Tikkanen kilőtt korongja Sarauer elé került, aki szépen eltette azt Darling mellett (1-1). Nem sokáig örülhettünk az egyenlítésnek, újabb védelmi hibát használtak ki a vendégek, Spurgeon helyezett az üres kapuba (1-2). A harmadot Campbell kiállítása zárta, a záró felvonást emberhátrányban kezdhette a Fehérvár.

Fel volt adva a lecke, a harmadik harmad első részében hibátlanul mondta fel azt a Volán, sikerült kivédekezni az emberhátrányt. Nőtt a feszültség, Szabó Bencét nézték ki maguknak a tiroliak, a játékvezetők nem vették észre az esetet. A 45. percben Harty távolija zúgott el a kapu mellett. Darált tovább a magyar EBEL-csapat, de a párharcok többségét továbbra is az innsbruckiak nyerték. Kuralt ütőjében volt az egyenlítő gól, jól érkezett a kipattanóra, irányítani azonban nem tudta a korongot. A hazai lendületet rossz csere törte meg, túl sok ember volt a jégen. Tíz perccel a vége előtt újabb emberhátrány következett. Spurgeon szabálytalansága kiegyenlítette a létszámot, négy a négyben folytatódott a csata. Pár másodperc múlva Yogan ütközött Darling kapussal, Boivin azonnal ott termett. A csetepaté végén csak a fehérvárit küldték ki a játékvezetők. A sok kiállítás az osztrákoknak kedvezett, esély sem volt támadni. Öt az ötben Girard fonákja már ígéretes volt, majd Ouzas újabb nagy védése életében tartotta a reményeket. A hajrára a kapus is lekorcsolyázott, ám 6 az 5-ben sem volt meg a kellő erő az egyenlítéshez. Az utolsó másodpercekben Thörnberg üres kapus gólja végleg eldöntött mindent (1-3). Ezzel a sikerrel jelenleg a tiroliak állnak negyeddöntős helyen.

avshci

fotó: Hydro Fehérvár AV19

A buta hibák itt már nagyon sokba kerülnek

 

Mestermérleg a Hydro Fehérvár AV19–Innsbruck mérkőzést követően.

EBEL, 3020 néző. Játékvezetők: Fichtner, Smetana, Bärnthaler, Váczi.
Ouzas: 93,3% (Kornakker)
K
Darling: 95,5% (Huber)
Campbell, Szabó B., Mihály, Sarauer, Erdély
1
Boivin, Guimond, Lammers, Spurgeon, Thörnberg
Tikkanen, Stipsicz, Kuralt, Timmins, Metsavainio
2
Snuggerud, Cuma, Paulweber, Herbert, Broda
Harty, Kaijomaa, Szita, Girard, Yogan
3
Vallant, Nussbaumer, Kromp, Zajc, Lattner
Busenius, Sárpátki, Reisz, Szabó K.
4
Ludin
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 27:55 HCI Herbert Boivin Paulweber
1-1 37:36 FHA Sarauer Stipsicz Erdély
1-2 38:45 HCI Spurgeon Thörnberg Lammers
1-3 59:48 HCI Thörnberg Spurgeon Cuma
22 Kapura lövések száma 31
14 Kiállításpercek 12

A Fehérvár–Innsbruck összefoglalója

 
Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum