Ezt a meccset kötelező megnyernie a MAC-nak

   

A Liptószentmiklós 8 pontra van az újbudaiaktól, fontos, hogy a távolság ne csökkenjen, hanem nőjön.

Az Extraliga két utolsó helyezettje találkozik péntek este a Tüskecsarnokban. Többször is írtuk az eddigiek során – figyelve a MAC szerénynek mondható szereplését –: az a lényeg, hogy a tizenharmadik pozícióba ne csússzon le a csapat, abban az esetben ugyanis már az alapszakasz lezárásával véget érne számára a szezon. A középszakaszban ugyanis csak az első tizenkét gárda lesz érdekelt. Ezt mindazonáltal reális veszélyként eddig nem tartottuk számon, és hogy így is maradjon, azért kell győznie Majoross Gergely együttesének mindenképpen. A 8 pontos különbség ad némi biztonságérzetet, ám a 11 nyilván még kellemesebben festene, az 5 viszont finoman szólva sem. A középszakasz még 10 meccset jelent, és az is sokat számít, akkor is, ha a negyeddöntő – a korábban kissé elsikkadt szabályok ismeretében ez kimondható – egyhén szólva sincs most közel az újbudaiak számára. Persze ha hirtelen szárnyakat kapnának, akkor minden megváltozhatna. Ahhoz, hogy lendületet vegyenek, kiválóan alkalmas ellenfélnek ígérkezik a sereghajtó Mikulás. Ez az eddigi három egymás elleni összecsapáson is bebizonyosodott, hiszen kétszer a MAC nyert, a Tüskében ráadásul 6-0-s hazai siker született. Mielőtt bármit is elkiabálnánk: a liptóiak elleni sikert sem adják ingyen, erről a dobogós kassaiak is sokat tudnának mesélni, ők egy hete a Steel Arenában kaptak ki tőlük 2-1-re.

maclmi

MAC Újbuda–MHK Liptovsky Mikulás 4-2

   

Összességében magabiztos győzelmet aratott Majoross Gergely együttese a ligautolsó felett.

Terbócs István révén már a harmadik perc elején vezetett a magyar gárda, amely ezt követően két gyors kiállítást is kapott, ám szerencsére nem tudott élni a lehetőségekkel az ellenfél. Az egyenlítés így is összejött a liptóiaknak, de később: Huna a 18. percben vette be Bernard kapuját. A mérkőzés derekán két góllal ellépett a MAC, előbb Sofron, majd Strech volt eredményes, ezekre a találatokra nem volt válaszuk a vendégeknek. A 43. percben a harmadik sorban számításba vett – ezáltal tisztes jégidőt kapó – Kreisz Brúnó meglőtte élete első Extraliga-gólját, 4-2-re mentek az újbudaiak. Kreisz ebben a hónapban szerezte első Erste ligás találatát is a Hokiklub Budapestben, majd betalált a kupahétvégén és most is. Surovy ugyan az 50. percben szépített, 4-2-re módosítva az állást, a hazaiak sikere azonban már nem forgott veszélyben. A MAC ezzel 11 pontra növelte az előnyét a legyőzött sereghajtóval szemben, és nagy lépést tett a biztos középszakasz felé. A táblázaton mindazonáltal maradt a 12. helyen, mivel az előtte álló Érsekújvár nem akármilyen győzelmet aratott a DVTK Jegesmedvék felett.

maclmi

fotó: Pórszász Áron/MAC

A mi helyzetünkben minden pont ugyanolyan fontos

   

Majoross Gergely vezetőedző így látta a MAC Újbuda Liptószentmiklós elleni sikerét.

“A mi helyzetünkben minden pont ugyanolyan fontos, de az ilyen elvárt győzelmeket mindig nehéz megszerezni. Most jó energiaszinttel, magas intenzitással játszottunk, ennek megfelelően uraltuk a meccset. Az ellenfél kontráiban ott volt azért a veszély, és mi is nehezen találtuk meg az utat a kapuba, de a négy lőtt gól a mérkőzés képe alapján reális, és elég volt a sikerhez.”

forrás: nso.hu

Extraliga, 2020. jan. 24., péntek.
Bernard: 92,0%
K
Zalivin: 73,3% (Romancík: 100%)
Pozsgai, McNally, Orban Brance, Langkow, Bodó
1
Kurali, Kramar, Huna Rudolf, Tamási, Listiak
Carlisle, Orban Blake, Klempa, Stretch, Sofron
2
Droppa, Petran, Vybiral, Piatka, Surovy
Garát, Macaulay, Kreisz, Pitt, Terbócs
3
Roman, Michalcin, Kriska, Huna Richard, Huna Robert
Fejes, Bugár, Szűcs, Szigeti, Majoross
4
Nemec, Mezovsky, Haluska, Osko, Uhrík
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 02:09 MÚB Terbócs Kreisz Pozsgai
1-1 17:09 LMI Huna Rudolf
2-1 28:53 MÚB Sofron Pitt Garát
3-1 29:01 MÚB Stretch Sofron
4-1 42:11 MÚB Kreisz Pitt Orban Blake
4-2 49:58 LMI Surovy Kriska Petran
27 Kapura lövések száma 25
8 Kiállításpercek 8

Így győzte le a MAC a Liptószentmiklóst

 

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum