Mindenki ráébredt, hogy valamit tennünk kell

   

Kulcsfontosságú mérkőzés vár a Hydro Fehérvár AV19-re kedden este Villachban.

Az alapszakasz-kilencedik magyar EBEL-csapat nagyszerűen kezdte a középszakaszt. A két győzelemnek köszönhetően – amelyek közül az első túlórában született Znojmóban, míg a második rendes játékidőben a Linz ellen – a gárda máris negyeddöntős helyre lépett előre. Igaz, megtartani sem lesz könnyű ezt a pozíciót. A folytatásra nézve abszolút kulcsmeccsnek ígérkezik a kedd esti villachi vendégjáték. A VSV mindössze 2 ponttal maradt le a felsőházról, ám a folytatásban máris botlott kettőt: hazai jégen büntetőkkel kikapott a Dornbirtól, majd idegenben elég simán az Innsbrucktól is. A liga két utolsójától mindössze 1 pontot szerezni a startnál nem jó ómen, akkor sem, ha a jelentős bónuszok miatt egyelőre így is negyeddöntőre állnak a villachiak. Ugyanakkor egy újabb kudarcot nem engedhetnek meg maguknak, ez több, mint nyilvánvaló. Annál is inkább, hogy ha a Volán nyerni tudna idegenben, akkor helyet is cserélnének a táblázaton. Az osztrákok mellett szól, hogy az alapszakaszban négyből három találkozót megnyertek, igaz, ezek közül kettőt túlórában. Nagy kérdés ugyanakkor, hogy melyik együttes hogyan használta ki a nemzetközi szünet nyújtotta lehetőségeket. A magyar EBEL-csapat szokásos videós előzetesében erről is beszélt Antti Karhula vezetőedző, valamint Sárpátki Tamás és Felix Girard. Még egy információ: a Fehérvár színeiben várhatóan bemutatkozik is Finnországból frissen kölcsönvett Tino Metsävainio.

Villach–Hydro Fehérvár AV19 5-2

   

Antti Karhula csapata nem tudott pontot szerezni a VSV otthonában.

A Hydro Fehérvár AV19-ben sérülés miatt nem lépett jégre Mike Caruso és Kóger Dániel, ellenben debütált a Liigából kölcsönvett Tino Metsävainio. A mérkőzés első perceiben kiegyenlített játék zajlott, aztán a nyitó játékrész közepétől már a Villach játszott jobban. A hazai fölény góllá érett, Kevin Schmidt talált be Ouzasnak. A legnagyobb egyenlítési lehetőség Andrew Sarauer előtt adódott, ám nem jött össze az egalizálás, sőt a 18. percben Marko Pöyhönen éles szögből meglepte a Fehérvár kapusát.

A középső felvonás 8. másodpercében eljött a meccs első emberelőnye, amit nem használt ki a Hydro Fehérvár AV19. A fór lendületbe hozta a vendégeket, akik a 28. percben betaláltak: Andrew Yogan egy távoli próbálkozásból szépített. A székesfehérváriak hajtottak az egyenlítésért, ám Benjamin Lanzinger visszaállította a kétgólos differenciát. Karhunen csapatának fölénye ezt követően is megmaradt, Dylan Busenius bombája újra közel hozta a magyar csapatot. A második szünetre 4-2-es állással vonultak a felek, ugyanis Patrick Bjornstrand kihasznált egy védelmi hibát.

A 44. percben eljött az első VSV-emberelőny. A hazaiak gólra váltották a fórt, Bjorkstrand talált be közelről Ouzasnak. A harmad első felében a fehérváriak hajtottak a felzárkózásért, hiába. A végjátékban emberelőnybe került a magyar együttes, de nem tudta gólra váltani az 5 a 4 elleni szituációt. A Hydro Fehérvár AV19 5-2-re kikapott Villachban, így 7 pontos maradt, miközben a győztes együttes immáron 12 ponttal bír.

vsv-avs-PH-VSV-q5jeeh

fotó: VSV/Krammer

El kell fogadnunk, hogy ez történt

 

Antti Karhula, a Hydro Fehérvár AV19 vezetőedzője így kommentálta csapata villachi vereségét.

EBEL, 2894 néző. Játékvezetők: Bulovec, Piragic, Bärenthaler, Rezek.
Maxwell: 92,0% (Schmidt A.)
K
Ouzas: 87,5% (Kornakker)
Pöyhönen, Fraser, Reid, Bjorkstrand, Pollastrone
1
Szabó B., Campbell, Sárpátki, Sarauer, Erdély
Cundari, Schmidt K., Ulmer, Collins, Karlsson
2
Tikkanen, Stipsicz, Kuralt, Timmins, Metsavainio
Schlacher, Wolf, Lahoda, Lahti, Brunner
3
Harty, Kaijomaa, Szita, Girard, Yogan
Müller, Bacher, Lanzinger, Maxa, Alagic
4
Busenius, Mihály, Reisz, Szabó K.
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 09:00 VSV Schmidt K. Cundari Lahti
2-0 17:48 VSV Pöyhönen Bjorkstrand Ulmer
2-1 27:21 FHA Yogan Sarauer Szita
3-1 30:22 VSV Lanzinger Fraser
3-2 34:39 FHA Timmins Busenius Metsavainio
4-2 38:56 VSV Bjorkstrand
5-2 43:54 VSV PP Bjorkstrand Fraser Reid
40 Kapura lövések száma 25
4 Kiállításpercek 2

A Villach–Fehérvár mérkőzés összefoglalója

 
Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum