A DEAC is megelőzheti a Sportklubot

   

Az 5. helyre történő visszacsúszás elkerüléséhez az eltiltott Jason Morgan nélkül kell megszerezniük első középszakaszbeli pontjukat a csíkszeredaiaknak.

Az alapszakasz-győztes Sportklub úgy érkezik Debrecenbe, hogy a középszakasz első felében pontot sem szerzett. A csíkiak előbb kikaptak hazai jégen a Brassótól, aztán otthon és idegenben is kikaptak az FTC-Telekomtól, míg kedden Dunaújvárosban maradtak pont nélkül. A kék-fehérek vezetőedzője, Jason Morgan ezúttal nem állhat a padon, ugyanis a DAB ellen a második harmad végén végleges kiállítást kapott, ami automatikusan egymeccses eltiltással jár. A DEAC még csak két középszakasz-mérkőzést játszott: a két Acélbikák elleni meccsüket tudta le, ahol előbbi idegenben 3-1-re kikapott, aztán otthon 3-2-re győzött. Az alapszakaszban szeptemberben 6-3-ra, decemberben 3-1-re nyert a Csíkszereda Debrecenben, míg a két csapat erdélyi találkozóin októberben 3-0-s DEAC-siker, a pontosan két héttel ezelőtti, alapszakaszbeli utolsó meccsükön 4-3-as csíki diadal született.

A két csapat közül egyértelműen a debreceniek lesznek a kipihentebbek, a Sportklub négy nap alatt a harmadik mérkőzését játssza.

deacscc

fotó: DEAC

DEAC–SC Csíkszereda 5-2

   

Az alapszakaszgyőztes Sportklub az ötödik középszakasz-mérkőzésén is kikapott, így a nemzetközi szünetet a felsőház utolsó helyén tölti.

A csíkszeredaiak másfél perc után megszerezték a vezetést, miután Rokaly Szilárd betalált Hetényi kapujába. A következő percekben a kiállításoké volt a főszerep, amiknek köszönhetően fordított a DEAC: előbb Hári, aztán Vokla talált be 5 a 4 elleni helyzetben. A középső harmad a játékról szólt, egyik csapat sem kapott büntetést, valamint 1-1 gól született. A 34. percben Taratuhin egyenlített, majd két percre rá Kulesov újra a debrecenieket juttatta előnyhöz. A záró felvonásban Graaskamp és Pyett összeakadtak, mindketten 4 percet pihenhettek. Az 54. percben Izacky kétgólosra növelte a DEAC vezetését. A végén Szamankovot lehozták a vendégek, de felzárkózás helyett csak egy Sándor-Brophey ökölcsatát hozott a végjáték. A meccset 8 másodperccel a vége előtt Novotny döntötte el egy üres kapus góllal.

A DEAC 5-2-re győzött, sikerével egészen a 3. helyig előrelépett. A Sportklub sorozatban az ötödik vereségét szenvedte el, visszacsúszott a felsőház 5. helyére.

deacscc

fotó: DEAC

A hibáinkból nem tanultunk eléggé

   

Hozó Levente a felesleges kiállításokat emelte ki a csütörtöki DEAC–Sportklub meccs után.

Erste Liga, Debreceni Jégcsarnok, 420 néző. Játékvezetők: Kincses, Kincses, Herczeg, Szabó.
Hetényi: 95,0% (Gönczi)
K
Szamankov: 87,1% (Adorján)
Vokla, Léránt, Izacky, Novotny, Mazzag
1
Pyett, Kuljas, Taratuhin, Brophey, McLean
Filbrandt, Kiss, Graaskamp, Hári, Sági
2
Belov, Gecse, Becze, Bíró, Rokaly Sz.
Sándor F., Mestyán, Kulesov, Molnár, Kozma
3
Láday, Salló A., Farkas, Fodor, Rokaly N.
Markov, Salló B.
4
Flinta, Horváth
Musial David, Kecskeméti Áron
E
Morgan Jason, Hozó Levente
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 01:24 SCC Rokaly Sz. Becze Bíró
1-1 07:20 DEB PP Hári Kiss Izacky
2-1 09:45 DEB PP Vokla Kulesov
2-2 33:56 SCC Taratuhin Brophey Kuljas
3-2 35:54 DEB Kulesov Molnár
4-2 53:25 DEB Izacky Sándor F.
5-2 59:52 DEB EN Novotny Vokla
32 Kapura lövések száma 40
15 Kiállításpercek 17

Így győzte le a DEAC a Sportklubot

   

A csütörtöki mérkőzés góljai videón.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum