Itt már kevesebb az idő, ehhez hozzá kell szokni

 

Három mérkőzést játszott múlt héten Olaszországban az U16-os válogatott, ebből kettőt megnyert. Mayer Péter vezetőedzőt kérdeztük.

Lassan már hagyomány, hogy a magyar U16-os válogatott februárban az olasz korosztályos csapattal méri össze erejét több alkalommal is. ?Az olasz válogatott jó erőkből áll, ezért vele játszani mindig hasznos ? kezdte értékelését blogunknak a vezetőedző. ? Tavaly ők jöttek hozzánk, most mi utaztunk ki, és három playoffszerű mérkőzést játszottunk velük. Egymást követő napokon ugyanazon ellenféllel szemben kellett a játékunkat módosítani, finomítani.?

A mostani keretben sok új játékost próbálhatott ki a szakmai stáb. ?A decemberi Modo Kupán győztes csapatból nyolcan a Gröschl Tamás vezette, de Svasznek Bence irányítása alatt álló U17-es gárdában kaptak szerepet. Így most kipróbálhattunk jó néhány olyan srácot, akik a szorosan figyelt körbe tartoznak, de eddig kevesebb lehetőséghez jutottak ezen a szinten. Ők olyan impulzusokat kaphattak ezen a héten, amelyekhez korábban nem szokhattak hozzá. Itt már nagyobb a tempó, kevesebb idő jut a kivitelezésre, ehhez hozzá kell szokni.?

A három összecsapásból kettőt nyert meg a magyar válogatott. ?Az első mérkőzésen sokan még az alkalmazkodás fázisában voltak, és bár nem mindennel voltam elégedett, a jó helyzetkihasználásnak köszönhetően mégis nyertünk 3-1-re. A második meccs ennek a fordítottja volt, a játékunk jobb lett, az ellenfelünk kapuja előtt viszont nem voltunk elég határozottak. Az elkövetett hibák végül sokba kerültek, 4-3-ra kikaptunk. A harmadik találkozó igazán kiélezett lett, tényleg olyan volt, mintha a továbbjutásról döntött volna, és fontos volt, hogy ilyet is megtapasztaljanak a játékosok. Ezt hosszabbításban nyertük meg, és a srácok tényleg úgy örültek, mintha valamilyen kupát hódítottak volna el. Összességében rendkívül hasznos mérkőzéssorozaton vagyunk túl, amelyből sokat tanulhattunk.?

Mayer Péter irányítása alatt áll az U15-ös válogatott is, amely Szlovéniában vett részt nemzetközi tornán Ondrejcik Rastislav vezetésével. Ők Ausztriától 4-0-ra, Szlovéniától 5-2-re kaptak ki, Olaszországot viszont 5-1-re legyőzték. ?Az a torna is fontos volt számunkra, hiszen képet kaphattunk arról, hogy a korosztály hol áll a környező országokhoz képest. Ezúttal nem volt fel-le játszás, abban a csapatban csupa egykorú hokis kapott lehetőséget nálunk. Az U15-ös válogatottnak az áprilisi Riga Kupa a legfontosabb szezoneseménye, így a keret kialakításához is sok tapasztalatot gyűjthetett a szakmai stáb. Az osztrákok elleni meccsben több volt, az eredménnyel ellentétben az nem volt ennyire sima. A szlovénok sokkal jobban használták ki a helyzeteiket, az olaszok ellen viszont mi voltunk a jobbak. A stáb nagyon érdekes tapasztalatokat szerzett. Felszínre kerültek olyan egyéni taktikai hiányosságok, amelyeket például az U16-osoknál már nem látunk. Ezeket kiértékeljük, és a mentoredzői programban segíteni fogjuk a klubok munkáját, hogy ezen a téren is előreléphessünk.?

Fotó: Mudra László - http://www.mudralaszlo.hu

fotó: Mudra László/MJSZ

Az U16-os válogatott fondói eredményei:

2020. február 6.: Olaszország?Magyarország 1-3
2020. február 7.: Olaszország?Magyarország 4-3
2020. február 8.: Olaszország?Magyarország 2-3

Az U15-ös válogatott szlovéniai eredményei:

2020. február 6.: Ausztria?Magyarország 4-0
2020. február 7.: Szlovénia?Magyarország 5-2
2020. február 8.: Olaszország?Magyarország 1-5

Az U16-os válogatott 2020. februári kerete:

Név Klub
Kapusok  
Balázs Olivér Vasas
Straubinger Zoltán MAC
Hátvédek
Bajkó Botond Ifj. Ocskay Gábor JA
Hercsel Bálint EA Steiermark
Őri Arvid Ifj. Ocskay Gábor JA
Ritecz Richárd UTE
Sántha Botond UTE
Szabó Péter Ifj. Ocskay Gábor JA
Szalay Boldizsár DVTK Jegesmedvék
Zilahi Zsombor Debreceni HK
Csatárok
Bécs Tibor Péter Södertalje SSK (SWE)
Csémi Dávid Győri ETO HC
Dézsi Barnabás Ifj. Ocskay Gábor JA
Fehér Botond Tuto Turku (FIN)
Ivády Milán MAC
Lambert Levente Óbuda HA
Nádasy Márton Óbuda HA
Sántha Viktor UTE
Simon Levente UTE
Trozsák Ádám DVTK Jegesmedvék
Weidemann Márk MAC

Az U16-os válogatott szakmai stábja:

Szövetségi edző: Mayer Péter
Edző: Mihály Jenő
Kapusedző: Balázs Csongor
Felszerelésmenedzser: Balázsi László
Fizioterapeuta: Orosz Dávid
Csapatvezető: Kramer Ádám

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum