Norvégia?Magyarország 6-1

   

Női válogatottunk kikapott a haldeni torna első mérkőzésén.

A magyar válogatott kapujában az U18-as válogatottal divízió 1/A-s bronzérmet szerző Tóth Zsófia kapott lehetőséget. Norvégia a 3. percben gyorsan meglépett 2-0-ra: előbb a saját kapuja előtt előre hozta el a bulit az egyik hazai játékos, amit követően az ellentámadás végén Emilie Kruse Johansen kék vonalas lövését nem láthatta Tóth, majd 17 másodpercre rá egy saját harmadban eladott korongot büntetett meg egy éles szögből szerzett góllal Andrea Schjelderup Dalen. Egy perc múlva 5 a 4 ellen támadhattak lányaink, éltek is a lehetőséggel: Kreisz Emma közelről szépített. Ezt követően fölényben játszott a magyar csapat, hajtott az egyenlítésért, ám az első húsz percben nem jött össze.

A nyitó felvonáshoz hasonlóan a másodikat is a hazaiak kezdték jobban. A norvégok nyomása emberelőnnyé érett, amit Line Bialik Öien közelről gólra váltott. Szinte azonnal szabálytalankodtak, de a második magyar fór csak 6 másodpercig tartott, ugyanis Kiss Andrea is távozott 2 percre. A középső harmad nagyon rosszul sikerült csapatunknak, 11-2 is volt a kapura lövési mutató a skandinávok javára, amit egy kimaradt emberelőnyt követően kozmetikáztak a lányok, végül 12-6-os hazai fölénnyel zárult.

A harmadik játékrész első emberhátrányát kivédekezte Magyarország, ellenben a másodikat már nem tudta: Millie Rose Sirum kék vonalas lövésébe Karoline Pedersen ért bele. Két perccel később Öien meglőtte önmaga 2., csapata 5. gólját. A záró harmad is komoly norvég nyomást hozott, a felénél 8-2-re vitték a mutatót, végül 11-5-re húzták be. Az 57. percben Öien mesterhármasig jutott, miután általa megbüntettek a skandinávok egy eladott korongot.

Magyarország 6-1-re alulmaradt, pénteken a franciáktól 4-2-es vereséget szenvedett Szlovákia vár női csapatunkra.

norhun-noi-kd-IMG_4259

fotó: Kaposi Dávid/MJSZ

A haldeni torna programja:

2020. február 6., csütörtök, 19:30: Norvégia?Magyarország
2020. február 7., péntek, 16:00: Magyarország?Szlovákia
2020. február 8., szombat, 12:00: Magyarország?Franciaország

A női válogatott 2020. februári kerete:

Név Klub
Kapusok
Németh Anikó MAC Budapest
Tóth Zsófia KMH Budapest
Hátvédek
Fecske Maja Ágnes MAC Budapest
Grkovic Jelena KMH Budapest
Kiss-Simon Franciska KMH Budapest
Sarah Knee KMH Budapest
Kreisz Emma MAC Budapest
Németh Bernadett MAC Budapest
Tóth Enikő MAC Budapest
Csatárok
Gasparics Fanni MAC Budapest
Horváth Imola MAC Budapest
Jókai Szilágyi Kinga KMH Budapest
Kiss Andrea MAC Budapest
Averi Nooren KMH Budapest
Pintér Hanna MAC Budapest
Pintér Lili SDE Stockholm (SWE)
Rónai Alexandra MAC Budapest
Somogyi Vivien KMH Budapest
Szamosfalvi Petra KMH Budapest
Szick Dorka KMH Budapest

A női válogatott stábja:

Szövetségi kapitány: Pat Cortina
Edzők: Mika Väärälä, Marton Tibor
Kapusedző: Budai Krisztián
Videoedzó: Kis András
Erőnléti edző: Dr. Benczenleitner Ottó
Rehabilitációs edző: Dénes Veronika
Csapatvezető: Jasó Judit
Felszerelés menedzser: Szabó Dávid
Sportmasszőr: Mondl Viktória
Orvos: Dr. Módy Tóbiás
Média: Kaposi Dávid

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum