Az utolsó szalmaszálat ragadhatja meg a Hokiklub

   

Hétfőn este máris folytatódnak az Erste Liga küzdelmei, ráadásul egy sorsdöntő mérkőzéssel.

A válogatott szenzációs sikerével véget ért nemzetközi szünet utáni első játéknap első meccsén a Fehérvári Titánokkal csap össze a Hokiklub Budapest a Tüskecsarnokban. Az Erste Liga-alsóház mezőnye alaposan kettészakadt. A Gyergyói HK már biztos résztvevője a negyeddöntőnek, és az UTE-nak sem hiányzik sok ahhoz, hogy bebiztosítsa szereplését a playoffban. Lévén, hogy a nyolcadik helyezett Fehérvári Titánok, illetve a kilencedik-tizedik Hokiklub Budapest és Schiller-Vasas HC között 6 pont a különbség, a Volán-farm is kedvező helyzetben van. Biztonságban azonban még nincs. Ehhez még legalább egy győzelemre van szüksége. Ebből a szempontból abszolút kulcsmeccs a hétfő esti tévés találkozó. Igazi 6 pontos rangadó ez. Ha a Titánok nyernek, akkor a Hokiklub már semmiképpen sem érheti utol őket, és a 9 pontos hátrányba kerülő Vasasnak is a legcsodásabb csodára lenne szüksége a differencia ledolgozásához. Amennyiben viszont a juharlevelesek tennék el a 3 pontot, máris felzárkóznának ellenfelükre, amelynek helyzeti előnye ugyan akkor is megmaradna, de nem lenne magától értetődő érvényesítenie azt a továbbiakban. A csata természetesen abszolút kétesélyes, közel azonos képességű együttesekről van szó, amit az egymás elleni eredményeik is visszaigazolnak. Az alapszakaszban egy-egy hazai és idegenbeli siker született mindkét helyszínen, míg a középszakaszban első nekifutásra a Titánok tudtak diadalmaskodni. A felek dolga végtelenül egyszerű: a Hokiklubnak muszáj megragadnia az utolsó szalmaszálat, míg a vendégek nyilván mindent megtesznek, hogy megakadályozzák ezt.

tithkb

fotó: Soós Attila/Fehérvári Titánok

Hokiklub Budapest–Fehérvári Titánok 1-5

   

A székesfehérváriak remek emberelőnyös játékuknak köszönhetően győztek a Tüskecsarnokban.

A hazaiaknál Kiss Bence, a vendégeknél Gyenes Dávid kapott lehetőséget a kapuban. A mérkőzés első harmadában a rájátszás reményének megőrzéséért hajtó Hokiklub Budapest játszott aktívabban, a sok pontatlan passzt hozó nyitó húsz perc eseménytelenül telt el. A második felvonás 36. másodpercében Lakatos Levente kiállításával eljött az első emberelőny, a Titánok Gianni Mangone révén lőttek kétszer. A kiegészülés után 3 perccel Lakatos megint szabálytalankodott, ezt már kihasználták a vendégek: Balogh Bence és Szabó Dániel összjátékából előbbi játékos volt eredményes. Nem sokra rá eljött az első HKB-fór, ami kimaradt. A meccs felénél kétgólosra nőtt a székesfehérváriak előnye: Mihály Ákos első lövését még védte Kiss, ám a duplázással szemben tehetetlen volt. A harmad végén Gyenesnek kellett nagyot védenie botos kesztyűvel, amikor Szűcs István üresen maradt vele szemben, sőt Lakatos harmadik kisbüntetése során is volt két nagy emberhátrányos lehetősége a HKB-nak. Hiába, a hazai szépítés helyett megszületett a harmadik Titánok gól: Zion váltotta gólra a fórt. A 44. percben Michal Sátek egy sikeres szólóval szépített. Szinte azonnal emberelőnybe is került a HKB, de nem tudta 5 a 4 ellen csökkenteni a különbséget. A játékrész közepén kétszer is előnyben játszhattak a vendégek, az első lehetőség kimaradt, a másodikat Péter Andor révén kihasználták. Az 54. percben Zion fonákkal meglőtte önmaga 2., csapata 5. gólját. A találatot követően Gadácsi János érkezett a Hokiklub Budapest kapujába.

A Fehérvári Titánok 5-1-re diadalmaskodtak, jelenleg 13 pontosak, a Schiller-Vasassal szemben 9 pont az előnyük, miközben a budapestieknek már csak 3 meccsük maradt. A Hokiklub Budapest kiszállt a rájátszásért folyó harcból.

hkbtit

fotó: Somogyi Viktor (archív)

A csapatmunka volt a győzelem kulcsa

 

Mestermérleg a Hokiklub Budapest–Fehérvári Titánok mérkőzés után.

Jens Brandström, Hokiklub Budapest: “A Fehérvár hatékony volt emberelőnyben, amiből a kelleténél sokkal többet engedélyeztünk. Úgy gondolom, öt az öt ellen nem játszottunk rosszabbul ellenfelünknél. Ugyan nincs már esélyünk a rájátszásra, de mindent meg fogunk tenni, hogy jó szájízzel zárjuk a szezont.”

Kiss Dávid, Fehérvári Titánok: “A csapatmunka volt a győzelem kulcsa. Mindenki hozzátette a magáét a sikerhez, a sorok jól működtek, a kapusunk is remek napot fogott ki. A speciális játékok is működtek, ezáltal előnybe kerültünk, amit sikerült időről időre növelnünk. Nehéz mérkőzések következnek, de a célunk továbbra is a hatodik hely megszerzése.”

forrás: nso.hu

Erste Liga, Tüskecsarnok, 236 néző. Játékvezetők: Mach, Mach, Kedves, Kis-király.
Kiss B.: 84,8% (Gadácsi: 100%)
K
Gyenes: 97,1% (Szeles)
Bugár, Lakatos, Sátek, Szűcs, Pihlqvist
1
Mangone, Imre, Mihály, Balogh, Zion
Bán, Linke, Koski, Manninen, Németh
2
Szabó D., Kiss R., Madácsi, Péter, Campbell
Berry-Lamontagna, Reiter, Petres, Nagy K., Szappanos
3
Vas, Horváth M., Nagy A., Császár, Vincze
Lévai, Szécsi P., Albert, Horváth B. D., Lőczi
4
Schartz, Kovács, Almási, Búzás
Brandström Jens, Suoraniemi Niko
E
Kiss Dávid, Arany Máté Dániel
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 25:35 TIT PP Balogh Szabó D.
0-2 33:10 TIT Mihály Imre
0-3 38:10 TIT PP Zion Mangone Szabó D.
1-3 43:12 HKB Sátek
1-4 51:22 TIT PP Péter Madácsi Campbell
1-5 53:32 TIT Zion Búzás Campbell
35 Kapura lövések száma 36
10 Kiállításpercek 4

Így értek véget a HKB negyeddöntős álmai

 

A Hokiklub Budapest–Fehérvári Titánok mérkőzés összefoglalója.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
szeptember 20., vasárnap
EL 19:15 MACDEB 5-4 HVÉGE
    • M4 SPORT+
szeptember 25., péntek
FELK 09:45 UTEVAS 3-3VÉGE
FELK 18:00 MISKOS 2-1 HVÉGE
EL 18:30 DEBFTC 4-3 HVÉGE
ICEHL 19:15 G99AVS 6-4VÉGE
szeptember 26., szombat
EWHL 13:20 KMHMAC 
szeptember 27., vasárnap
EL 16:30 FTCMAC 
    • M4 SPORT+
szeptember 28., hétfő
KHL 18:30 DMOSZP 
    • SPORT 2
szeptember 29., kedd
KHL 18:00 AVGJOK 
    • SPORT 2
EL 18:30 DEBBRA 
szeptember 30., szerda
EL 18:30 FTCSCC 
október 1., csütörtök
KHL 18:30 DMOTRK 
    • SPORT 2
Partnerünk
Archívum