Van miért törlesztenie az UTE-nak

   

A újpestiek a négy Hokiklub Budapest elleni alapszakasz-mérkőzésükből hármat elvesztettek, a középszakaszban visszavághatnak a korábbi vereségekért.

Az UTE úgy vágott neki a középszakasznak, hogy vezette az alsóházat. Ehhez képest két lejátszott mérkőzését követően úgy kell jégre lépnie a Hokiklub Budapest ellen, ha rendes játékidőben veszít, lecsúszik a rájátszást érő helyről. A lila-fehérek az eddigi találkozóikon hazai jégen túlórában alulmaradtak a Gyergyói HK-val szemben, aztán rendes játékidőben kikaptak Székesfehérváron, így a 6 bónuszpontot csak 1-gyel tudták megtoldani. Mindeközben az UTE pénteki riválisa, a Hokiklub Budapest az 1 bónuszpontját megtoldotta 3-mal egy Schiller-Vasas elleni siker során, ám ezt követően kikapott Székesfehérváron, majd pedig a Vasas visszavágott. Az alapszakaszban egyértelműen a HKB lett az újpestiek mumusa, ugyanis a Tüskecsarnokból mindkétszer pont nélkül távozott a lila-fehér együttes, míg Újpesten csak októberben sikerült győznie a hazaiaknak, a szezon legelső mérkőzésén szeptemberben nem. Az UTE 7, a Hokiklub Budapest 4 ponttal várja a találkozót, ahol egy esetleges rendes játékidős vendégsiker azt jelentené, hogy a HKB fellépne a rájátszást érő helyre, miközben az újpestiek lecsúsznának onnan.

utehkb-utefb-201909

fotó: UTE

UTE–Hokiklub Budapest 6-0

   

Az újpestiek Vincze Péter 3+2 pontjának, valamint Duschek Dávid shutoutjának köszönhetően nagy lépést tettek a rájátszás bebiztosítása felé.

A találkozó nyitó harmadában előbb az újpestiek kihagytak két emberelőnyt, ám a második fór a részükről idővel emberhátrányba fordult. A gól nélküli első játékrész után a második felvonásban másfél percet kellett várni a találatra: Stepan Csamango passza után Vincze Péter vezetéshez juttatta az UTE-t. A mérkőzés felénél az első gól szerzője kiszolgálta a korábban asszisztos Benk Andrást. A második lila-fehér gól után időt kért a HKB. A harmad végén tovább nőtt az újpestiek előnye: bár Szűcs István büntetését kibekkelték a vendégek, a kiegészülés után 7 másodperccel Vincze betalált Kiss Bencének. A 44. percben Vincze korongot szerzett a HKB harmadában, Csamangónak passzolt, aki meglőtte a 4. hazai gólt. Később Csamango viszonozta a szívességet, Vinczével meglövette a mesterhármast jelentő találatát. A végeredményt a megugró Csamango passzából Godó Dániel állította be.

Az UTE 6-0-ra győzött, 10 ponttal áll, míg legyőzött ellenfele, a Hokiklub Budapest 4 pontos maradt.

utehkb-20200131182137_IMG_4709

fotó: Kacskovics Mihály Béla/UTE

Tudatosan építettük fel az akcióinkat

 

Mestermérleg az UTE–Hokiklub találkozót követően.

Virág Csaba másodedző, UTE: “A Hokiklub harcos, sokat korcsolyázó csapat, ennek megfelelően készültünk fel. Nagy nyomás alá helyeztük az első perctől, ennek köszönhetően rengeteg korongot szereztünk a támadóharmadban, ami döntőnek bizonyult. Okosan játszottunk, tudatosan építettük fel az akcióinkat, ez meghozta a kellő eredményt.”

Jens Brandström vezetőedző, Hokiklub Budapest: “Az Újpest kiválóan játszott, még nem láttam így teljesíteni. Az alapszakaszban volt, hogy sikerült megtréfálnunk. Küzdöttünk, de a hazaiak a játék minden elemében jobbak voltak nálunk.”

forrás: nso.hu

Erste Liga, Megyeri út, 475 néző. Játékvezetők: Németh, Németh, Balla, Mizsák.
Duschek: 100% (Márkus)
K
Kiss B.: 86,4% (Gadácsi)
Henderson, Varga, Benk, Pance, Vincze
1
Lévai, Reiter, Sátek, Szűcs, Pihlqvist
Rusk, Saukko, Csamango, Reed, Ainsworth
2
Berry-Lamontagna, Szécsi P., Albert, Lőczi, Manninen
Nagy, Kovács A., Nemes, Rafaj, Kovács S.
3
Bugár, Linke, Petres, Koski, Szappanos
Horváth Á., Godó
4
Bán, Horváth B. D., Németh
Baróti Zsolt, Virág Csaba
E
Brandström Jens, Suoraniemi Niko
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 21:36 UTE Vincze Csamango Benk
2-0 30:11 UTE Benk Vincze Csamango
3-0 38:17 UTE Vincze Pance Benk
4-0 43:28 UTE Csamango Vincze
5-0 52:54 UTE Vincze Csamango Benk
6-0 57:29 UTE Godó Csamango Nemes
44 Kapura lövések száma 30
4 Kiállításpercek 8

Vincze vezette győzelemre az Újpestet

 

Az UTE–Hokiklub Budapest összefoglalója.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum