A Fehérvári Titánok megelőzhetik a Gyergyót

   

Kiss Dávid együttese kiválóan szerepel a középszakaszban, de a székelyekről is elmondható ugyanez.

Második és egyben utolsó magyarországi középszakasztúráját kezdi Székesfehérváron a Gyergyói HK. Malcolm Cameron együttese első nekifutásra megalapozta az időszak sikereit, hiszen a Schiller-Vasast rendes játékidőben, majd az UTE-t büntetőkkel győzte le. Ezt követően két hazai meccsét is behúzta a gárda, miáltal jelenleg veretlenül áll az első helyen az alsóházban. Gógáék célja nem lehet más, mint hogy ezt a pozíciót a Titánok otthonában is megőrizzék. Az 5-ből 4-et nyerő, tehát ugyancsak pompás periódusban lévő fehérvári fiatalokat külön is fűtheti, hogy egy rendes játékidős sikerrel előzhetnének. Emellett a kis Volán matematikailag még nem érte el a negyeddöntőket, ahhoz, hogy teljes biztonságban érezhesse magát, legalább 1 pontot szereznie kell. Persze az is igaz, hogy ha a Schiller-Vasas nem nyer közben Újpesten, akkor is playoffnak örülhetnek a Titánok, de aligha tévedünk nagyot, ha azt gondoljuk, jobban szeretnének a saját erejükre és eredményükre támaszkodva célba érni. Érdekesség: az alapszakaszban egy-egy hazai és idegenbeli siker született a felek között, míg a középszakaszban elsőre a GYHK nyert – minden meccs hatvan perc alatt ért véget –, így a fehérváriak most egy rendes játékidős diadallal kiegyenlíthetnék a mérleget.

titgye

Fehérvári Titánok–Gyergyói HK 1-3

   

A székely gárda továbbra is veretlen az Erste Liga középszakaszában, így őrzi első helyét az alsóházi szekcióban.

A Titánoké volt az első támadás, a Gyergyóé az első helyzet, Csergő Hunor húzott el a szélen, lövését az ezúttal a farmcsapatban lehetőséget kapó Kornakker hárította. A 2. perc elején emberelőnybe kerültek a hazaiak, Andreas Valdix szállt ki a meccsből egy kisbüntetés erejéig. Tüzeltek is becsülettel Zionék, Cooke állta a sarat a kapuban. A 6. percben fordult a kocka, Balogh Bence könyökhasználatért mehetett a büntetőpadra. Emberhátrányban Kornakker látványos védésekkel tartotta övéit, egészen Rupert távoli lövéséig, melybe a kapu előtt Tendler ért bele gólt érően (0-1). Öt az öt ellen Mangone lövése fújt riadót, majd újabb hazai emberfór következett. Cooke-nak volt dolga bőven, Madácsi közelijénél minden tudására szükség volt, végül ezt a csatát is a székelyek speciális egysége nyerte. A harmad második fele mezőnyjátékkal indult. A 15. percben ezt Vincze Gergő unta meg, helyzetig cselezte magát, de egyenlíteni nem tudott. Vas Márk kiállítása miatt ismét védekezni kényszerültek a Titánok, ezt jól tették, az eredmény nem változott. A kiegyenlített első felvonást egy góllal elvitte a Gyergyószentmiklós.

Elszánt Titánok érkeztek a folytatásra. Egy támadó harmadbeli korongszerzés után Mangone lőtt a kapusba. Az ellentámadásnál ugyancsak ő volt a főszereplő, ütőjéről veszélyesen pattant a korong a saját kapuja felé. Kornakker résen volt, akárcsak Nagy Csaba éles szögből leadott lövésénél. Folyamatos volt a játék, gyorsan peregtek a percek. Élesedett a küzdelem, mindkét oldalon kiosztottak egy-egy nagy ütközést. Maradt továbbra is a fehérvári fölény, Zion közelije gólt ígért, majd a mérkőzés felénél 1:48-ig kettős emberelőnybe kerültek a hazaiak. Pontatlan passzokkal indította az 5 a 3-at Kiss Dávid együttese, néhány helyzetet kialakított, egyenlítenie azonban nem sikerült. A gyergyóik mégsem tudtak erőt meríteni a hősiesen kivédekezett két percből, egyenlő létszámnál Almási Márk emelése már célt ért a 34. percben (1-1). Erdély Botond volt a következő kiállított, a vendégek lemásolták az első góljukat: ezúttal Jones lőtte rá a pakkot Tendler ütőjére, akinek a kapuvas is besegített (1-2). A maradék idő már nem volt elég a Titánoknak az egyenlítésre, 40 perc után is az erdélyiek vezettek.

Campbell kiharcolt egy újabb fehérvári emberelőnyt, ezzel indult a záró harmad. A legnagyobb helyzet mégis Andreas Valdix előtt adódott, egy kontra végén kétszer is célba vette Kornakker kapuját, aki másodszorra a jégen fekve hárított. A 45. percben Balogh Bence egyenlíthetett volna, közeli lövése után Cooke látványos mozdulattal kapta le a pakkot a levegőből. Következett a hatodik hazai emberelőny. Szabó Dániel elcsúszott, Tendler és Valdix kiléptek, előbbi lövése után a palánkról visszapattanó korongot a svéd támadó helyezte a hálóba (1-3). A Gyergyószentmiklós emberhátrányban szerzett góljával nagy lépést tett a győzelem felé. Az 52. percben Kozma Zsolt kapott kisbüntetést, ezt a fórt is eltékozolták a Titánok, akik a harmadik bekapott gól után lendületüket vesztették. A hajrában Jones is kiment két percre, nehezen viselte az ítéletet. Kornakker lekorcsolyázott, 6 a 4-ben Mangone még eltalálta a kapuvasat, de az eredmény már nem változott.

Győzelmével a Gyergyói HK továbbra is őrzi jó formáját és vezető helyét, de a Titánok sem szomorkodhatnak, hiszen az UTE–Vasas számukra szerencsés alakulása okán már biztosan bejutottak a rájátszásba.

titgyhk

fotó: Soós Attila/Fehérvári Titánok

Kicsit megrogytunk, de nem törtünk meg

   

Malcolm Cameron, a Gyergyói HK és Kiss Dávid, a Fehérvári Titánok vezetőedzője nyilatkozott a két csapat mérkőzéséről.

Erste Liga, Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnok, 414 néző. Játékvezetők: Rencz, Rencz, Dorner, Bencze.
Kornakker: 88,0% (Szeles)
K
Cooke: 96,6% (Szakács)
Mangone, Imre, Almási, Balogh, Zion
1
Jones, Ferencz Csibi, Rupert M. D., Rupert R. J., Péter Zs.
Szabó D., Kiss, Madácsi, Péter A., Campbell
2
Raszulov, Kozma, Tendler, Valdix, Csergő
Vas, Horváth M., Kovács, Császár, Vincze
3
Góga, Nagy Cs., Sára, Antal, Elekes Darabont
Erdély, Búzás
4
Barabás, Daradics, Benedek
Kiss Dávid, Arany Máté Dániel
E
Cameron Malcolm, Hamell Christopher
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 06:21 GYE PP Tendler Rupert M. D.
1-1 33:52 FHA Almási
1-2 35:22 GYE PP Tendler Jones Rupert M. D.
1-3 47:22 GYE SH Valdix Tendler
29 Kapura lövések száma 25
8 Kiállításpercek 16

A Fehérvári Titánok–Gyergyói HK góljai

 

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum