Ovecskin megelőzte Yzermant

 

A Washington kapitánya a 693. gólját lőtte, amivel az örökranglista 9. helyére lépett. Hat mérkőzésen öt idegenbeli győzelem született.

Dallasból hozta el a pontokat a Toronto. Az American Airlines Centerben az első harmad még döntetlennel zárult, de a másodikat és a harmadikat egyaránt 2-1-re nyerte a Leafs. Andreas Johnsson, Auston Matthews és Tyson Barrie egyaránt góllal és gólpasszal zárt, William Nylander egymás után az ötödik mérkőzésén szerzett gólt.

Fordulatos meccsen győzött a Nashville az amerikai fővárosban. A Capital One Arenában a Capitals ütötte az elsőt, majd hármat a Predators mindössze négy perc alatt. Ezután ismét a Washington következett újabb három góllal, amivel 4-3-ra módosított az eredményt. A vendégek azonban ezután is meg tudtak újulni: a harmadik harmadban először egyenlítettek, majd négy perccel a befejezés előtt Yannick Weber idei első góljával a győzelmet is megszerezték.

A játéknap egyetlen hazai győzelmét az Anaheim szerezte a zsinórban harmadik meccsét elvesztő Arizona ellen. A Ducks az első és a második húsz percet is 2-1-re nyerte, ennek köszönhetően a harmadik harmadban csak az eredmény tartására törekedett. A hazaiaknál Adam Henrique duplázott, John Gibson 25 lövést fogott.

henrique

Kétgólos hátrányból nyert a Tampa Bay Los Angelesben. A Lightning a második harmad közepén hat perc alatt egyenlített, a befejező húsz percben pedig újabb két góllal eldöntötte a mérkőzést. Andrej Vasziljevszkij 32 lövést fogott, a Steven Stamkos, Nyikita Kucserov páros két gólt és összesen öt pontot tett a közösbe. A Bolts a Pacific-divízióbeli ellenfelekkel játszott mind a hat idei meccsét megnyerte.

Büntetőkkel húzta be a Calgary a Battle of Alberta újabb felvonását. A Flames háromszor szerzett vezetést Edmontonban, az Oilers háromszor egyenlített. A hosszabbítás nem hozott gólt, így jöhettek a rávezetések, ahol Sean Monahan egyetlen találata döntött a vendégek javára. A Calgary legjobbja a duplázó Andrew Mangiapane és a 34 lövést hárító David Rittich voltak.

A Vancouver a harmadik harmadban bedarálta a San Josét. A Canucks egygólos hátrányban kezdte a befejező játékrészt, de az utolsó húsz percben négyet lőtt, amiből három egy ötperces időintervallumra esett. Az egymás után negyedik győzelmét szerző Vancouverben Quinn Hughes és Tanner Pearson egyet lőtt és egyet előkészített, Jacob Markström 38 lövést fogott.

NHL, 2020. január 29.:

Dallas?Toronto 3-5
G.: Radulov (2), Gurjanov ill. Matthews, Hyman, Barrie, Nylander, Johnsson

Washington?Nashville 4-5
G.: Panik (2), Ovecskin, Wilson ill. Tinordi, Granlund, Grimaldi, Johansen, Weber

Anaheim?Arizona 4-2
G.: Henrique (2), Lindholm, Rowney ill. Hinostroza, Crouse

Los Angeles?Tampa Bay 2-4
G.: Toffoli, Iafallo ill. Stamkos (2), Johnson, Cernak

Edmonton?Calgary 3-4 b.
G.: Yamamoto, Chiasson, Benning ill. Mangiapane (2), Lindholm

San Jose?Vancouver 2-5
G.: Hertl, Burns ill. Hughes, Myers, Virtanen, Sutter, Pearson

Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum