Arany Gergellyel kezdünk a veszélyes Románia ellen

 

Jarmo Tolvanen csapatának mindenképpen le kell győznie keleti szomszédunk “Erste Liga-válogatottját”.

A pénteki szünnap után folytatódnak a küzdelmek a nottinghami olimpiai előselejtező csoportban. Az első mérkőzéseket ? miként azt minden olvasónk tudja ? a favoritok nyerték, és ha ma is így tesznek, akkor a várakozásoknak megfelelően döntőt játszik egymással Magyarország és Nagy-Britannia vasárnap. A 15 székellyel felálló divízió 1/A csoportos Románia azonban nem lesz könnyű ellenfél számunkra, ezt a britekkel szemben is megmutatták. Nagyon szép meccset játszottak Gógáék csütörtökön, “magyaros” hokit mutattak, mindent kitettek a jégre, ami egy rendkívül szoros, 4-3-as vereséghez volt elegendő. Egészen biztos, hogy ellenünk sem feltartott kézzel fognak jégre lépni, és az is, hogy elég kraft van bennük, hogy megszorongassanak bennünket.

?Ez a rangadó mindig különleges, tudjuk, hogy ha van ellenfél, amelyet nagyon el szeretnének kapni, azok mi vagyunk ? mondta Majoross Gergely másodedző a Nemzeti Sportnak. ? Megnéztük a britek elleni meccsüket, azt láttuk, amire számítottunk: egy veszélyes csapatot, amely tagjai egyénileg jók, ha könnyebb helyzeteket kapnak, támadásban veszélyesek, ezért fontos lesz, hogy minél kevesebb teret hagyjunk nekik. Összességében mi vagyunk az erősebb csapat, mégsem szabad erőltetnünk semmit, végig tartanunk kell magunkat a tervhez, akkor is, ha esetleg szorosan alakul az állás.?

Előzetesen annyit tudni a csapatunk összeállításáról, hogy a kapuban Arany Gergely kezd, míg Kóger Dániel lábsérülést szenvedett az észtek ellen, így a játéka kérdéses.

Magyarország és Románia jégkorong-válogatottja öt év és egy nap elteltével találkozik újra. Ilyen hosszú szünet ezt megelőzően utoljára 1953 és 1959 között telt el a két csapat összecsapásai sorában. Ezzel együtt még mindig Románia a leggyakoribb ellenfele a magyar válogatottnak, és összesítésben jelentős előnnyel vezet. A fordulat az erőviszonyokban 1993 és 1995 között következett be. 1993. február 5-én Székesfehérváron még 4-3-ra nyert a kék-sárga-piros alakulat, két évre rá, 1995. január 29-én ugyancsak Fehérváron viszont már 8-3-ra a magyar csapat diadalmaskodott, pontot téve egy közel tízéves, 11 mérkőzést felölelő nyeretlenségi sorozat végére. Addig az volt jellemző, hogy a romániai diadalok tömegét elvétve szakította meg egy-egy magyar pontszerzés vagy siker, ám az azóta eltelt időszakban a mi szempontunkból 13 győzelem, 2 döntetlen és 2 vereség született. Az utolsó mérkőzésen, Torunban 8-0-ra nyertünk, ez minden idők harmadik legnagyobb arányú magyar győzelme volt.

Tétmérkőzésen még sokkal régebben csaptunk össze velük utoljára. A 5-3-as magyar győzelemmel végződött 2007-es ljubljanai meccsen a mostani csapatokból magyar oldalról csak a jelenlegi másodedző, Majoross Gergely volt jelen, az ellenfélnél pedig Góga és az akkor még nagyon fiatal Flinta Botond.

Aki mindezek alapján sétagaloppra számítana a romániai csapat ellen, az nagyot tévedne. Annál inkább, mert ha van válogatott, amelyet nehéz meglepni, az pont szombati ellenfelünk. A játékosok az immár tizenkettedik szezonjánál tartó magyar bázisú nemzetközi liga miatt jól ismerik egymást, és a bajnoki mérkőzések, valamint a hosszú időre visszatekintő rivalizálás nyomán komoly presztízscsatáról van szó. És akkor még arról nem is beszéltünk, hogy a magyar válogatott bő keretében is számos erdélyi hokis található, aki az ellenfél játékosaival együtt tanulta a jégkorong alapjait.

Papíron Románia hasonló szintet képvisel, mint Észtország. A legutóbbi négy év eredményeit tükröző világranglistán egymás szomszédai, a tavalyi tallinni divízió 1/B-s világbajnokságon is szoros meccset játszottak, amelyen Rokaly Szilárd büntetője döntött. Ugyancsak papíron a játékosállomány tapasztalata egyértelműen a magyar oldalra billenti az esélyeket. A mieink jelentős része magasabbra taksált bajnokságokban játszik, miközben az ellenfélnél az Erste Liga a maximum, de néhányan jöttek a román bajnokságból is. Csakhogy mint tudjuk, más a papír és más a valóság ? a magyar válogatott is sokszor fel tudta borítani a papírformát, amikor úgy állt bele a meccsekbe.

hunarany

fotó: Szűcs Attila/MJSZ

Az olimpiai előselejtező torna programja:

február 6., csütörtök:
Magyarország?Észtország 4-1
Nagy Britannia?Románia 4-3

február 8., szombat:
Magyarország?Románia
Nagy Britannia?Észtország

február 9., vasárnap:
Észtország?Románia
Nagy Britannia?Magyarország

A romániai keret:

kapusok:
Patrik Polc (Corona Brassó) *
Tőke Zoltán (Corona Brassó) *

hátvédek:
Farkas Tamás (Csíkszeredai Sportklub) *
Flinta Botond (Csíkszeredai Sportklub)
Salló Alpár (Csíkszeredai Sportklub) *
Gecse Hugó (Csíkszeredai Sportklub) *
Györfy Tihamér (Csíkszeredai Sportklub) *
Góga Attila (Gyergyói HK) *
Pavlo Boriszenko (Corona Brassó) *
Jevgenyij Jemeljanyenko (SCM Galati) *

csatárok:
Fodor Csanád (Csíkszeredai Sportklub) *
Rokaly Szilárd (Csíkszeredai Sportklub)
Rokaly Norbert (Csíkszeredai Sportklub)
Péter Balázs (Corona Brassó) *
Tranca Daniel (Corona Brassó) *
Gliga Roberto (Corona Brassó) *
Molnár Zsombor (Corona Brassó) *
Mircea Constantin (Corona Brassó) *
Bíró Gergő (Corona Brassó) *
Vitalij Kiricsenko (SCM Galati) *
Anton Butocsnov (SCM Galati) *
Péter Zsolt (Gyergyói HK) *

szövetségi kapitány: Julius Pénzes
másodedző: Marius Trandafir

A magyar válogatott kerete a nottinghami selejtezőre:

Név Szül. év Klub
Kapusok
Arany Gergely 1996 FTC-Telekom
Kornakker Dániel 1996 Hydro Fehérvár AV19
Rajna Miklós 1991 DVTK Jegesmedvék
Hátvédek
Garát Zsombor 1997 MAC Újbuda
Kiss Dániel 1991 DVTK Jegesmedvék
Scott Macaulay 1990 MAC Újbuda
Pozsgai Tamás 1988 MAC Újbuda
Stipsicz Bence 1997 Hydro Fehérvár AV19
Szabó Bence 1998 Hydro Fehérvár AV19
Szirányi Bence 1988 DVTK Jegesmedvék
Csatárok
Benk András 1987 UTE
Karol Csányi 1992 HK Nitra (SVK)
Erdély Csanád 1996 Hydro Fehérvár AV19
Galanisz Nikandrosz 1988 DVTK Jegesmedvék
Hári János 1992 Red Bull Salzburg (AUT)
Kóger Dániel 1989 Hydro Fehérvár AV19
Nagy Gergő 1989 FTC-Telekom
Papp Kristóf 2001 Des Moines Buccaneers (USA)
Andrew Sarauer 1984 Hydro Fehérvár AV19
Sofron István 1988 MAC Újbuda
Szita Donát 1998 Hydro Fehérvár AV19
Terbócs István 1996 MAC Újbuda
Tóth Richárd 1995 FTC-Telekom

A magyar válogatott stábja:

Szövetségi kapitány: Jarmo Tolvanen
Edzők: Majoross Gergely, Fodor Szabolcs
Kapusedző: Farkas Tamás
Videoedző: Szilassy Zoltán
Csapatorvos: Dr. Rybaltovszki Henrik
Fizioterapeuták: Bors Attila, Antal Dénes
Felszerelésmenedzser: Nagy József
Csapatvezetők: Szilágyi Levente, Imre Lajos

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum