Horváth Bálint gólt lőtt Kozma Dávidéknak

 

Kevin Wehrs asszisztot adott a DEL2-listavezető ellen, Keresztury 1+1 ponttal zárt, Csányi gólpasszt jegyzett.

A Salzburg Hári János nélkül zárta az alapszakaszt. A három újonccal felálló alapszakasz-győztes 2-1-re alulmaradt büntetőkkel a Villachhal szemben.

A DEL2-ben Kevin Wehrsék azt a Kassel Huskiest fogadták, amely együttest pénteken idegenben legyőzték. A Landshut hiába vezetett 5-2-re a 34. percben, a ligaelső vendégek kiharcolták a hosszabbítást, amit be is húztak. A 6-5-ös vereség során Wehrs az utolsó hazai gólnál asszisztot jegyzett.

Keresztury Erik és az Eisbären Regensburg a Lindau Islandershez utazott. A vendégek 5-1-re nyertek, légiósunk lőtte a 3. regensburgi gólt, majd az 5.-nél asszisztot adott.

A svéd harmadosztályban egymás ellen játszott Kozma Dávid és Horváth Bálint. Kettejük közül utóbbi örülhetett, a Tyringe SoSS 4-1-re győzött, az első gólt Horváth lőtte.

A HK Nitra Liptószentmiklósra utazott. A nyitraiak 2-0-re győztek, Karol Csányi a második találatnál asszisztot jegyzett.

Magyar légiósok a hokivilágban, 2019/20:

Név Csapat Liga H M G A P
Bartalis István Vita Hästen Allsvenskan (SWE-2.) 6. (14) 36 17 15 32
Karol Csányi HK Nitra Extraliga (SVK-1.) 8. (13) 30 4 3 7
Visegrád Kupa ? 7 2 1 3
Erdei Zoltán Mechelen Golden Sharks BeNeLiga 9. (11) 7 0 2 2
Belga Kupa ? 8 4 1 5
Fekete Dániel VEU Feldkirch Alpesi Liga (AUT-2.) 6. (18) 28 3 4 7
Galló Vilmos KooKoo Liiga (FIN-1.) 4. (15) 43 9 25 34
Halász Béni Steel Wings Linz Alpesi Liga (AUT-2.) 18. (18) 8 44 313 87,7
Hári János Pelicans Lahti Liiga (FIN-1.) ? 25 2 11 13
Red Bull Salzburg EBEL (AUT-1.) 1. (12) 11 3 8 11
Horváth Bálint Tyringe SoSS Division 1 (SWE-3.) 12. (12) 30 4 11 15
Keresztury Erik Eisbären Regensburg Oberliga (GER-3.) 4. (12) 35 9 11 20
Kiss Zsombor EHC Basel SRL (SUI-3.) 3. (12) 22 4 3 7
Kocsis Ferenc Zoetermeer Panters BeNeLiga 8. (11) 11 14 18 32
Holland Kupa ? 10 7 5 12
Kónya Krisztián Steel Wings Linz Alpesi Liga (AUT-2.) 18. (18) 25 0 1 1
Kozma Dávid Boras HC Division 1 (SWE-3.) 11. (12) 11 4 3 7
Nagy Zoltán Giants Suomi-sarja (FIN-3.) 9. (16) 22 4 5 9
Papp Kristóf Madison Capitols USHL ? 21 10 9 19
Des Moines Buccaneers 10. (16) 15 3 4 7
Sebők Balázs KalPa Liiga (FIN-1.) 9. (15) 42 8 24 32
Szabad Kevin Klagenfurt II Alpesi Liga (AUT-2.) 15. (18) 32 4 8 12
Török Viktor JHT Suomi-sarja (FIN-3.) 5. (16) 20 1 1 2
Vay Ádám Västervik Allsvenskan (SWE-2.) ? 10 32 247 88,5
Vértes Nátán Aberdeen Wings NAHL 4. (26) 32 16 9 25
Kevin Wehrs EV Landshut DEL2 (GER-2.) 12. (14) 28 0 17 17

Jelmagyarázat: H=a légiós csapatának pillanatnyi helyezése a bajnokságban (a liga létszáma), M=mérkőzések, G=gólok, A=gólpasszok, P=pontok száma. Dőlt betűs név=már nem légiós. Kapusok esetében az G jelű oszlop a kapott gólok számát, az A a hárított lövésekét, a P pedig a a védési hatékonyságot, százalékban kifejezve

Cimkék: , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR ÉLŐ
VB18 16:30 JPNHUN INFO
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum