Már nem veretlen a KMH

 

A kiváló magyar női együttest a Bolzano győzte le. Az EWHL-ben a két magyar élcsapat csütörtöki rangadóján dőlhet el az első hely sorsa.

EWHL

Elveszítette veretlenségét a KMH Budapest. A címvédő 3-2-re kapott ki hazai pályán a Bolzanótól. A meccs rémálomszerűen indult, az olasz együttes öt és fél perc után két góllal vezetett, majd ehhez még egy emberhátrányos találatot is hozzátett a 16. percben. A második harmad jobban sikerült a magyar csapatnak, amely bő fél percen belül két gólt szerzett: Sarah Knee dupla, Kaitlin Lowy sima fórból talált be. A lendületet két kiállítás törte meg, és bár utána még összesen ötször került fórba a KMH, amely jóval többször is kísérletezett, az egyenlítés nem jött össze.

Egy nappal később a Salzburgon verte el a port a KMH, 19-1-gyel küldve haza az osztrák csapatot. Tíz percet kellett várni az első gólra, ezt Jókai Szilágyi Kinga szerezte, aztán beindult a henger, ebben a harmadban még három találat született, majd a második felvonás elején bő öt perc alatt újabb négy. Futószalagon jöttek a helyzetek és a gólok, az utolsó harmadra nyolc jutott. A vendégek csak 0-18 után szépítettek, de Ungár Rebekáé volt az utolsó szó. Huszák Alexandra 6+3-nál, Nooren Averi 5+2-nél fejezte be a meccset.

A MAC Budapest Marilyn mindkét találkozóját sikerrel vívta meg. Szombaton a Salzburgot 7-3-ra győzte le a csapat. A meccs már az első harmadban eldőlt, 5-0-ra elhúztak Gasparics Fanniék. A vendégek az utolsó felvonásban tíz perc alatt három gólt szereztek, de Németh Bernandett találata gondoskodott arról, hogy ne higgyék, hogy még lehet keresnivalójuk. A hét gólt hét különböző játékos szerezte, Gasparics Fanninak volt két asszisztja is a találata mellett.

Fodor Zoltán csapata vasárnap a Bolzanót is elverte 6-1-re. Már az első harmad óriási MAC-fölényt és két gólt hozott, Gasparics és Fecske Maja volt eredményes. A második játékrész elején Kassidy Nauboris emberhátrányból növelte a különbséget, majd az utolsó harmadban három perc alatt még három gólt szereztek a hazaiak. A dél-tiroliak ezt követően tudtak szépíteni. Gasparics duplázott, Rónai Alexandra 2+2-vel zárt.

Az már biztos volt, hogy a MAC és a KMH ott lesz a négyes döntőben. Sikereivel és a KMH botlásával a MAC állt az élre, 40 pontja van 14 meccsből, míg a címvédőnek 13-ból 35. A két együttes csütörtökön a Tüskecsarnokban találkozik, ekkor eldőlhet az alapszakasz első helyének sorsa, ami a kiemelés miatt fontos. Az Ajszulu Almati a harmadik, 33 pontja van, és még lehet beleszólása a végelszámolásnál. A negyedik helyre többen is pályáznak, most a Silesia Brackens áll a legjobban, amely több meccset játszott ellenfeleinél.

kmhsalzburg-sv

fotó: Somogyi Viktor

OB I

Múlt szerdán a MAC és a KMH összecsapott a hazai bajnokság keretében is. Pázmándi Zsófia góljával a MAC került előnybe a Kisstadionban, de Huszák fórból egyenlített. A második harmadtól a KMH volt veszélyesebb, és előbb Lowy talált be, aztán két emberelőnyös góllal növelte a különbséget az újbudai gárda. A hajrában Rónai szépített, így 4-2-es KMH-sikerrel zárult a meccs.

U25-ös bajnokság

A címvédő FTC két sikerrel folytatta: 4-0-ra nyert az Ifj. Ocskay Gábor JA ellen, és 4-2-re a KMH otthonában, ezzel az élre állt a felsőházban. Az alsóházban a KSI 3-0-ra verte a DVTK-t, míg az Angels 3-1-re az OHA-t. A két győztes 6-6 ponttal áll.

Légiósok

A svéd élvonalban Jókai Szilágyi Zsófia együttese, a Lulea mindkét meccsét megnyerte a héten. A Göteborgot előbb 5-2-re, majd büntetőkkel 2-1-re múlták felül. Pintér Lili és az SDE felemás héten van túl. A Linköpingtől 3-0-ra kikaptak, majd 2-1-re verték az AIK-ot. A Lulela a második, az SDE a hatodik a ligában.

A másodosztályban Pártos Rékáék nagy győzelmet arattak: a Karlskrona 11-0-ra verte a Linköping 2-es csapatát.

Az amerikai egyetemi bajnokságban Odnoga Lotti csapata, a Dartmouth kétszer kikapott, a Clarkson és a St. Lawrence is 5-1-re nyert ellene.

A kanadai egyetemi bajnokságban Alex Gowie az Alberta színeiben 4-0-s győzelmet ünnepelhetett a Calgary felett ? a tavalyi vb-n is szereplő csatár gólpasszt adott. Aztán a Calgary 3-1-re legyőzte az Albertát, ezen a meccsen Gowie-nak négy lövése volt. Csapata 17 győzelemmel és 7 vereséggel áll.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum