Papp Kristóf közel került a világbajnoki kerethez

 

Erről Jarmo Tolvanen szövetségi kapitány beszélt a Nemzeti Sportnak.

A 18 éves magyar jégkorongozó ? akit jelenleg a USHL-es Des Moines Buccaneers foglalkoztat ? a nottinghami olimpiai selejtezőkön mutatkozhatott be a magyar felnőttválogatottban. Akárcsak Sebők Balázs, a finn KalPa hokisa, Papp Kristóf is úgy szerezte meg első gólját a nemzeti csapatban téttel bíró összecsapáson, hogy felnőtt klubmeccset még nem játszott. Sebők a 2014-es dél-koreai divízió 1/A csoportos világbajnokságon volt képes erre a bravúrra, míg a nottinghamben a második-harmadik támadótriók tagjaként végig jó teljesítményt nyújtó Papp a romániai válogatottnak talált be egy szenzációsan befejezett akció végén.

Jarmo Tolvanen a következőket mondta a sportlapnak: ?Az észtek elleni első mérkőzésen nagyon ideges volt, nem igazán tudta, mit kellene csinálnia a jégen. De aztán elbeszélgettünk vele, a román válogatott ellen már remekül hokizott, és a britek ellen is azt játszotta, amit tud. Még nagyon fiatal, de azért volt itt a válogatottban, mert megvannak az ehhez szükséges képességei. Sőt tudta is használni az erősségeit, és ezt nagyon jó volt látni. Nagyon közel van ahhoz, hogy megtegye az utolsó lépést a világbajnoki keret felé.?

Az NSO Tv negyedórás videós interjút készített Papp Kristóffal ? a beszélgetést még a Románia elleni találkozó előtt rögzítették, de csak kedden tették közzé ?, amelyet az alábbiakban megtekinthetnek:

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum