Majoross: Hibázási lehetőség tulajdonképpen nincs

   

A magyar válogatott komoly erőpróbát jelentő olimpiai előselejtezőn vesz részt a héten. Majoross Gergely másodedzővel beszélgettünk.

A 2022-es pekingi olimpiai szereplésért száll harcba a magyar válogatott a nottinghami tornán csütörtöktől. A mieink Észtország, Románia és a házigazda Nagy-Britannia ?testén? keresztül juthatnak eggyel tovább, míg a következő ? és egyben utolsó ? körben, várhatóan Szlovákiában már a közvetlen kvótáért csatázhatnának augusztusban. Ehhez persze le kellene győznünk mindhárom ellenfelünket, köztük az A csoportban megragadt házigazdát is. ?A magyar jégkorong egyik nagy el nem ért célja az olimpia ? kezdte blogunknak Majoross Gergely, a válogatott másodedzője. ? Most feléje tehetünk egy nagy lépést, ha sikeresen szerepelünk a tornán.?

A feladatot egy eléggé felforgatott összetételű keretnek kellene megoldania, amelyben közvetlenül az elutazás előtt is történt változás. ?Hárman nem tartanak velünk: Jesse Dudas a Csehországba igazolása, Magosi Bálint sérülés, Hetényi Zoltán egyetemi elfoglaltság miatt nem lehet tagja a válogatottnak. Bízunk benne, hogy a helyükre behívott Kornakker Dániel, Szita Donát és Kiss Dániel jól be tudnak illeszkedni a csapatba, és a rájuk bízott feladatot ellátják.?

Van azonban három olyan hiányzó is, akik távol maradása rányomhatja a bélyegét a válogatott teljesítményére. Bartalis István, Galló Vilmos és Sebők Balázs nem pusztán magasan jegyzett északi bajnokságokban játszanak, hanem folyamatosan kitűnő formát is mutatnak, amire most nagy szüksége lett volna a nemzeti csapatnak. Ők azonban lemondták a szereplést a tornán. ?Topjátékosokról beszélünk, így kár lenne tagadni, hogy a távol maradásuk komoly érvágás a számunkra. Egy olyan kis hokinemzetnek, mint a magyar, ilyen játékosokat nélkülözni elég jelentős gyengülésnek számít. El kell gondolkodnunk azon, hogy mindez miért történt, mi lehetett ennek az oka. Eddig ez nem volt szokás a magyar jégkorongban, és remélem, hogy a jövőben sem lesz.?

A tornára való felkészülésre nem lesz sok ideje a stábnak és a csapatnak. ?Egészen konkrétan két napunk és két teljes értékű edzésünk lesz az első mérkőzés előtt. Ennyi idő alatt nagyon mélyre nem lehet eljutni. Leginkább a speciális egységek feladataival foglalkozunk majd, ami nagyon lényeges lehet a meccsek alatt. Folyamatosan kell alakítanunk a csapat játékát, harmadról harmadra javítva a hibákat, megtenni a szükséges módosításokat.?

Ránézésre úgy tűnhet, a mérkőzések nehézségi foka a torna során egyre nő, divízió 1/B-s csapattal kezdünk, 1/A-ssal folytatjuk, A csoportossal zárunk. ?Ezt így nem érdemes vizsgálni. Csak egy csapat juthat tovább, így hibázási lehetőség tulajdonképpen nincs. Éppen ezért ebben a pillanatban számunkra az Észtország elleni csütörtöki találkozó a legfontosabb, minden energiánkat arra fordítjuk. Természetesen minden ellenfelünkből készülünk, a stáb a szükséges elemzéseket elvégzi, kiosztjuk a játékosoknak a feladatokat, és azon leszünk, hogy azokat jól valósítsák meg. De a következő lépéssel elég akkor foglalkoznunk, ha az előzőt már sikeresen megtettük.?

Az olimpiai előselejtező torna programja (magyarországi idő szerint):

február 6., csütörtök:
16:30: Magyarország?Észtország
20:30: Nagy Britannia?Románia

február 8., szombat:
15:00: Magyarország?Románia
19:00: Nagy Britannia?Észtország

február 9., vasárnap:
15:00: Észtország?Románia
19:00: Nagy Britannia?Magyarország

A magyar válogatott kerete a nottinghami selejtezőre:

Név Szül. év Klub
Kapusok
Arany Gergely 1996 FTC-Telekom
Kornakker Dániel 1996 Hydro Fehérvár AV19
Rajna Miklós 1991 DVTK Jegesmedvék
Hátvédek
Garát Zsombor 1997 MAC Újbuda
Kiss Dániel 1991 DVTK Jegesmedvék
Scott Macaulay 1990 MAC Újbuda
Pozsgai Tamás 1988 MAC Újbuda
Stipsicz Bence 1997 Hydro Fehérvár AV19
Szabó Bence 1998 Hydro Fehérvár AV19
Szirányi Bence 1988 DVTK Jegesmedvék
Csatárok
Benk András 1987 UTE
Karol Csányi 1992 HK Nitra (SVK)
Erdély Csanád 1996 Hydro Fehérvár AV19
Galanisz Nikandrosz 1988 DVTK Jegesmedvék
Hári János 1992 Red Bull Salzburg (AUT)
Kóger Dániel 1989 Hydro Fehérvár AV19
Nagy Gergő 1989 FTC-Telekom
Papp Kristóf 2001 Des Moines Buccaneers (USA)
Andrew Sarauer 1984 Hydro Fehérvár AV19
Sofron István 1988 MAC Újbuda
Szita Donát 1998 Hydro Fehérvár AV19
Terbócs István 1996 MAC Újbuda
Tóth Richárd 1995 FTC-Telekom

A magyar válogatott stábja:

Szövetségi kapitány: Jarmo Tolvanen
Edzők: Majoross Gergely, Fodor Szabolcs
Kapusedző: Farkas Tamás
Videoedző: Szilassy Zoltán
Csapatorvos: Dr. Rybaltovszki Henrik
Fizioterapeuták: Bors Attila, Antal Dénes
Felszerelésmenedzser: Nagy József
Csapatvezetők: Szilágyi Levente, Imre Lajos

majoross

fotó: Szűcs Attila/MJSZ

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum